Művész,tudós és gondolkodó ember volt
„…Honnan jövök? Az Örökkévalóságból. És hová megyek? Az Örökkévalóságba. Mi vagyok tehát? Végtelen…” – így írt filozófiájáról dr. Dienes Valéria, aki vallásfilozófusként, matematikusként, fordítóként, koreográfusként és táncteoretikusként egyaránt maradandót alkotott. A Hegyvidéken élt polihisztor két évszázadon átívelő munkásságáról Szász Éva tartott előadást a Szalon Egyetemen a Kulturális Szalonban.
Igazi női példakép, tudós, polihisztor, mozdulatművész, a magyar táncelmélet, az orkesztika mozdulatrendszer megalkotója – így mutatta be dr. Dienes Valériát a Böszörményi úti Kulturális Szalonban működő Szalon Egyetem márciusi előadásában Szász Éva. A tanár, könyvtáros, biblioterapeuta elmondta, hogy Dienes Valéria 1879-ben Szekszárdon született, akkor még Geiger Valériának hívták. A közelben élt unokatestvére, Babits Mihály, akivel később is kapcsolatban maradt.
Iskoláit Pápán és Győrben végezte, 1901-ben kezdte meg tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen, ahová akkoriban még kevés nő járt. Furcsa volt számára, hogy a női hallgatókat éppen ezért a férfiak mindig meghajlással fogadták. Matematikát és fizikát tanult, azonban Alexander Bernard hatására az egyetemen elkezdett filozófiával foglalkozni. Később érdeklődése az esztétika, majd Eötvös Loránd hatására a terepi tanulmányok felé is fordult.
Bölcsészdoktori címét 1905-ben szerezte meg, s még abban az évben feleségül ment Dienes Pálhoz, akiről így ír: „Pál volt az én földi élettársam, nagyon szerettem. Együtt akartunk élni, hogy együtt dolgozhassunk… Az emlékemberek élete erősebb, mint a jelenvalóké, törölhetetlenek.”
Párizsban élt ösztöndíjasként 1908 és 1912 között, esténként Isadora Duncan táncát figyelte, és eljárt Raymond Duncan „görögtorna-tanfolyamára”, ahol a mozdulatok, az élmények befogadását tanították. „Isadora szótlanul beszélt hozzánk a színpadról, vonalakkal mondott el mindent, amit akart” – emlékezett vissza erre. Párizsban ismerte meg Henri Bergsont, akinek filozófiai munkáit egyedüliként fordíthatta magyarra.
Hazatérve férjével együtt a korszak szellemi nagyjainak társaságába került. Nekik mutatta meg először a Duncan-féle szabad tánc mozgáselemeit. Szoros baráti körükhöz tartozott Szabó Ervin, aki a „public library”, azaz a nyitott könyvtár elvét hirdette, hogy a tudás mindenki számára elérhető legyen. Babits Mihály őt mintázta meg a Halálfiai című regényében szereplő, mindig új szellemi gondolatokat kereső, Bergsont idéző diáklány, Hintáss Gitta alakjában.
A Tanácsköztársaság bukását követően két gyermekével elmenekült. Már elvált asszonyként, az iskolai oktatást megváltoztatni akaró, a gyermeklélektannal foglalkozó és a reformer Új Iskolát megalapító Domokos Lászlóné Löllbach Emma hívására tért haza.
Négy nagy szerelme volt: a matematika, a zongorázás, a filozófia és az orkesztika. Amikor 1912-ben először hazajött, kezdetben csak barátok közt tanította a Franciaországban megismert mozdulatokat. Később saját tanfolyamokat, majd iskolákat indított, 1915-ben elsőként írt a modern táncról a Duncan-féle görög tornát ismertető cikkében, ami a Magyar Iparművészetben jelent meg. Kiállt a női testnevelés és a harmonikus mozgás tanítása mellett – ez az „ép testben ép lélek” egyik első megfogalmazása.
Ennek szellemében alkotta meg a görög vázákról ismert mozdulatok után orkesztikának elnevezett (orchemai = mozgok) mozdulatrendszerét, amelyben a mozdulat térbeliségét (plasztika), időbeliségét (ritmika), erejét (dinamika) és kifejezését (szimbolika) hangsúlyozta. Ahogyan megfogalmazta: „Világunknak két arca van: szellemi és anyagi, egyikből megyünk a másikba. A kettőt a mozdulat köti össze […] A szerzett mozdulatkincs emberjavító, embertökéletesítő tudomány.”
Az orkesztika más irányokba is elvezette: ilyen a zene, a misztériumjátékok, a performanszhoz hasonló, tömegeket megmozgató koreográfiák, amelyek mindig a szabad mozgáson alapultak. Szerinte ugyanis a városi életmód térnyerésekor az ember az elmagányosodás útjára lépett, a mozgás, a tánc a színpadra szorult. Azt mondta, nincs két ugyanolyan mozdulat, a mozdulatokat pedig meg kell fosztani a kötöttségektől és gátlásoktól – főleg gyermekkorban –, hogy ismét közel kerüljünk a természethez.
Bergson hatására egész életében foglalkoztatta őt az idő és a lét gondolatköre. A magyar filozófiai nyelv fejlesztése és műfordítói tevékenysége elismeréseként Baumgarten-díjat kapott.
Dr. Dienes Valéria 1924-ig materialista világnézetű volt, attól kezdve azonban hívőként élt, és egyre tudatosabban kereste a kapcsolatot a keresztény reformtörekvésekkel, különösen a női nevelés tekintetében. Rendszeresen eljárt a városmajori imaházba, ahol vallásfilozófiai lelki órákat is tartott.
Az „ép testben ép lélek” elvét táplálkozásában is megtartotta: nem evett húst, sok magot fogyasztott, amikor felkelt, mindig vízzel locsolta magát, utána még öt percre visszafeküdt – úgy gondolta, így lehet frissen kezdeni a napot.
Orkesztikai munkásságára és Bergson tanítására építve kidolgozta az evolúciós logika elméletét. Idősödve sokat foglalkozott unokáival, szellemi frissességét élete végéig megőrizte. Kilencvenkilenc éves korában, 1978-ban hunyt el.
(mm.)