Művészsírok közt a Farkasréti temetőben

A Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése 1961-ben színházi világnappá nyilvánította március 27-ét. Később úgy határozott, hogy a világ valamennyi országában üzenettel köszöntsék e napot, amely tágabb értelemben nemcsak a színházművészet, hanem a kultúra előtt is tiszteleg.
Öt földrész öt alkotóját kérik fel az üzenet megfogalmazására. Az idei világnap európai képviselője, Simon McBurney angol színész, író, rendező így kezdte szavait: „Líbia északi vidékén, a kürénei partoktól alig fél mérföldnyire van egy hatalmas barlang. A helyiek nyelvén Hauh Fteah, legalább százezer éve folyamatos itt az emberi jelenlét. A régészek több használati tárgy mellett egy csontfurulyát is feltártak, melynek kora több mint negyvenezer év.” Az üzenet szerzőjének édesapja őskorkutató volt, ő végezte az első ásatásokat Kürénében. Fia kérdésére, vajon a helyiek ismerték-e a zenét, a válasza az volt: természetesen, mint minden emberi közösség.
Kétezer-négyszáz évvel ezelőtt az ifjabb Polükleitos úgy tervezte meg a nagy epidauroszi amfiteátrumot, hogy ha a színpad közepén meggyújtanak egy szál gyufát, annak sercenését 14 ezer néző hallja. A görög színházban a közönség, miközben a színészeket nézte, a tájat, a természetet is látta a háttérben, ami a közösséget befogadja. Ennek az egységnek lélegzetelállító megfogalmazása Csontváry Kosztka Tivadar A taorminai görög színház romjai című festménye.
A színházi világnap alkalmából sétát hirdettek a Farkasréti temetőben, hogy így tiszteleghessünk a már csak lelkünkben élő legnagyobb és legnépszerűbb magyar művészek előtt. A csípős délelőttön tucatnál több elszánt művészetrajongó gyülekezett Szilágyi Rita körül, aki a sétát vezette.
A Farkasréti temető „művészparcellájában” vagy annak közelében nemcsak színészek nyugszanak, hanem énekesek, írók, költők, tudósok, híres sportolók is. Ha csak a magyar zenei élet óriásait említjük, itt lelt végső nyughelyre Bartók Béla (1881–1945) és Kodály Zoltán (1882–1967) is. Devecseri Gábor (1917–1971) költőnkre egy törött amforát formázó impozáns szoborral, Fekete Tamás alkotásával emlékezik az utókor.

Kodály Zoltán síremléke

A huszadik század történelmi viharai sok művészünket sem kímélték. Bajor Gizi (1893–1951) és férje tragikus sorsában része volt az ÁVH-tól való félelemnek is. Karády Katalint (1910–1990) 1944 áprilisában a szövetségeseknek való kémkedés vádjával tartóztatta le a Gestapo, és három hónapon át kínozta. A színésznő 1951-ben végleg elhagyta Magyarországot, New Yorkban kalapszalont vezetett. Amikor 70. születésnapja alkalmából hazahívták, stílszerűen csak egy kalapot küldött maga helyett. Hamvait halála után hozták haza.

Bajor Gizi és családja síremléke

Kabos Gyula (1887–1941), számtalan népszerű film, köztük a Hyppolit, a lakáj főszereplője 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált, 1996-ban temették újra a Farkasréti temetőben. Szintén tengerentúli „kitérőt” tett 1946–1957-ig Jávor Pál (1902–1959), a két világháború között a hölgyek imádatának tárgya, akit ’44-ben a németek Sopronkőhidára hurcoltak. Betegen tért vissza, de hűen önmagához: halála előtt a János kórházban cigányzenekar húzta neki legkedvesebb nótáit.
Perczel Zita (1918–1996) 1935 nyarától Nizzában lépett fel, élt az USA-ban, majd játszott Madridban és Rómában is. Utolsó szerepe 1994-ben Csiky Gergely Nagymamája volt Kecskeméten.
Krencsey Mariannra (1931–2016) nemzedékek emlékeznek a Szegény gazdagok, vagy A Noszty fiú esete Tóth Marival című filmekből. Férjével 1966-ban emigrált a korabeli rendszer zaklatása elől. Nyugatra távozásuk miatt távollétükben szabadságvesztésre ítélték őket, amit 1994-ben semmisített meg a bíróság. Végakarata szerint szülőhazájában helyezték őt örök nyugalomra. A művészparcellában nyugszik az ’56 után háttérbe szorított Mészáros Ági (1918–1989) is, aki 1948-ban már országosan kedvelt volt mint a Talpalatnyi föld női főszereplője.
A sor még hosszan folytatható. Emlékezzünk a lélekemelő drámai percekre, amiket Básti Lajosnak (1911–1977), a 20. század egyik legszebben beszélő színészének köszönhetünk. Aki bár elutazott Londonba, de visszatért, s két munkaszolgálat között könyvkiadással és írással foglalkozott.
Hajtsunk fejet Kálmán György (1925–1989), Márkus László (1927–1985), Gobbi Hilda (1913–1988) előtt. Gobbi jótékonyságáról is híres volt. Ő alapította a Bajor Gizi Színészmúzeumot, színinövendékeknek kollégiumot, idős kollégái számára két színészotthont hozott létre. Sírján az őt ábrázoló szobor Búza Barna alkotása.
Rójuk le tiszteletünket Páger Antal (1899–1986), Tímár József (1902–1960), a fiatalon távozó Bubik István (1958–2004) előtt. Áldozzunk a nagy dívák emlékének, mint Tolnay Klári (1914–1998), Psota Irén (1929–2016) és az isteni Majmunka, Dajka Margit (1907–1986). Ruttkai Éváról (1927–1986) még kisbolygót is elneveztek. Ne felejtsük az operett királynőjét, Honthy Hannát (1893–1978) sem.

Az előtérben Karády Katalin, mellette Kálmán György sírja

Gondoljunk a nemrég elmentekre, akik az egész országnak felejthetetlen, komoly és vidám perceket szereztek, mint Sztankay István (1936–2014) – de ne csak szomorkodjunk, hanem táncoljuk is vele a szandi-mandit, ami, mint tudjuk, világszám. Vagy számtalan darabban partnerére, Schütz Ilára (1944–2002), és idézzük fel magunkban fenomenális alakítását a Valami Amerika című generációs kultuszfilmben, amint a házibuli után ottfelejtett drogos sütiből torkoskodik.
Csodáljuk meg Varga Imre rozsdamentes acél alkotásait Básti Lajos, Kálmán György, Honthy Hanna sírján. Térjünk haza fáradtan, átfagyva, de lelkünkben teli a művészet, a színház, a film és kedvenceink iránti mély szeretettel.

Bartók Béla síremléke

Balajthy Anna