Véletlenszerű zenei kirándulás
Igazi zenei „ínyencbomba” robban szombat este 8 órakor a nagyszínpadon. A Random Trip, azaz a jelenleg talán legnépszerűbb hazai improvizatív koncertsorozat keretében neves és közkedvelt zenészek állnak színpadra, és várhatóan fergeteges hangulatot varázsolnak majd.
A Random Trip az egyik legegyedibb előadás, amivel egy klubban összefuthat az ember. A folyamatosan cserélődő, ad hoc jelleggel összeálló alkalmi bandák egyszeri és megismételhetetlen koncertekkel örvendeztetik meg a közönséget. Énekesek, DJ-k, zenészek a színpadon improvizálva vegyítik a saját stílusaikat, így a jazzes rögtönzésektől a freestyle szövegelésen át a spontán drum’n’bass kiállásokig gyakorlatilag bármi előfordulhat ilyenkor. A – stílszerűen nevezhetjük így, magyarítva – „véletlenszerű kirándulás” résztvevőit természetesen nagyon fontos vezérelv alapján választották ki meghívóik, hiszen kivétel nélkül mindnyájan rangos képviselői saját műfajuknak.
Valódi sztárparádé érkezik tehát a Hegyvidéki Napokra is. Az est egyik nagyágyúja, Dés László dzsesszzenész mellett mikrofont ragad két lenyűgöző hangú énekesnő, Tóth Vera és Fábián Juli, az Irie Maffia egyik fenegyereke, MC Kemon, valamint Herbert Shaw, a Soul Surge zenekar frontembere. Nagyszerű zenészek rögtönöznek: Zahár Fanni fuvolista, Szebényi Dániel billentyűs, Vígh Arnold basszusgitáros és Gábor Andor ütőhangszeres egészítik ki az alaptagok, Delov Jávor dobos és DJ Q-Cee játékát. Ráadásul egy meglepetésvendég is fellép, egy igazi zenészlegenda!
Mindez Delov Jávor ötlete volt, aki kiskorában Pókember vagy dobos akart lenni… A Random Trip megálmodója, művészeti vezetője a Turbo, a Fábián Juli & Zoohacker és a Tintanyúl zenekarok tagja. Zenélt a Barabás Lőrinc Eklektricben és számos más hazai formációban is. Két éve indította el a szólóprojektjét. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a University of Salford évei után a hazai színpadokon túl megannyi városban fellépett már, Párizstól Sydneyig. Olyan világhírű zenekarokkal és előadókkal volt alkalma játszani, mint a Basement Jaxx, Amy Winehouse, Aloe Blacc vagy az Incognito. Lételeme a szórakoztatás – ha épp nem zenével, akkor képtelen sztorikkal, szövevényes gondolatokkal és állandó viccelődéssel köti le környezetét.
Társa, DJ Q-Cee élete az underground: a hiphop, a break, a freestyle, a beatbox. Tizenkét éve zenél aktívan, azóta számos nemzetközi, magyar zenei fesztiválon és versenyen mérette meg magát DJ-ként. Ha nem a Random Trippel turnézik, vagy az A38-on pörgeti a lemezeket, akkor a Tilos Rádió Street Skills című műsorát vezeti, a Vinyl Warriorz DJ-scratch csapatával járja a klubokat, vagy épp a Karcosok Klubja workshopjain oktatja a scratch műfaj csínját-bínját. A scratchbajnokságok mellett valószínűleg „pacsik és kézfogástechnikák” kategóriában is jó eséllyel indulna az első helyért bármilyen hazai és nemzetközi versenyen.
Felsorolni is nehéz, hogy ők ketten az elmúlt hat évben mennyi zenésszel játszottak együtt, a honlapjukon közel ötven név szerepel a listán. Rendszeresen fellépnek többek közt a Brains, a Zagar, az Ivan & The Parazol, a Hősök, a Fábián Juli & Zoohacker, az Irie Maffia és a Quimby tagjai. A tavalyi Müpás műsoruk vendégzenészei voltak Harcsa Veronika (Bin-Jip), Závada Péter (Akkezdet Phiai), Farkas Izsák (In Fusion Trio), Zahár Fanni (fuvola, Soulclap) és Nikola Parov. Olyan külföldi előadókkal dolgoztak, mint Peter Legath (Count Basic), Brandon Fields (Tower of Power, George Benson, Dave Weckl Band), Schradinova (NL), Timo Lassy (Five Corners Quintet), Bigjohn Whitfield (USA–A), iLLspokinn (USA) és Dub FX (AUS).
A Random Trippel ezen a néven még nem találkozhatott hegyvidéki színpadon a helyi közönség, ám a szombati koncert főszereplői közül többen régi ismerősként térnek vissza hozzánk. Érdemes lesz velük bulizni!