Mesés kalandok a Lívia-villában

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, a Hármashatár-hegyen is túl, a Hegyvidéken volt egyszer egy Hegyen-Völgyön Mesefesztivál. A nagy eseménynek a környék egyik legszebb épülete, a Lívia-villa adott otthont, s a XII. kerület apraja-nagyja ellátogatott rá, a szervezők – a Jókai Klub, a Magyar Gyermekirodalmi Intézet és lapja, a Csodaceruza gyermekirodalmi magazin – nagy örömére. A verőfényes vasárnap délelőtt megtartott mulatság célja – nem titok – az volt, hogy a fiatalok tartalmas, vidám játékok segítségével meglássák a mesekönyvek betűerdőiben és színes rajzaiban rejlő kincseket.
A művészetkedvelő aprónép elsőként egy izgalmas kiállításon vehetett részt, amelyen Molnár Jacquelin illusztrációit ismerhette meg közelebbről. Az interaktív tárlaton egyebek közt a világ legrövidebb meséihez készült képeket is meg lehetett csodálni.
„Igazából ez egyetlen mese volt, csak több kicsi meséből állt össze. Mindegyik arról szólt, hogy melyik a világ legrövidebb meséje…” – mondta kuncogva a hétéves Hanna, aki társaival együtt nagyon jól szórakozott a vicces történeteken.
„Bizony, óriási kihívást jelenthet egy művésznek az, amikor nem egy mesefolyamot, hanem egy teljes mesét kell illusztrálnia egyetlen képen. Molnár Jacquelin kollázs technikával készült alkotásai tökéletesen visszaadják azt a humort és hihetetlenül színes képzeletvilágot, amit az írok megálmodtak” – méltatta az ifjú tehetséget Boldizsárné Kovács Gizella, a Rajztanárok Országos Egyesületének főtitkára.
A gyerekeket megannyi más kaland is várta: volt közös éneklés, sok-sok játék, rajzolás, felolvasás és kortárs gyerekkönyvekről szóló totó is.„A szerkesztőség nemrég költözött át ide, a Hegyvidékre. A Lívia-villa hangulata nemcsak a kicsiket, de minket is magával ragadott. A célunk az, hogy az apróságok közelebbről is megismerjék és megszeressék a könyveket. A fesztivál szerencsére tökéletes, sikerült kellemes családi programot kerekíteni a találkozásból” – mondta Sándor Csilla, a Csodaceruza alapítója és főszerkesztője.
A vidám gyerekzsivaj aztán egyik pillanatról a másikra elcsendesült. „Nézzétek, ott van Csukás István!” – szólt oda döbbenten játszótársainak egy hétévesforma kisfiú, aki a többiekkel együtt rögvest helyet foglalt a kertben felállított nézőtéren.
A gyermekirodalom ikonikus alakjával, akit nemrégiben a Magyar Gyermekirodalmi Intézet a jövő évi Astrid Lindgren Emlékdíjra jelölt, Kadlót Niki író beszélgetett irodalomról, mesehősökről és tervekről. Egyebek mellett az is kiderült, hogy a Kossuth-díjas író kedvenc figurája Pom-Pom meséinek főhőse, Picur.
A dedikálások és a közös fotók elkészülte után mi is váltottunk néhány szót Süsü és a Nagy Ho-ho-ho horgász megálmodójával, akinek a program végén a szervezők egy hatalmas tortát ajándékoztak.

– Érdekes volt látni, hogy a felnőttek is gyermeki csodálattal figyelték, miközben beszélt. Semmi kétség, generációkon átívelő sikere van a történeteinek – kezdtem a beszélgetést.

– Jó, hogy még mindig sokan szeretik a könyveimet, másrészt szívből örülök annak, hogy a felnőtteket valóban érdekli, mit olvasnak a csemetéik. Fontos, hogy milyen mese kerül a kicsik kezébe. Ez pedig nemcsak az író felelőssége, hanem mindenkié, aki gyerekekkel foglalkozik. Egyáltalán nem mindegy, hogy az óvodásoknak milyen meséket olvasnak, milyen verseket tanítanak. Az első olvasói élmény döntő fontosságú. A gyerekek még nem tudnak választani, éppen ezért a felnőtteknek kell odafigyelniük.

– Milyen a jó gyerekkönyv?

– A gyerekkönyv ne akarjon oktatni; nem az a feladata, hiszen a kicsik folyton tanulnak. A gyerekirodalomnak pontosan olyannak kell lennie, mint a felnőttnek – művészi élményt, katarzist kell adnia. A színvonalának ugyanolyannak kell lennie, mint egy Tolsztoj-regénynek, persze, a gyerekek szintjén. A könyv célja a világ megismerése, a gyerekek saját világának önmaguk által való meghódítása. Éppen ezért magyar gyereknek magyar könyvet kell olvasnia, németnek németet, franciának franciát. Nincs ebben semmi nacionalizmus! A gyereknek először azt a világot kell megismernie, amelyikbe született. Amikor a megismerés megvolt, akkor jöhetnek a világirodalmi remekművek – hangsúlyozta Csukás István, miközben a nemrég kapott tortát böködte a villájával. – Nem kéri? – mutatott a süteményre.

– Miért, mi a baj vele? – bukott ki belőlem a kérdés, talán kicsit illetlenül.

– Az, hogy édes… Nem szeretem az édességet! Nagyon sajnálom, de ezt nem tudom megenni.

Hirtelen az én egyik kedvenc mesefigurám jutott az eszembe, s csak ennyit tudtam kibökni: „Még jó, hogy ezt Gombóc Artúr nem hallotta…”

Boussebaa Mimi