Varjúhájszőnyeggel tarkított hivatali tető
Tévedés azt hinni, hogy egy használaton kívüli lapos tető csak sivár hely lehet, ahol a mostoha körülmények miatt egyetlen ültetett növény sem képes megmaradni! A Hegyvidéki Önkormányzat polgármesteri hivatala a saját épületén mutatta be, van helye a növényeknek a tetőn, amelynek a zöldítése nemcsak esztétikai, hanem környezetvédelmi és gazdaságossági szempontból is előnyös.
A hegyvidéki polgármesteri hivatal legtetején már egy talpalatnyi szabad hely sincs, azt ugyanis teljesen beborítja a három évvel ezelőtt felszerelt, közel kétszáz napelemmel működő, környezetbarát áramtermelő rendszer. Az elnyújtott „U” alakú épület szárnyai által közrezárt rész, az alagsori tanácsterem feletti lapos tető azonban mindeddig kihasználatlan volt. Túl azon, hogy a megszokott módon ellátta funkcióját, azaz hagyományos szigetelőréteggel védte az alatta lévő helyiségeket az időjárás viszontagságaitól, nem bírt más egyéb rendkívüli értékkel. Pedig – ahogyan azt az elmúlt hetekben lezajló látványos változások igazolják – egy ilyen jellegtelen tető is az épület színfoltjává válhat.
„Mintegy százötven négyzetméteren kókuszrostba ültetett, előnevelt varjúhájféléket terítettünk szőnyegszerűen, valamint más árnyék- és szárazságtűrő növényeket telepítettünk kisebb szigetekben. Az extenzív, öntözés nélküli zöldtetőn megtalálható a színes virágokat bontó réti szegfű, a törpe nőszirom, a ligeti zsálya és a pompás gólyaorr, ezek mellett metélőhagyma, csattogó szamóca és árvalányhaj is kikerült díszként” – mondta Vizi Gergely, aki a Zöldtető- és Zöldfal Építők Országos Szövetségének (ZÉOSZ) iránymutatásai alapján High Garden nevű csapatával alakította ki a polgármesteri hivatal épületét díszítő tarka növénytakarót.
„A most elkészült zöldtető számos pozitív hatása közül eggyel minden látogató és itt dolgozó munkatárs találkozhat: kellemes vizuális élményt nyújt, hogy az egyhangú, szürke kavicsborítás helyett zöldellő növényeket lehet látni a folyosók ablakaiból” – mondta Kovács Lajos alpolgármester, aki több más előnyről is említést tett.
Amíg a korábbi, hagyományos lapos tető a meleg nyári napokon csak úgy ontotta magából a forróságot, addig a nemrég odakerülő növényzet a párologtatás révén hőt von el környezetéből, ezért az épületet is hűti. A zöldtető azért is hasznos, mert hőszigetelő réteget képez, így hozzájárul télen a fűtés, nyáron pedig a hűtés költségeinek csökkentéséhez. Ráadásul a tetőt szigetelő anyag sokkal lassabban öregszik el, a termőréteg ugyanis elnyeli a hőingadozást és a közvetlen napsugárzást. Vízvisszatartó képessége miatt is fontos szerepet játszik a növényekkel beültetett tető, hiszen a városban nagy szükség van azokra a biológiailag aktív felületekre, amelyek felfogják a hirtelen lezúduló és időnként komoly károkat okozó csapadékvíz egy részét.
A polgármesteri hivatal épületén kialakított zöldtetőnek demonstratív szerepe is van – emelte ki Kovács Lajos –, hiszen az önkormányzat példát szeretne mutatni vele mindazoknak, akik hasonló növényborítást szeretnének létrehozni egy új épületen, vagy akár egy régebbi ház felújítandó lapos tetején. A tervek szerint az önkormányzat zöld irodája közreműködésével szakmai bemutató lesz ősszel, hogy az érdeklődők megismerhessék a zöldtetőépítés minden csínját-bínját.
Az önkormányzat bevonta a ZÉOSZ-t az új, egységes kerületi építési szabályzat megalkotásának jelenleg is zajló folyamatába, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján pontosítsák a zöldtetőkre vonatkozó, 2009 óta érvényben lévő előírásokat – tette hozzá az alpolgármester. A szervezet által megfogalmazott javaslatokat az ősz folyamán a lakosság bevonásával vitatják meg, hogy az érintettek véleményével összhangban lehessen megalkotni az építési szabályozást.
z.
Az extenzív zöldtető
Az extenzív zöldtető olyan födémen épített, 8–20 centiméter termőréteggel borított, tág tűrésű növényfajokkal, szárazságtűrő növényekkel beültetett, vagy „vegetációs paplannal” kialakított, egyszintes zöld felület, ami megfelelő vízelvezetéssel rendelkezik, alapvetően alacsony fenntartási igényű és önfenntartó fejlődésre képes. Az extenzív zöldtetővel olyan természetközeli vegetáció kialakítása lehetséges, ami kevés gondozást igényel, és nem jelent nagy terhelést a tető számára. (Forrás: ZÉOSZ)