Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Futas_erdoben_tonal_kilatonal

Futás erdőben, tónál, kilátóban

A Városmajori Futóklub után áprilistól annak „kihelyezett tagozatán”, a Normafa Futóklubban is megkezdődtek a rendszeres edzések. A klub a szokásoknak megfelelően csütörtökönként várja a mozogni vágyókat. Gyülekező hat órakor a Normafa-parkoló mellett, a bemelegítés után onnan indul a csapat a megbeszélt edzést teljesíteni.
„A városmajori parkban, elsősorban a futókörön rövidebb résztávokat futunk, a Normafán már inkább a hosszabb távokon és a terepfutáson van a hangsúly, és ott is használjuk az új futópályát. A kilátói részen ráadásul a hegyi szakaszokba is belekóstolhatnak a résztvevők” – foglalta össze a legfontosabbakat Móczán Mónika, aki maga is aktív tagja a közösségnek. A szervező Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. vezetője elmondta, hogy novemberig minden héten összejönnek, nem tartanak nyári szünetet.
Továbbra is lehet tesztelni a Nike legújabb futócipőit, aki szeretné, az egyórás edzést a kiválasztott modellben teljesítheti. Móczán Mónika szerint a kezdőknek sem kell megijedniük, akárcsak a Városmajorban, a Normafán is mindenki a képességeinek és a fizikai állapotának megfelelő, személyre szabott napi feladatot kap.
Érdemes rendszeresen járni a foglalkozásokra, ugyanis a futóklub két csapata elindul a májusi Ultrabalaton versenyen, sőt, a Tisza-tó 111 maratonnal is kacérkodnak. A felkészülésbe bárki bekapcsolódhat, a csapattagokat az edzéseken mutatott teljesítmény alapján választják ki. Minderről további információk a https://www.facebook.com/varosmajorifutoklub oldalon olvashatók.
Bizonyosan nem csak a rendszeresen futók számára jó hír, hogy a Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. ismét – immár kilencedik alkalommal – megszervezi a „Fuss a csúcsra!” lépcsőfutóversenyt. A helyszín természetesen a János-hegyi Erzsébet-kilátó, a szabadidős rendezvényre kortól és nemtől függetlenül mindenkit várnak. Tavaly a kimondottan kellemetlen, hűvös idő ellenére 182-en álltak rajthoz, az idén eddig leadott nevezések alapján most könnyen elképzelhető a „telt ház”, ami 300 résztvevőt jelent. A feladat nem változott, a vállalkozó kedvűeknek a lehető leggyorsabban kell megbirkózniuk a 134 lépcsőfokkal, azaz felérni a kilátó tetejére.
A lebonyolítás a szokásos, mindenkinek jár a verseny logójával ellátott póló és ajándékcsomag, 5000 forintos vásárlási utalványt kapnak azok a versenyzők, akik megfutják a korcsoportjuknak megfelelő szintidőt. A 40 ezer forintos fődíjat a leggyorsabb viheti haza.
Egyelőre nem tudni, rajthoz áll-e a kilátófutás „koronázott királya”, Hirling Márk, aki a verseny történetében még nem talált legyőzőre. A 21,46 másodperces rekord is az ő nevéhez fűződik, legutóbb pedig úgy nyilatkozott, célba veszi a 20 másodperces álomhatárt.
Ezúttal sem hiányozhatnak a versenyről a színpadi programok, az Erzsébet-kilátó előtti téren táncosok, énekesek, sportolók műsorai szórakoztatják a látogatókat. Nevezni online április 17-ig lehet a www.hegyvideksport.hu honlapon. Aki csak az utolsó pillanatban dönt, a helyszínen is regisztrálhat, 1 óráig. A rendezvény idején, a korábbi évekhez hasonlóan, különbusz jár a Normafa-parkoló és az Erzsébet-kilátó között.
A Városmajor utcai sportközpont november óta minden pénteken 15.30–16.30-ig ingyenes sportolási lehetőséget biztosít az alsó tagozatos XII. kerületi diákoknak. Az Aktív Hegyvidék programsorozat részeként meghirdetett Hegyvidéki Sportmix keretében szakképzett testnevelők és edzők foglalkoznak a gyerekekkel, akik hétről hétre más sportágakat ismerhetnek meg.
A szakemberek nem klasszikus edzéseket tartanak, sokkal inkább a speciális mozgásformákat mutatják meg, méghozzá játékos módon. A tapasztalatok szerint ugyanis ezzel lehet a legkönnyebben kedvet csinálni a mindennapos mozgáshoz, megszerettetni a rendszeres sportolást.
Az elmúlt hónapokban a többi között a kézilabdát próbálhatták ki a gyerekek, míg április 20-án, majd egy hónappal később a tenisz alapjaival ismerkedhetnek meg. A Budai Tenisz Centrummal közösen az 1–4. korosztálynak meghirdetett játékos teniszórák helyszíne a városmajori parkban újonnan épült teniszcentrum. A részvétel ingyenes, előzetes bejelentkezésre nincs szükség, az érdeklődőket mindkét alkalommal 15.20-kor várják a Városmajor utca 29. alatt. További információk: www.hegyvideksport.hu.

sm.