A diákolimpiától az „igazi” olimpiáig

– Mikor és miért kezdtél el vívni?

– A TF-re jártam úszni, amikor feltűnt, hogy érdekes hangok szűrődnek ki az egyik ottani épületből. Anyukámat kérdeztem, mi lehet az, és ő azt mondta, valószínűleg vívnak valahol. Jött a tél, a hideg miatt zárva tartották az ablakokat, így jó néhány hónap eltelt, mire újra hallottam azt a jellegzetes hangot. Addig kérleltem anyukámat, hogy nézzük meg, mi folyik ott, amíg 2014 tavaszán végre eljutottunk a vívóterembe. Néztem a gyerekeket, hogy mit csinálnak, nagy volt a hangzavar, csattogtak a kardok. Egyszer csak odahívott az edző, Patócs Ákos, végigmért, majd tovább beszélgetett az anyukámmal. Kiderült, hogy még fiatal vagyok a sportághoz, viszont azt mondta, szívesen lát a következő tréningen, és majd meglátjuk, van-e értelme csatlakoznom. Így lett belőlem vívó.

Ezzel családi hagyományt követsz?

– Anyukám gyerekként párbajtőrözött, de inkább a nagypapám szereti a vívást. Szerinte ez olyan sport, amivel az ember biztosan jó társaságba kerül. Ő is szívesen vívott volna, de a háború és az utána következő időszak nem tette lehetővé.

– Melyik fegyvernemben versenyzel?

– Háromféle fegyverrel lehet vívni, párbajtőrrel, tőrrel és karddal. Mindegyiknek más szabályai vannak, és másként kell vívni ahhoz, hogy találatot adhasson az ember az ellenfélnek. Párbajtőrrel és tőrrel csak szúrni lehet, mert a fegyver hegyén van egy érzékelő, ami a tust jelzi, a kardnál pedig leginkább vágással és szúrással érhető el találat. A TF-en kizárólag karddal vívunk, így kardversenyeken indulok.

– Mi az erősséged, miben kell még fejlődnöd?

– A páston hátrálva is tudok közbevágni, és úgy tust elérni. Fejlődnöm kellene viszont a vágásaimban – az edzőm mindig azt mondja, úgy vágok, mint egy hentes… Ez annyit jelent, hogy még nem vagyok elég precíz.

– Fiatal korod ellenére már vannak szép eredményeid. Melyikre vagy a legbüszkébb?

– Egyértelműen a diákolimpiai eredményemre! A versenyeken a nevezettek között, sajnos, általában én vagyok a legfiatalabb, a korosztályomon belül akár három év is lehet a különbség az indulók életkora között. Mivel 2006. júniusi születésű vagyok, nincs sok esélyem egy két évvel idősebb ellenféllel szemben, mert hiába vagyok magas, ő több tapasztalattal rendelkezik. A diákolimpián nem voltak ekkora korkülönbségek, ezért nagyobb esélyem volt az első helyre, amit sikerült is megszerezni.

– Min múlik a győzelem vívásban?

– Természetesen a tudás a legfontosabb, sokszor mégsem az dönt, hogy ki mennyit edz, mennyire ügyes. Számít az is, hogyan bírja a versenyző a feszültséget, képes-e higgadt maradni, küzdeni a céljaiért. A gyerekek számára ez különösen nagy kihívás.

– Miért szereted ezt a sportágat?

– Szerintem nagyon fontos, hogy ki és milyen légkörben tartja az edzéseket. A TF-en ugyan igazolt versenyző vagyok, még sincs az a megterhelő nyomás az edzőm részéről, amit másoknál láttam a versenyeken. Senki sem mondja, hogy ha nem nyerek, csalódást okozok az egyesületnek. Nincs az az érzés, hogy a TF hírnevéért kell vívnom – csakis magamért teszem, azért, hogy én elégedett legyek. Patócs Ákos mindig figyel ránk, rengeteget segít a felkészülésben és a versenyeken. Sosem csalódott, sosem oktat ki, sosem mérges, akkor sem, ha nem sikerülnek az asszóim. Biztat, segít, elmondja, mire figyeljek legközelebb, és vigasztal, ha szomorú vagyok, mert valami nem sikerült tökéletesen.

– Hogyan tudod összeegyeztetni a sportot a tanulással?

– Heti háromszor edzem este öt és hét óra között, így nem sok idő marad a tanulásra. Amit nem tudok befejezni edzés előtt, azt már csak utána pótolhatom. Hétvégén előre kell tanulnom a dolgozatokra, mert hét közben erre kevesebb idő jut.

– Milyen sportfeladatok várnak rád a közeljövőben?

– Most nyári szünet van a gyermekvívásban is. Ilyenkor kevés a verseny, ezért is megyünk edzőtáborba Debrecenbe. Már várom, ott mindig nagyon jó a hangulat.

– A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumba jársz. Mit jelent számodra a Hegyvidéken tanulni, élni?

– Szüleim a Sashegyen nőttek fel, ők is az Arany diákjai voltak. Ebben a kerületben laknak a nagyszüleim, a barátaim, és szinte minden iskolán kívüli programom a Hegyvidékhez köt. A mai napig a TF-re járok úszni, az öcsém is itt szertornázik.

– Vannak terveid, álmaid a sportolással kapcsolatban?

– Nagyon örülnék, ha más versenyeken is sikerülne megismételni az országos diákolimpián elért eredményemet. Távolabbi álmom és célom természetesen az, hogy kijussak az „igazi” olimpiára. Ebben is példaképem Szilágyi Áron, remélem, egyszer én is tudok majd olyan kitartóan küzdeni, mint ő.

-os