Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Modosult_az_idei_koltsegvetes

Módosult az idei költségvetés

A költségvetési rendelet módosításáról, a lakásrendelet újraalkotásáról és a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázat meghirdetéséről is döntött szeptemberi ülésén a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testülete. Szó esett továbbá a Kútvölgyi Klinikai Tömbben kialakítandó hegyvidéki szakrendelőről is, amelynek megvalósításához a kormány több mint 9 milliárd forintot biztosít.

Módosította a képviselő-testület a Hegyvidéki Önkormányzat idei költségvetési rendeletét. Pokorni Zoltán polgármester a szeptemberi ülésen elmondta, hogy a Tamási Áron iskola nemrég elkészült „E” épületének kialakítását a kerület finanszírozta, de az „A” épület bővítésének költségeit már a Klebelsberg Központ állja – a felszabaduló pénzt nagyrészt közútfejlesztésekre fordítják.
A kedvezően alakuló adóbevételeknek köszönhetően több forrás jut a parkfenntartási feladatokra is. Váczi János alpolgármester javaslatára a tartalék terhére ötmillió forintot csoportosítanak át a Budapest Hegyvidék Közrendvédelmi Közalapítványnak, amelynek közreműködésével gépjárművet vásárolnak a XII. kerületi rendőrkapitányság részére.
Az önkormányzat újraalkotta lakásrendeletét, amelyben egyértelműsítette a lakáskérelmek rangsorolásának szempontrendszerét, a lakbérek mértéke azonban nem változott. Az idén is meghirdeti a kerület a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázatot, amelynek célja a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló egyetemi és főiskolai hallgatók, valamint a felsőoktatási intézménybe jelentkezni óhajtó fiatalok támogatása. Ennek fedezetére a jövő évi költségvetésben több mint négymillió forintot különítenek el.
A kormány az Egészséges Budapest Program részévé tette a Hegyvidéki Szakrendelő Programot – tájékoztatta Pokorni Zoltán a képviselőket a testületi ülésen. Így több mint kilencmilliárd forintból a Kútvölgyi Klinikai Tömbben jöhetnek létre azok a szakrendelések, amelyek jelenleg a Szent János Kórházban, a fekvőbeteg-ellátásba integráltan, nem megfelelő körülmények között működnek.
Mivel a járóbeteg-ellátás a Kútvölgyi épületébe kerülne, ezért annak környezetében várhatóan megnő a parkolóhelyek iránti igény. A polgármester felhatalmazást kapott a képviselő-testülettől arra, hogy az illetékes hatóságokkal és szervekkel egyeztetéseket folytasson a klinikai tömb előtt található, Kútvölgyi úti parkoló bővítéséről.
A Hegyvidéki Önkormányzat is indul a főváros idei építészeti örökségvédelmi pályázatán: az Eötvös út 48–50. számú ingatlanon lévő, helyi védelem alatt álló villaépület megújításához 20 millió forint támogatást igényel. Ez a régi villa, valamint a területen kialakítandó új épület tölti majd be a Normafa „kapujának” funkcióját, azaz olyan látogató- és információs központ jöhet létre, ami egyebek mellett büfével, étteremmel, öltözőkkel, vizesblokkokkal, csomagmegőrzővel, sportszerkölcsönzővel és a programlehetőségek bemutatásával szolgálja ki a népszerű kirándulóhelyre érkezőket.

z.

 

Végre döntött a kormány

Összesen 9,37 milliárd forintot kap a következő években a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbje. A napokban jelent meg kormányhatározat arról, hogy első körben mely fejlesztések jutnak támogatáshoz az Egészséges Budapest Program keretében. A program júliusban 40 milliárd forintos kezdő kerettel indult, ennek most nagyjából a felét osztották fel hét egészségügyi intézet között a 2017–2020-as időszakra. A támogatottak listájának élén a Kútvölgyi áll, amely a járóbeteg-szakrendelő épületének felújítására, a Szent János Kórház szakrendeléseinek átköltöztetésére, továbbá a diagnosztikai és terápiás eszközök cseréjére, fejlesztésére kap támogatást.