Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nem csak az eredmény a fontos a diáksport-bajnokságon

A XII. kerület legnagyobb és legnépszerűbb versenysorozata a Hegyvidéki Diáksport Bajnokság, amelyen minden évben több ezer általános iskolás és gimnazista indul el. Az állandó résztvevőnek számító Virányos, Zugligeti, Jókai, ELTE, Tamási, Pannonia Sacra, VMG–Kós, TE, Lauder, Budai és Arany János iskola mellett az idén néhány versenyszámban várhatóan további tanintézmények is beadják a nevezésüket.
Erre bőven lesz alkalmuk, hiszen a 2017–2018-as tanévben kilenc sportág – floorball, kosárlabda, labdarúgás, partizán, röplabda, sakk, túrázás, úszás, atlétika – és az ötkarikás játékok történetét feldolgozó szellemi olimpia szerepel a több mint ötven sportnapot tartalmazó versenynaptárban. Az esélyegyenlőség érdekében egyes csapatbajnokságokat zárt rendszerben, igazolt sportolók részvétele nélkül rendeznek meg. Az évad szeptember 19-én, a hagyományosan a Normafán megtartott mezei futóversennyel indul, ezt követi egy másik atlétikai szám, a TF-pályára meghirdetett váltóbajnokság, majd a csapatbajnokságok következnek.
A Hegyvidéki Diáksport Bajnokságon nemcsak a győzelem és a helyezések elérése fontos, hanem az is, hogy a sorozat minél több fiatallal megszerettesse a sportot, a mindennapos mozgást. Éppen ezért az iskolák közötti pontversenybe a programba bevont diákok száma is beleszámít.
Az előző tanévben az általános iskolás kategóriában a Virányos Általános Iskola bizonyult a legeredményesebbnek az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola, valamint a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola előtt. A középiskolák csapatversenyét ismét a Városmajori Gimnázium nyerte, a második helyen a Testnevelési Egyetem Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium, a harmadikon a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium végzett.
A szabadidős pontversenyben a Testnevelési Egyetem gyakorlóiskolája szerezte a legtöbb pontot, második lett a Virányos, harmadik a Németvölgyi. Az oktatási intézmények – a Hegyvidéki Önkormányzat és a bajnokságot szervező Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. jóvoltából – pénzjutalomban részesültek, amelyet sporteszközök vásárlására fordíthatnak.

sm.