Futóedzés felnőtteknek, Sportmix gyerekeknek
A rövid nyári szünetet követően szeptembertől ismét teljessé válik a kerületben élők számára ingyenes sportolási lehetőségeket biztosító Aktív Hegyvidék kínálata. A szervező Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. úgy állította össze a programokat, hogy valamennyi korosztály megtalálja a neki tetsző elfoglaltságot.
Újdonság az október 2-án a Városmajor utcai sportközpontban kezdődő Hegyvidéki Sportmix, amelyre azokat az alsós általános iskolásokat várják, akik nem versenyszerűen szeretnének kipróbálni különböző mozgásformákat. Hétfő délutánonként négy és öt óra között a Testnevelési Egyetemen tanuló, az alapképzésen már diplomát szerző testnevelők foglalkoznak velük. Az adott hónap „órarendjét” a szervező előre elküldi az iskoláknak, így az érdeklődőknek lesz idejük eldönteni, melyik foglalkozáson vagy foglalkozásokon szeretnének részt venni.
Ha az időjárás lehetővé teszi, a közeli városmajori parkban vagy a sportközpont udvarán mozoghatnak (ingyenesen) a kerületi iskolások, rossz idő esetén pedig a sportközpont tornaterme is rendelkezésre áll. A tervek szerint lesznek sorversenyek, foci, asztalitenisz, lábtoll-labda, aerobik, számháború, tánc és más csapatversenyek, bizonyos létszám felett pedig még különlegesebb lehetőségekkel, például íjászattal, falmászással, bagjumppal színesedik a paletta.
Bár az Aktív Hegyvidék program elsősorban a szabadidős sportolást segíti, a méltán népszerű Városmajori és Normafa Futóklub akár komolyabb kihívásokra is felkészíthet. Nyáron a hegyvidéki amatőr futók már megmérették magukat az Ultrabalatonon, s bebizonyosodott, hogy egymást segítve nagyszerű élményekkel gazdagodhatnak.
A kedd (Városmajor) és csütörtök (Normafa) este hat órakor kezdődő edzéseken kezdőket és haladókat egyaránt szívesen lát a két klub, azoknak pedig mindenképpen érdemes csatlakozniuk, akik szeretnének elindulni a hosszabb szünet után, szeptember 30-án ismét megrendezendő „Előzd meg a fogaskerekűt!” futó- és kerékpáros versenyen. A futóklub szakedzőinek segítségével bizonyosan könnyebben leküzdik a 32 méteres szintkülönbséget. A kuriózumnak számító sporteseményre a Hegyvidék Kártyával rendelkezők ingyenesen nevezhetnek.
M.