Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_remeny_viragai1

A remény virágai

A remény és életigenlés virága – így is nevezik a nárciszt, amely a hospice mozgalom jelképeként a rák elleni harc megtestesítője. Az Angliából induló Nárcisz Programhoz a Magyar Hospice Alapítvány felkérésére öt évvel ezelőtt csatlakozott a Hegyvidéki Önkormányzat, a budapesti kerületek közül elsőként. Az együttműködés része, hogy minden ősszel hegyvidéki óvodások és kisiskolások ültetnek nárciszhagymákat a Királyhágó tér és a Németvölgyi út találkozásánál kifejezetten erre a célra kialakított virágágyásban.
Az idén az önkormányzati óvodák mellett a Tamási Áron, a Fekete István, a Németvölgyi és a Gennaro Verolino iskola képviseltette magát az eseményen. Az ilyenkor szokásos ünnepi műsort ezúttal a Mackós Óvoda nagycsoportosai mutatták be.
A jelenlévőket köszöntő Fonti Krisztina alpolgármester elmondta, hogy a nárcisz fejlődése hasonlít az emberéhez: először szárba szökken, majd kivirágzik, végül elhervad, és befejezi földi életét. „A gyerekek év közben nyomon követhetik a növények növekedését, így könnyebben megérthetik, hogy az elmúlás az élet természetes lezárása. Ezt különösen az óvodásoknak nehéz pusztán szavakkal elmagyarázni, ezért is fontos esemény a nárciszok közös elültetése” – érzékeltette a rendezvény jelentőségét az alpolgármester, hozzátéve, hogy a Hospice Alapítvány programja az elesettek, betegek segítését, a szeretet erejét hangsúlyozza.A_remeny_viragai2Kovács Anita mindenekelőtt a résztvevők nagy számát emelte ki, mint mondta, ők azok, akik felnőttkorukban sem felejtik el, mennyire fontos a beteg emberek támogatása. A Magyar Hospice Alapítvány képviselője mindenkinek azt kívánta, hogy a szeretetet, amit most érez, vigye magával egész életén át, és mindig nyújtson segítő kezet a rászorulóknak.
A köszöntőket követően az oktatási-nevelési intézményeket képviselő gyerekek mondták el beteg társaiknak szóló üzeneteiket, majd szélnek eresztették a jókívánságaikat tartalmazó sárga luftballonokat, amikhez hozzákötötték az alkalomra készített rajzaikat. Végezetül közösen elültették a nárciszhagymákat, amelyek jövő tavasszal sárga díszbe öltöztetik a virágágyást, arra emlékeztetve a járókelőket, hogy mindenkor szükség van körülöttünk segítségre, jó szóra, törődésre.

MM.