Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Interneten_a_Vadaspark

Interneten a vadaspark

A legforróbb hónapok sem teltek eseménytelenül a Budakeszi Vadasparkban. Egymást érték a különböző programok, új ötletek sora valósult meg, s persze a parklakók is örömteli újdonságokkal szolgáltak.

A Budakeszi Vadaspark immár sokadszor csatlakozott az Állatkertek éjszakájához. Tizenkét hazai állatgyűjteménnyel együtt érdekes programokkal várták a látogatókat; az éjszakai szakvezetések mellett az idei alkalomra a „vakkaraván” nevű ügyességi játékkal készültek a park munkatársai.
A nyár újdonsága a vadaspark ismeretterjesztő csatornájának gyors bővülése. Az internetes YouTube csatornán már 17 epizód látható a Budakeszi Vadaspark lakóiról szóló, egyszerre tudományos igényű és a népszerű ismeretterjesztést is megvalósító kisfilmekből. „A hét állata” című sorozatban két gondozó, Jóba Katalin és Szilágyi „Baltazár” Zsolt mutatja be a különböző kedvenceket. A sikert jól érzékelteti, hogy a kisfilmekre már több mint 25 ezren kattintottak rá.
Az állatállomány örvendetes gyarapodásáról ezúttal a mangalicák gondoskodtak. A disznóólban hat szürke csíkos, göndör kismalac látta meg a napvilágot, így mostanában az ő sivításuk tölti meg a parasztudvar amúgy sem csendes levegőjét.
Hagyományos rendezvény a nyár végi terepfutó verseny. Az idén több távon – 300 métertől 18 kilométerig – mérhették össze erejüket a vállalkozó kedvűek. Az óvodásoktól a nyugdíjasokig sok korosztály taposta a Pilisi Parkerdő ösvényeit.
Természetesen továbbra is mágnesként vonzza még a sokat látott törzsvendégeket is a hely, ahol a vadon élő hazai fajoktól merőben eltérő látványosságok várnak felfedezésre. A Budakeszi Dinó Park kéthektáros erdejében látható 21 őshüllő megtekintéséhez külön jegyet kell venni a vadaspark pénztárában. Hétköznap 9–17, hétvégén 9–18 óráig lehet barangolni és borzongani a rég kihalt állatok élethű szobrai között.

(Barta)