„A legfontosabb a betegek gyógyulása”
„Ha véletlenül erre jár, és valaki elszalad maga mellett, akkor az én vagyok” – mondja dr. Vajda Ágota háziorvos, akinek a beteglátogatások éppúgy hozzátartoznak a mindennapjaihoz, mint a rendelőben töltött fogadóórák. A doktornő munkabírása, energikussága és rendíthetetlen hivatástudata példaértékű, amit nemcsak a betegek szeretete tükröz, hanem a nemrégiben neki ítélt Pro Sanitate minisztériumi kitüntetés is.
– Sokan ismerik a Hegyvidéken, hiszen évtizedek óta családorvosként dolgozik a Beethoven utcai rendelőben. Azt azonban kevesen tudják, hogy az egyetem elvégzése után komoly kórházi tapasztalatra tett szert, méghozzá úgy, hogy az orvostudomány több területére is betekinthetett.
– Egészen pontosan 1980-tól dolgozom a tizenkettedik kerületben, s valóban, előtte több évet kórházi környezetben töltöttem. A negyedik kerületi Városi Kórházban kezdtem, a tbc–hepatitisz, valamint a tüdőosztályon, aztán később a Nyírő Gyula Kórház belosztályain, idegosztályán voltam, ahonnan átlátogattam a pszichiátriára is. Így utólag látom igazán, milyen sokat köszönhetek ezeknek a változatos éveknek, hiszen egyes szakterületeket jobban ismerek, és ha el is akadok a diagnosztizálásban, tudom, merre irányítsam tovább a betegeket.
– Hogyan került a Hegyvidékre?
– Adódott a lehetőség, én pedig azt gondoltam: jó, próbáljuk meg ezt is. Azonnal a mély vízbe kerültem, egyből az éjszakai ügyeletre.
– Az itt töltött évtizedek alatt egy-egy család több generációjának is gyógyítója lehetett.
– Ez így van, és ennek számos előnyét tapasztalom a munkámban. Az is segít, hogy egy ilyen zárt körzetben, ahol sokat mozog az orvos, óhatatlanul tapasztal, hall, lát dolgokat – olykor a cukorbeteget, aki fagylaltot nyal… –, és ezek segíthetnek a diagnózis felállításában, vagy éppen a terápiában.
– A betegek megismerésében nyilván fontosak a neurológián és a pszichiátrián szerzett tapasztalatai.
– A panaszok hátterében gyakran egyáltalán nem belgyógyászati okok állnak. Természetesen mindent ki kell vizsgálni, de sajnos a testi fájdalmak nemegyszer a depresszió tünetei. Ha ezt felismerem, és el tudom fogadtatni a betegekkel, akik a legtöbbször nem szívesen szembesülnek ezzel, akkor e szerint irányítom őket kezelésre.
– Aki ismeri, tudja, hogy szinte szigorúan következetes egyes szűrővizsgálatokkal kapcsolatban.
– Az biztos, hogy aki ide bejön valamilyen panasszal, azt alapos kivizsgálásnak vetem alá. Ha kell, EKG-t csinálunk, ha kell, terheléses cukorvizsgálatot, vagy huszonnégy órás vérnyomásmérést. A betegeim azt is tudják, hogy szorgalmazom az évi egyszeri laborvizsgálatot és mellkasröntgent, nőknél a mammográfiát, hiszen ezekből sok minden kiderülhet még kellő időben. Ami a kitartásomat illeti, erről eszembe jut, amikor a kórházban az egyik kisnővér azt mondta a másiknak velem kapcsolatban: „Csináld meg, amit kér, mert úgyis mindig visszajön, amíg meg nem lesz.” Vannak dolgok, amikhez ragaszkodom, ilyen a személyiségem, de az orvosi tapasztalatom is ezt erősíti.
– Szófogadók a betegek?
– Előbb-utóbb mindenkivel meg lehet egyezni, bár sajnos a legtöbben már akkor gondolkodnak el az életmód-változtatáson, amikor felbukkan valamilyen baj.
Mekkora a körzet, ahonnan fogadja a betegeket?
– Viszonylag átlagosnak számít a kerületben, pontos létszámot azonban nem tudok mondani. Több olyan betegem van, aki már elköltözött innen, de visszajár, és olyan is akad, aki valakinek a tanácsára keresett meg. Amit biztosan tudok, hogy még ilyenkor, nyáron is egy-egy rendelési időben közel harminc pácienst látunk el.
– Volt a családjában olyan orvos, aki hatott a pályaválasztására?
– A nagynéném röntgenorvos volt, hozzá többször is bejártam az egykori Honvéd Kórházba. Imponált a munkája, arra gondoltam, ez nekem is jó lesz.
– A gyógyításon kívül van más az életében, amihez ugyanolyan makacsul ragaszkodik?
– A színházhoz. Havonta több előadást is megnézek, hol a testvéreimmel, hol a férjemmel. Szeretem a zenét is, de koncertekre kevesebbszer jutok el. Az olvasás is kikapcsol és feltölt, sokat olvasok, már amennyire az időm engedi. Kíváncsi vagyok a fiatalokra és a különc tehetségekre is. Legutóbb Dragomán György novelláit és Bukowski Nők című regényét olvastam.
– Kiemelkedő szakmai munkája elismeréseképpen július elsején, Semmelweis Ignác születésnapján Pro Sanitate minisztériumi kitüntetésben részesült.
– Természetesen örültem a díjnak. Nem ezért dolgoztam, de megtiszteltetés és jó érzés, hogy elismerik a munkámat. A legfontosabbak azonban számomra a betegekkel elért eredmények, a gyógyulásuk. Szeretem azt, amit csinálok, és még sokáig nem szeretném abbahagyni.
FNÁ