Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Foszerepben_az_egeszsege

Főszerepben az egészség

Már hagyomány, hogy nem múlhat el a rendezvénysorozat egészségnap nélkül. A népszerű programra szombaton várják a szervezők a hegyvidékieket.
„Ismét sokféle szűrésre és tanácsadásra nyílik lehetőség – ígéri Gallai Dolores, a Hegyvidéki Önkormányzat egészségügyi referense. – A Szent János Kórház, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet, az Országos Gerincgyógyászati Központ, a Szent Ferenc Kórház és a kerületi egészségügyi alapellátás munkatársai, szakorvosok, védőnők és szakápolók az idén is szeretettel fogadnak mindenkit.”
Több mint harminc szakma lesz jelen, s változatlanul fontos, hogy olyan vizsgálatok kövessék egymást, amiken lehetőség szerint minél nagyobb számban vehetnek részt a látogatók. Míg a gyerekek szűrése a Gesztenyés kertben lesz, a szülőknek, családoknak a MOM Kulturális Központban kell jelentkezniük.
„A korábbi szűrések is nagyon hasznosnak bizonyultak, többen kaptak javaslatot további kezelésre, valamint tanácsokat életvitelükre vonatkozóan – mondja a szakember. – A hegyvidékiek igénylik ezeket a szűréseket, és mi is örülünk, hogy szívesen részt vesznek a vizsgálatokon, mert képet kapunk a kerület egészségi állapotáról.”

• Szűrővizsgálatok felnőtteknek: szemészet; alsóvégtagi érvizsgálat; EKG; kardiológia; vérnyomásmérés; emlőszűrés; anyajegyszűrés; csontsűrűségmérés; fül-orr-gégészet és hallásvizsgálat; allergiavizsgálat; légzésfunkció-vizsgálat, COPD szűrés, dohányzásról leszokást segítő konzultáció; helicobacter-szűrés; koleszterin- és vércukormérés; urológiai tanácsadás és szükség esetén PSA szűrés; gyógytorna – állapotfelmérés és tanácsadás; dietetika; reumatológiai konzultáció; időskori sérülések – megelőzés és ellátás.

• A gyermekgyógyászok elsősorban szaktanácsadást nyújtanak, valamint bemutatják a Szent János Kórház gyermekellátásának munkáját. Továbbá: csecsemő- és gyermek-újraélesztési alapfokú bemutató; műszeres lúdtalpszűrés, járásanalízis; dietetikai tanácsadás; csecsemőtáplálás, allergiás betegségek, gyermekkori túlsúlyosság; gyermekkoleszterin-, vércukor- és HgbA1c-mérés; asszisztált kutyaterápia-bemutató; gyermekkori szorongás, étkezési zavarok, iskolai szocializációs problémák; a Szent János Kórház Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztálya működésének bemutatása.

• Egészségnevelési programok: anyatejes táplálás; fogamzásgátlás, családtervezés; gyermek-vérnyomásmérés; babamasszázs-bemutató.