Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez


A_Hegyvidek_diszpolgara_lett_dr._Freund_Tamas1

A Hegyvidék díszpolgára lett dr. Freund Tamás

„Amikor a nemzetközi Agy-díjjal tüntettek ki, az az országnak is megbecsülést jelentett, a Széchenyi-díj és a Bolyai-díj a munkahelyemnek és a tudományterületemnek is szólt, a XII. kerületi díszpolgárság viszont személy szerint nekem” – mondta dr. Freund Tamás azon az ünnepi rendezvényen, amelyen Pokorni Zoltán polgármester átadta a két éve a XII. kerületben élő neurobiológusnak a Hegyvidék díszpolgára címet.

Dr. Freund Tamást bemutató (a Hegyvidék Televízió által készített) kisfilmmel és Vizi E. Szilveszter laudációjával kezdődött az ez évi díszpolgáravató ünnepség a MOM Kulturális Központban. A Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke a neves neurobiológus, egyben értékteremtő ember eddigi pályáját méltatta.
Pokorni Zoltán polgármester köszöntőjében visszaemlékezett arra, hogy 2000-ben, az első Bolyai-díj átadásánál neki is módja volt részt venni annak eldöntésében, ki kapja meg az elismerést. Mint mondta, ez fontos döntés volt, hiszen nem a díj adja meg a rangot a díjazottnak, hanem fordítva: a díjazott a díjnak.
„Pálinkás Józseffel arról beszélgettünk, hogy sok nagy tudós van, aki méltó lenne a díjra, de kevés az olyan jó kiállású tudós fiatalember, mint Freund Tamás, aki közérthetően tud beszélni a saját szakterületéről – hiszen nemcsak tudni kell, hanem azt a tudást sokak számára tovább is kell tudni adni. A Hegyvidék díszpolgára cím átadása nem arról szól, hogy Freund Tamásnak van szüksége egy újabb kitüntetésre, hanem nekünk van szükségünk egy olyan példaképre, emberre, aki azon túl, hogy felnézhetünk rá, össze is kapcsol bennünket a kerületi közösségünkön belül” – fogalmazott a polgármester.A_Hegyvidek_diszpolgara_lett_dr._Freund_Tamas2Freund Tamás, aki két éve él a Hegyvidéken, mindenekelőtt megköszönte a nagy megbecsülést, amiben részesítették, majd egy ígérettel folytatta: „Elköltözni biztosan nem fogunk, mert ilyen csodálatos helyet Budapesten és vonzáskörzetében sehol sem találni, így ígérhetem, hogy továbbra is részt veszek a kerület tudományos és művészeti életében.”
Ezután arról a különbségről beszélt, hogy mit jelent egy kisebb és egy nagyobb közösség elismerése. Amikor a The Brain Prize-zal, az „agykutatók Nobel-díjával” tüntették ki őt, az az országnak is megbecsülést jelentett, a Széchenyi- és a Bolyai-díj a munkahelyének és a tudományterületének is szólt, a XII. kerületi díszpolgárság viszont személy szerint neki.
„A többi díj messziről jön, ennek pedig a közelisége jelent különleges élményt. Ez az elismerés kisebb közösségtől, sokkal inkább megfogható személyektől származik. Ennek kapcsán érdemes elgondolkodni azon, mit is jelent manapság egy-egy kisközösség tagjának lenni ebben a globalizálódó, információáradattal terhelt, rohanó világban” – mondta Freund Tamás, hozzáfűzve, hogy ezek a kisebb közösségek alkalmasabbak az önszerveződésre és az együttműködésre. Legyen szó szakmai, tudományos, politikai, művészeti, vallási vagy lakóhelyi csoportról, azok mind közös célokért dolgoznak, és a mai, elszemélytelenedő világban védő hatással is rendelkeznek társadalmi fejlődésünk különböző aberrációi ellen.
Arról, hogy miként vélekedik a Hegyvidék díszpolgára a mai fogyasztói társadalmi változásokról és az olyan közösségek erejéről, mint amit egy kisvárosnyi kerület is jelent, következő lapszámunkban, a neurobiológussal készített interjúban olvashatnak bővebben.

V. K.