Gyönyörű lelkek előadásai

A Gyógypedagógiai Intézmények Fővárosi Kulturális Fesztiválja 1974-ben indult útjára a budapesti gyógypedagógiai intézményekben tanuló, sajátos nevelési igényű tanulók számára. A rendezvényen az enyhén és középsúlyosan értelmi fogyatékos, a vak és gyengén látó, a siket és nagyothalló, a mozgásfogyatékos kerekes székes, a halmozottan sérült, az autizmus spektrumzavarral, súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral élő gyerekek mutatják be művészeti produkcióikat.
Míg az első évben hat iskola szerepelt tíz tanulóval, mára a főváros majd’ mindegyik gyógypedagógiai iskolája képviselteti magát. Az idén 650 diák készült fel öt művészeti ágban: zenében (énekkar, kamarakórus, énekszóló, hangszeres zene, zenekar, szólóhangszer), vers- és prózamondásban, színpadi játékban (mese-, dramatikus és népi játék), bábozásban és táncban.
Sokat változott a helyzet a kezdetek óta a tekintetben is, hogy mennyi iskolás számít „sajátos nevelési igényű”, azaz SNI-tanulónak. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb felmérése szerint az előző tanévhez képest 2,1 százalékkal (1100 fővel) nőtt az SNI-tanulók száma az általános iskolákban, ami a 2015–2016-os tanévben 53 600 főt, az általános iskolások 7,2 százalékát jelentette.
Régiós szinten Nyugat-Dunántúlon a legnagyobb az emelkedés (9,2-ről 9,6), de továbbra is Dél-Alföldön a legmagasabb (11,3%) és Észak-Alföldön a legalacsonyabb (5,0%) a számuk. Nemek szerint nagyobb lett a különbség: míg a lányok 5,1, addig a fiúk 9,2 százaléka sorolható az érintett kategóriába. A száraz tények is azt mutatják tehát, hogy van ok odafigyelni a sajátos nevelést igénylő gyerekekre.
„Nagyon büszke vagyok arra, hogy ez a fesztivál huszonegy éve itt, a Hegyvidéken, a Gennaro Verolino iskolában valósul meg, még akkor is, ha az iskola a főváros kezdeményezésére létesült – mondta Pokorni Zoltán a fesztivál vendégeit köszöntve. – Nagyon köszönjük azoknak a pedagógusoknak, akik ezt a felkészítő munkát elvégezték, és rávették a tanítványaikat arra, hogy merjenek belevágni, ne legyenek kishitűek és gyávák, mert sikerülni fog. Ha találunk egy pontot, amiben sikeresek vagyunk, amiben boldogságunkat leljük, akkor az ott nyert önbizalom, büszkeség, öntudat képes átformálni az egész személyiségünket, képes kihatni mindenre. A mi dolgunk az, hogy megtaláljuk azt az egy fix pontot, amelyben egy gyermek sikeres tud lenni, és úgy érzi, le tud tenni valamit az asztalra.”
A Hegyvidék polgármestere, aki évről évre ellátogat a rendezvényre, mindig is hangoztatta: a fesztivál, amely hosszú évek óta támogatókat talál, és amelyre a gyerekeket felkészítő pedagógusok nem kevés időt és energiát hajlandók szánni, bebizonyította, hogy szükséges és működő program. Olyan esemény, ami a fiatalok számára motiváló eszközt és alkalmat jelent, hogy legyen mire készülniük, legyen minek örülniük, és megtapsolhassák a társaikat. Olyan esemény, amin – a „fesztivál” szó igazi értelmében – mindenki jól érzi magát.
„Negyvenhárom év, bizony, emberi életkorban is hosszú – kezdte bensőséges hangulatú köszöntőbeszédét Ammerné Nagymihály Emília, a Gennaro Verolino Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium igazgatónője. – Sok évvel ezelőtt elgondolkodtam azon, mitől olyan különleges ez a fesztivál, és rájöttem: tőletek, gyerekek, akik szerepeltek! Látjuk az örömet az arcotokon és a szemetekben, amikor egy-egy produkciót előadtok. Amikor ti felléptek, úgy érezzük, hogy a lelketek szólal meg egy-egy előadásban, és bizony, mindegyikőtök lelke egytől egyig gyönyörű. Ez ad nekünk erőt ahhoz, hogy minden évben újra megszervezzük a programot.”
A fővárosi iskolák mellett mindig eljönnek a Gennaróba a bakonyoszlopi gyermekotthon tanulói, most először pedig a martonvásári testvériskola diákjai is részt vettek a rendezvényen. A fellépők arany, ezüst és bronz oklevelet, emléklapot, valamint tárgyjutalmat kaptak, a csoportos műsorszámokat közös tárgyjutalommal díjazták a szervezők, akik ráadásként az összes szereplő napját megédesítették egy tábla csokoládéval.

V. K.