Hogyan neveljünk palántát otthon?
Minden kertbarát szíve megdobban, amikor elmaradnak az éjszakai fagyok, és megérkeznek a tavasz első enyhülést hozó fuvallatai. A tettvágyat azonban még nem lehet kiélni a kertben, marad tehát a felkészülés: a palántázás.
A palántanevelés nem önmagáért való tevékenység: azért fontos, hogy ha az időjárás engedi, kellően megerősödött növényeket tudjunk kiültetni végleges helyükre, és ezzel jelentősen meghosszabbítsuk a tenyészidőszakot. A kertészeti gyakorlat szerint a palánták nevelését már február végén el lehet kezdeni. De hogyan?
Először is fel kell mérni, mekkora területtel rendelkezünk, és mit szeretnénk telepíteni. A palántanevelés érintheti a haszonnövényeket, jellemzően a zöldségféléket, emellett nevelhetünk dísznövényeket is.
Ha gondolatban összeállítottunk egy listát, ellenőrizzük, hogy a szóban forgó növények palántázhatók-e. Vannak ugyanis olyan fajok, amik nem tűrik az átültetést, erős karógyökeret nevelnek, vagy más okból nem alkalmasak az előnevelésre.
A következő lépés a magok beszerzése. Legjobb, ha a megelőző évben saját magunk által gyűjtött magokat vetjük el, de természetesen sokszor van szükség vásároltakra is. A beszerzés nem szokott problémát okozni, csak arra figyeljünk, hogy ne vegyünk lejárt szavatosságú magokat. A legtöbbnek a csomagolásán rajta vannak a legfontosabb ismérvek: a vetési idő, a vetési mélység, a tenyészidő és így tovább.
A vetés előkészítéséhez két dologra lesz szükségünk: egyrészt olyan edényekre, amikbe öt-hat centiméter mélységű földet tudunk rétegezni, és az alján megfelelő lyukak vannak a felesleges nedvesség elvezetésére. Az edények lehetnek a legklasszikusabb tejfölös poharak, vagy akár cserepek, esetleg tőzegből préselt edények, amik aztán a növénnyel együtt kiültethetők. A tejfölös poharak mellett szól a környezettudatos újrahasznosítás, de mindig alaposan mossuk ki őket, nehogy a romló ételmaradék megfertőzze a csírákat.
Mindezek mellett szükség van földre is. Sokan gondolják, hogy a kertben összekapargatott föld, vagy a virágboltban megvásárolt bármilyen virágföld megteszi. Az ideális a semleges kémhatású, laza, jó vízelvezető, ugyanakkor tápanyagokkal megfelelően ellátott talajkeverék. Ilyenhez azonban csak akkor jutunk, ha saját magunk keverjük istállótrágya, perlit, tőzeg és homok hozzáadásával. A kötött, tápanyagban szegény, tömörödésre hajlamos kerti föld inkább csak bosszúságot okoz.
A Hegyvidék lakói számára a leginkább megvalósítható jó megoldás az, ha a nem túl savanyú, vagyis „B” típusú, vagy másik megnevezése szerint általános virágföldhöz kb. egyötöd rész homokot kevernek. Az így lazított föld már alkalmas lesz a palántázásra.
A magokat méretüktől függő mélységbe vessük. Az aprókat a felszínre szokás szórni, majd egészen vékony homokréteggel meghinteni, hogy az öntözővíz ne mossa össze őket egy kupacba. A nagyobbakat érdemes sorban vetni, majd a sort lezárni a mag átmérőjénél kicsit vastagabb földréteggel.
Az arra elegendően nagy magokat egyesével vessük, így már pontosan meghatározhatjuk, hogy egy-egy pohárba mennyi növényke kerüljön. Mivel nem minden mag kel ki, érdemes többet vetni, de nem szabad túl sokat sem, mert akkor csak egymást zavarják a fejlődő palánták. Ha véletlenül mégis sűrűre sikerült a vetés – vagy pozitívan megközelítve: a vártnál jobban keltek a magok –, akkor a csíranövényeket egyelni kell, azaz el kell távolítani a feleslegeseket, hogy a legéleterősebb példányok megfelelő távolságra maradjanak.
A magvetés után meg kell öntözni a földet. Ebben az időszakban a magok még nem igénylik a fényt, de a párát és a meleget igen. Ha a felszínen megjelennek az első sziklevelek, akkor viszont már fontos, hogy világos helyet keressünk a palántaiskolának, különben halovány és erőtlen, megnyúlt növények fejlődnek. A tapasztalat szerint a legjobb a belső ablakpárkány, ha nincs alatta fűtőtest. A túlzott meleg serkentheti ugyan a csírázást, de sokkal jobban „kedvez” a betegségek terjedésének és a végzetes kiszáradásnak is.
Ha sikerült egészséges palántákat nevelni, akkor a kiültetés előtti utolsó feladat az edzés. Ilyenkor a növényeket vigyük ki a szabadba, és fokozatosan szoktassuk hozzá a kinti életkörülményekhez – különösen a közvetlen napsütéshez. Ezt követően, végleges helyükre kerülve, a hegyvidéki kertek díszeivé válhatnak.
(Barta)