Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Sakkverseny_Erkel_Ferenc_emlekere

Sakkverseny Erkel Ferenc emlékére

Talán kevésbé közismert, hogy Erkel Ferenc zeneszerző a sakk nagy könyvébe is beírta a nevét. Kiváló játékos volt, legyőzte kora legjobb magyar sakkozóját, Szén Józsefet, és a nemzetközi mesterek ellen sem vallott szégyent.
Erkel tevékeny részt vállalt a Pesti Sakk-kör megalapításában, amelynek először az alelnöke, majd 1865-től huszonkilenc éven keresztül, a haláláig az elnöke volt. Kilenc évet töltött el a Hegyvidéken, ez idő alatt sokat tett a sportág magyarországi népszerűsítéséért. Ezért is választotta őt névadónak a Virányosi Közösségi Ház saját sakkversenyéhez az ötletgazda, Kahlich Endre, akinek kezdeményezésére 1992-ben indult útjára a XII. kerület immár egyik legrégebbi közösségi sporteseménye.
Természetesen a sikerhez kellenek a sakkozók is, akik szerencsére minden évben szép számban neveznek a viadalra. A Hegyvidéken ugyanis hagyományosan népszerű a játék, és nem csak a felnőttek körében: a gyerekek több kerületi iskolában tanórai keretek között sajátítják el a sakkbábuk használatának rejtelmeit. Nem véletlen, hogy az idén ötvenen ültek asztalhoz a XVII. Erkel Ferenc Sakk Emlékversenyen.
Rollinger Károly főszervező elmondta, hogy az egyéni indulók mellett tizennégy iskola nevezett. Mint kiemelte, a múlt évhez képest többen játszottak, ami a gyerekek növekvő érdeklődésének köszönhető. Ez a közösségi házban zajló oktatásra is igaz, az ottani tanfolyamon ráadásul rengeteg a tehetség, ők várhatóan a budapesti bajnokságon is elindulnak jövőre.
A szokásoknak megfelelően az egyéni pontszámok alapján alakult ki a csapatverseny végeredménye. Az első helyet a sokszoros győztes Zugligeti Általános Iskola, a másodikat a Virányosi Közösségi Ház, míg a harmadikat a XXIII. kerületi Török Flóris Általános Iskola szerezte meg.

(-ály)