Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Terepjarot_kapott_a_tuzoltosag

Terepjárót kapott a tűzoltóság

Rossz időjárási körülmények és nehéz terepviszonyok között is jól tudja majd használni a Budakeszi úti tűzoltó-parancsnokság azt az újonnan beszerzett, négykerék-meghajtású személygépkocsit, amelynek megvásárlásához a Hegyvidéki Önkormányzat nyújtott ötmillió forint támogatást. A járművet Pokorni Zoltán polgármester és Váczi János alpolgármester adta át Varga Ferencnek, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjének.

„Elemi érdekünk, hogy támogassuk a tűzoltókat, hiszen nagy szükségünk van a munkájukra” – mondta Pokorni Zoltán abból az alkalomból, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat ezúttal egy terepjáró vásárlásához biztosított támogatást a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak. A XII. kerület polgármestere statisztikai adatokkal illusztrálta, milyen gyakran van szükség a Budakeszi úti tűzoltó-parancsnokság munkatársainak segítségére a Hegyvidéken: tavaly közel négyszázszor riasztották őket a XII. kerületbe, több mint kétszáz alkalommal pedig ténylegesen is be kellett avatkozniuk.
Az önkormányzat ötmillió forintos támogatásával négykerék-meghajtású járművet kaptak a tűzoltók, akik így akár rossz időjárási körülmények között is nagy biztonsággal el tudnak jutni a XII. kerület minden pontjára – beszélt a részletekről Váczi János alpolgármester. A parancsnokság eddig használt személygépjárművei meglehetősen elöregedtek, átlagéletkoruk huszonegy év, és egyedül a legidősebb, 1995-ös gyártású gépkocsi rendelkezett összkerékmeghajtással.
„A Hegyvidéki Önkormányzat az elmúlt tizenöt évben közel százmillió forinttal támogatta a tűzoltóság működését” – emelte ki Varga Ferenc, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. Mint mondta, a XII. kerület hozzájárulásával a Budakeszi úti laktanya szinte az alapoktól megújult, a tetőszigeteléshez, a nyílászárók cseréjéhez és a fűtési rendszer korszerűsítéséhez éppúgy segítséget kaptak, mint a legénységi helyiségek komfortjának növeléséhez.
A Suzuki Vitara gépjárművet ügyintézéshez, valamint a kiemelt tűzeseteknél és katasztrófahelyzetekben a parancsnoki vonuláshoz használják majd – mondta Sebők Péter, a II. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság vezetője, aki szerint a rendkívüli időjárási helyzetekben, a nehéz hegyvidéki terepen nélkülözhetetlen egy megbízható, összkerék-meghajtású autó. Példaként hozta fel az idén április közepén történt rendkívüli havazást, valamint a normafai jégkárt három évvel ezelőtt, amikor nagy szükségük volt ilyen járműre.

sz.