Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ot_eves_a_Hegyvideki_Kulturalis_Szalon

Ötéves a Hegyvidéki Kulturális Szalon

Zsúfolásig megtelt a Hegyvidéki Kulturális Szalon az intézmény ötéves születésnapi összejövetelére. A program végén az ünneplők közösen fogyasztották el a Hegyvidék tortát.

„Ha kerületünkben kis közösségek jönnek létre, jól érzik magukat az emberek, beszélgetnek, eszmét cserélnek, akár csak pogácsát sütnek, már akkor is egy jó szigetet, közösségi teret hoztunk létre” – idézte fel Pokorni Zoltán polgármester kezdetekkor mondott szavait Menyhárt Éva, a Hegyvidéki Kulturális Szalon vezetője a szalon ötéves születésnapján tartott ünnepség kezdetén.
„Tudományos előadásoktól a klubokig, tornákig, kiállításmegnyitókig, kézműves-foglalkozásokig nagyon széles a szalon programkínálata. Emellett sok civil körnek, egyesületnek, baráti társaságnak adunk otthont. Jelenleg harmincöt civil szervezet éli itt az életét, a Szupernagyi népdalkörtől kezdve a MOM-nyugdíjasokon át a Magyar Rákellenes Ligáig – beszélt az elmúlt öt esztendőről Menyhárt Éva, majd a közeljövőről is szót ejtett. – Hamarosan új házba költözünk! Nagyon várjuk ezt, hogy még színesebb életet, még gazdagabb programkínálatot tudjunk nyújtani a környező lakosoknak.”
A szalon vezetője üdvözölte az összegyűlteket, a vendégként megjelenő Fonti Krisztina alpolgármestert és a jelen lévő többi önkormányzati vezetőt. Nekik, az önkormányzati társintézményeknek és a számtalan lelkes önkéntesnek külön köszönetet mondott a folyamatos támogatásért.Oteves_a_Hegyvideki_Kulturalis_Szalon2

Az ünnepséget kísérő műsor számai között a szalonélet pillanatait felvillantó kisfilmeket láthattunk: Várkonyi Lajos Filléres emlékeim című kiállítását, amivel a kulturális intézmény megnyitotta kapuit; részletet az idősek világnapján rendezett ünnepségből; Pokorni Zoltán köszöntőjét a Szalon Egyetem beindításakor.
„Amikor Menyhárt Évi megkeresett, és említette a gondolatot, hogy Szalon Egyetemet kellene szervezni, nagyon megtetszett az ötlet – hallhattuk a polgármester egykori szavait. – Korábban az egyik kollégám fogalmazta meg keserűen a magyar iskolaügyről, hogy nem tudja, milyen erő lakozhat bennünk, pedagógusokban és a magyar iskolában, hogy a tudni vágyó, csillogó szemű magyar óvodásokból unott, fásult, mindent elutasító kamaszokat tudunk formálni. Örömmel látom, hogy ez a tétel nem igazolódott, mert a tanulni vágyás, érdeklődés, szellemi kíváncsiság vagy újraéled a kamaszkor végeztével, vagy el se tűnt. Az biztos, hogy a Kulturális Szalon tagjaiban jelen van, ami hallatlanul értékes kincs.”
S hogy a Szalon Egyetem létrehozása valóban jó ötlet volt, bizonyítja, mára már több mint 150 regisztrált hallgatója van, és a rendszeresen részt vevők is éppen hogy elférnek a hetvenfős teremben.
A kisfilmek belepillantást engedtek Pászli István tudományos társalgókörébe is, amelyben az elmúlt fél évben a többi között olyan témákról esett szó, mint a paranormális erők, a Mars rejtélye vagy az aranymetszés csodája. Láthattuk a Modern-Art Kortás Kreatív Klub tagjait is alkotás közben, továbbá az elkészült műveiket.
Felmerült az is, milyen fontos néha kilépni a négy fal közül, épp ezért csatlakozott a Kulturális Szalon a „Mozdulj, Magyarország, Tízezer Lépés” országos gyaloglóprogramhoz. A gyaloglóklub foglalkozásai, Monspart Sarolta vezetésével, most ősszel folytatódnak.
Sokak nevében szólt az a hölgy, aki az ünnepségen így fogalmazott: „Mi, akik naponta látogatjuk a szalont, mert a lábunk errefelé hoz, itt nemcsak kapunk, de magunkkal hozunk és adunk is jó szót, boldog, önfeledt pillanatokat. Tele vagyunk megértéssel, tisztelettel és szeretettel egymás iránt.”
Zárásként a Nagy Katalin által vezetett Kíváncsiskodók klubja fotó-összeállítását néztük meg sétáikról, múzeumlátogatásaikról, kirándulásaikról, például a Nagytétényi Kastélymúzeumban, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, az Iparművészeti Múzeumban, az Országházban, a Róth Miksa Emlékházban. A zenekedvelők örömére a műsor részeként Müller Csaba Chopin- és Grieg-műveket zongorázott, Szabó Péter Ady Endre és Szilágyi Domokos verseit mondta el, továbbá egy saját zongoradarabbal köszöntötte a közönséget, míg Pitti Barbara az Áldás című dalt énekelte el.
Az ünnepség végén a Hegyvidéki Szociális Központ egy százszeletes Hegyvidék tortával örvendeztette meg a Kulturális Szalon munkatársait és az ünneplő közönséget.

Balajthy Anna