Dr. Radovics Lajos és a Dániel úti ház története

Rádovits Antal kötélverőmester és Csima Erzsébet 1880-ban kötött házasságot, tizedik gyermekük volt történetünk főhőse, Radovics Lajos, aki „1893. április 7-én született reggel 3 órakor”. A szülők családi Bibliájának utolsó lapján vezettek egy családfát megszületett és elhunyt gyermekeikről. E szerint összesen 12 gyermek született, köztük egy ikerpár is. Utóbbi azért érdekes, mert később Lajos fiának, Györgynek is ikerlányai születtek, majd egyik unokájának, Andreának is.
A család nagyon sokat dolgozott a megélhetésért. Radovics Lajos már gyerekként is rendkívül szorgalmas volt, minden bizonyítványát kiváló eredménnyel végezte, miközben különböző fizikai munkákat vállalt: asztalosként, lakatosként keresett pénzt. Később munkahelyén nagyra tartották megbízhatóságát és műveltségét. Egy levelében így fogalmazott: „A hivatali pályámon minden támogatás nélkül, saját erőmből, tisztán a munkámmal értem el eredményeimet.” Munkája gyümölcsét pedig nagyon megbecsülte.

Felépül a ház

A jogász aranyosrákosi Fodor Erzsébetet (aki szegény családból származott, atyja telekkönyvvezetőként dolgozott) vette feleségül. Ezt követően családjáért élt, családi fészeknek szánta a XII. kerületi, Dániel út 5/b-ben épülő házat. Ez élete fő műve.
Minden kiadásáról, ami a kétemeletes ház építése során keletkezett, megőrizte a számlákat, amelyek a mai napig leszármazottai birtokában vannak. A 438 négyzetméteres épület születését fotók is dokumentálják, az elsőn még csak néhány fal áll, az utolsó képeken már a tető is majdnem kész. Az egyik fényképen az építtető és családja is jól látható, a ház teraszán állnak büszkén.
A család nagy becsben tartotta otthonát, és az ahhoz tartozó kertet is szeretettel gondozta, többalbumnyi fotó őrzi emlékét. Még arról is fennmaradt irat, hogy milyen típusú növényeket rendeltek a kertbe. Unghváry József faiskolája (1928 ősz–1929 tavasz) című kiadványából válogatták a gyümölcsfákat, virágokat. A többi között kláralma, Nyári Kálmán körte, Miss Lolo, ananászbarack és magyar kajszi szerepel a megrendelőlistán. A második világháború idején a házban élt Erzsébet egyedülálló testvére, Fodor Jolán is.

Politikusok kiszabadítása

Dr. Radovics Lajos jogász Lakatos Géza miniszterelnöksége idején az Igazságügyi Minisztériumban miniszteri osztályfőnökként dolgozott. 1944 októberében megbízást kapott, hogy részt vegyen a Gestapo által elfogott magyar politikusok kiszabadításában és elrejtésében. Utóbbi megszervezésében Bereczky Albert Budapest-lipótvárosi református lelkész segített neki, vele a Pozsonyi úti református lelkészi hivatalban találkozott.
Radovics gyors és lelkiismeretes munkájának hála a politikai foglyok, Bajcsy-Zsilinszky Endre (politikus, újságíró) és ifj. Tildy Zoltán (Tildy Zoltán kisgazdapárti politikus, miniszterelnök fia) a tervezett október 15-i napon kiszabadultak az országos gyűjtőfogházból, és biztonságos rejtekhelyre kerültek.

Levelek a fiúnak

A háború alatt a család sokat nélkülözött és bujkált. Ebből az időszakból maradt fenn az a levél, amelyet a szülők 1945. április 7-én írtak fiuknak, Radovics Györgynek, aki külföldön – Svájcban, majd ösztöndíjjal Amerikában, Franciaországban – tanult. A hosszú, többoldalas írás kezdősorai jól mutatják a házaspár fiuk iránt érzett féltő szeretetét, amiről egyébként a levél minden oldalán és minden más levelükben is képet kaphatunk.
„Kedves Gyurka! Most, hogy a nehéz idők múlásával kezdenek elhárulni a Budáról Pestre való hivatalba járás tényleges fizikai akadályai, és néhány nap óta már újból átjárok régi hivatalomba, kedvező alkalom kínálkozik arra, hogy hosszú hallgatás után eljuttassunk hozzád néhány soros levelet. A jó Isten talán megengedi, hogy valóban eljussanak Hozzád ezek a sorok, amelyekben csupán életjelt szeretnénk adni magunkról, beleszőve ebbe a néhány sorba Irántad mindig érzett aggódó szeretetünket, szívünk minden melegét, lelkünk minden rezdülését. […] Tőled messze, rólad valóhír nélkül éltük nehéz napjainkat. De – miként már előbb említettem – a jó Isten átsegített minden nehézségen nagyobb, lényegesebb bajok nélkül minket, és bizton hisszük, hogy a jó Isten Veled is volt, és elhagyatottságodban, pénztelenségedben, nehéz gondjaidban, rólunk való aggódásaid közepette nem hagyott Magadra, hanem sugallta azokat a jó, biztató gondolatokat, reménysugallatokat, hogy majd csak megleszünk, megmaradunk mi is, Te is.”
A levélből az is kiderül, hogy a Dániel úti ház sérülést szenvedett. „Édesanyád kívánságára, bár én nem akartalak erről tájékoztatni, megírom azt is, hogy bizony a nehéz közelharcok közepette sok izgalmas percünk, óránk, napunk volt, de ezek is elvonultak felettünk, mégis az utolsó napok egyikén, majdnem a harc utolsó órájában kis házunkat is találat érte, egy ágyútalálat, és bizony a tetőgerendázat egy kisebb része és a palatetőnk jelentékenyebb része megrongálódott. Házunk falazata és egyéb része ép maradt. Ha nehezek is a helyrehozás lehetőségei, mégis bízunk a jó Istenben, hogy majd csak hozzásegít kellő időben a ház hibáinak megjavításához.”
Később érdeklődnek arról, hol tart fiuk külföldi tanulmányaiban, mit gondol a jogi pálya értékéről, és biztosítják afelől, hogy támogatják döntéseiben. „Az idő sürget. Befejezem – este háromnegyed kilenc tájban – gyertyavilág mellett írt soraimat. (Villamosunk, villanyunk, gázunk, telefonunk ugyanis még nincs, de hosszú hetek után van már vizünk.) […] Isten áldjon, óvjon és vezéreljen minden utadon!” – zárul a levél.
Az 1945 nyarán írt levélben szerepel, hogy azt a „nemzetközi Vörös Keresztes megbízottak” segítségével juttatták el fiuknak. Radovics Lajos ebben az épület helyreállításáról is beszámolt: „Kis házunk is áll, és éppen olyan kedves, szép, mint máskor. Csak a te vidámságod hiányzik az otthonból is.” 

Kitelepítés Dombrádra

A házaspár néhány évvel később örökre elbúcsúzott a Dániel úti háztól: 1951. június 28-án végzést kaptak, amelyben az állt, hogy kitiltják őket Budapestről, otthonukat 24 órán belül el kell hagyniuk. Új lakhelyüket a Szabolcs-Szatmár megyei Dombrád településen jelölték ki. Radovics Lajos összepakolta a ház építtetését dokumentáló iratokat, és feleségével útra kelt. A házaspár a dombrádi lakáson egy másik párral osztozott.
Radovicsék már két éve kényszerlakhelyükön – egy mindössze ötször három méteres konyhai helyiségben – éltek, amikor kérvényezték áthelyezésüket. Betegségeikre és életkorukra hivatkoztak. Lajos ekkor 61 éves volt, és szívbeteg. Felesége ebben az időben kézi munkával keresett pénzt. A zord körülményeket jól mutatja, hogy a távozás melletti érvek között szerepelt az is, már több alkalommal fagyási sérüléseket szenvedtek. Szobájukba ugyanis három ajtó nyílt, ezért a leghidegebb téli napokon csak 6-8 fokra tudták felfűteni.
A kérelemre sokáig nem érkezett visszajelzés, ezért a Belügyminisztériumnak is levelet írt Radovics Lajos. Ebben így fogalmazott: „Kérésemet azért ismétlem meg, mert a véghatározatot sérelmesnek érzem. Ismerem azokat az elveket, amelyek a kitelepítéseknél érvényesültek és olvastam azokat a hivatalos közleményeket, melyek erre vonatkoztak, de az azokban foglalt minősítéseket nem érzem magunkra alkalmazhatónak. Sem kizsákmányolók, sem az elmúlt rendszer támogatói, sem a nép ellenségei, sem deklasszálódott elemek nem voltunk. Ezzel szemben a valóság az, hogy kétkezi dolgozó családból származom, magam és feleségem egész életünkben munkával tartottuk fenn magunkat, a fasizmussal való szembenállásomat egész magatartásomon kívül azzal is kifejeztem, hogy az egyetlen vezető tisztviselő voltam az igazságügy minisztériumban, aki vezető beosztásomat a nyilas uralom kezdetén azonnal elhagytam és megtagadtam a nyugatra költözést.” 

Vissza a fővárosba

Radovics Lajos több testvére is levelet írt a belügyminisztériumnak. Radovics Antal kérvényezte, hogy testvérét és feleségét veszprémi otthonába helyezzék át, a kérésnek pedig eleget tettek. A sors iróniája, hogy új otthonuk a Bajcsy-Zsilinszky utcában volt.
A házaspár csak évekkel később térhetett vissza Budapestre, de Dániel úti lakásukat soha nem kapták vissza. Fiuk, György azonban, aki időközben a jogtudomány doktora lett, visszaköltözhetett a házba, miután első házasságából Kriszt Klárától (magyar–angol szakos bölcsészhallgatótól) megszülettek ikerlányai, Krisztina és Andrea.
Az IKV (Ingatlankezelő Vállalat) kiutalta a család számára a ház legalsó szintjét, amit így néhány évig visszabérelhetett. Ekkor négy-öt család élt ott. Ebben az időben a kismamáknak kötelező volt néhány héttel a szülés után újra munkába állniuk.
Klára egy bentlakásos lánynevelő intézetben dolgozott, lányaira a család egyik távoli rokona, Juliska néni felügyelt. Több-kevesebb sikerrel – a családi legenda szerint egy alkalommal a hároméves ikerlányok véletlenül bezárták őt a spájzba, amelynek beragadt a retesze, s a munkából hazaérkező Klára szabadította ki a felvigyázót. A nagyszülők ekkor még Veszprémben éltek.
A ház a mai napig a fákkal szegélyezett Dániel út éke. Ha családunk arra sétál, büszkeséggel gondol Radovics Lajosra, a talpig becsületes, intelligens és jószívű dédapára, aki joggal lehet utódai példaképe.

Novák Zsófi Aliz