Kulcskérdés az egészségügy helyzete
Az április 8-i választás után egy héttel, az átjelentkezettek, valamint a külképviseleti névjegyzékben szereplők voksainak számlálását követően véglegesen eldőlt, hogy a XII. kerületet is magában foglaló 03. számú választókerületben Gulyás Gergely, a Fidesz–KDNP jelöltje szerzett képviselői mandátumot. A Hegyvidék új országgyűlési képviselőjével a választás tapasztalatai mellett a kormányzati támogatással megvalósuló fejlesztésekről, továbbá politikai pályájáról és a helyi kötődéseiről beszélgettünk.
– Pokorni Zoltán polgármester az országgyűlési választás után a magas részvételi arányra utalva azt mondta, hogy a Hegyvidéken nem a közönnyel, hanem egymással kell megküzdeniük a versengő politikusoknak. Ezt ön is így érzi?
– A XII. kerületben az átlagosnál mindig magasabb a részvétel, most viszont a korábbiakhoz képest is kiemelkedő volt, ami a demokráciában üdvözlendő, hiszen azt mutatja, hogy a hegyvidéki polgárok bele akarnak szólni saját jövőjük alakításába. A magas részvétel az országgyűlés egészének és a választókerület képviselőjének is erős felhatalmazást ad, ezért köszönöm mindenkinek, hogy elment szavazni, függetlenül attól, kit támogatott, és külön köszönettel tartozom azoknak, akik a polgári oldalnak, vagy akár személyesen nekem szavaztak bizalmat.
– Választókerületünk eddigi képviselője, Fónagy János adott jó tanácsokat „útravalóul”?
– A választás előtt és után több alkalommal is beszéltem Fónagy Jánossal, aki megosztotta velem az elmúlt években szerzett tapasztalatait. Ő a kormányzati szerepénél fogva tudott segíteni abban, hogy a XII. kerület egészét, valamint a II. kerület egyharmadát magában foglaló választókerület ügyei előbbre jussanak. Számos olyan fejlesztés van folyamatban, amit csak állami szerepvállalással lehet megvalósítani, ezért ezekben az ügyekben elengedhetetlen a kormány, a két önkormányzat, a polgármesterek, valamint a megválasztott országgyűlési képviselő közötti szoros együttműködés. Ezt Fónagy János kiválóan végezte, és remélem, én sem fogok sokkal elmaradni tőle.
– Mit tart a legfontosabb fejlesztési területnek?
– Az első számú kulcskérdés az egészségügy helyzete. Nagyon sok helyen történt előrelépés az egészségügyben, de ebből a lehető legkevésbé éppen Budapest, ezen belül is a borzalmas állapotban lévő Szent János Kórház profitált. Elkészült a főváros egésze számára előnyös Egészséges Budapestért Program, amelynek keretében gyakorlatilag újjáépülne a János kórház. A fejlesztéshez szükséges tervek, kormánydöntések már megszülettek, a Kútvölgyi Klinikai Tömbbe áthelyezendő szakrendelők megvalósításához már rendelkezésre bocsátottunk 9,3 milliárd forintot, ami lehetőséget ad a járóbeteg-ellátás teljes körű megújítására, az önálló hegyvidéki szakrendelő megépítésére.
– A Normafa-program kapcsán továbbra is számíthat a Hegyvidéki Önkormányzat a kormány támogatására?
– Budapest „zöld szíve”, a Normafa fejlesztését illetően egy helyi népszavazás egyértelművé tette, hogy azzal a hegyvidékiek nagy többsége egyetért. A kormány támogatásával jelenleg is zajlik a Hotel Olimpia bontása, amelynek helyén park épül, továbbá hamarosan elkezdődhet egy új útszakasz építése, hogy a hegygerinc legszebb panorámájú részét – az Eötvös út legfelső szakaszát, valamint a Normafa Síház melletti parkolót is beleértve – a sétálók, kirándulók vehessék birtokba. A tervek között egy lombkoronasétány kialakítása is szerepel, hogy a látogatók új nézőpontból fedezhessék fel a természet szépségeit. Szintén a tervek része a fogaskerekű vasút vonalának korszerűsítése, illetve meghosszabbítása az alsó szakaszon a Széll Kálmán térig, fent pedig a Normafáig. A fogaskerekű-beruházás összköltsége a 30 milliárd forinthoz közelít, így ez is döntően állami forrásból, kormányzati hozzájárulással tud megvalósulni. Az elvi támogatás már adott, remélem, hogy a következő ciklusban elkészülhet a beruházás.
– Nagyszabású állami beruházás keretében épül újjá a Testnevelési Egyetem, a környékén élők pedig nemrégiben felkérték arra, hogy vegye fel a kapcsolatot az intézmény vezetésével, és képviselje a lakók érdekeit. Ez ügyben milyen eredményekről tud beszámolni?
– A cél az, hogy a Testnevelési Egyetem fejlesztése közmegelégedésre történjen. Tudom, hogy ellenérzéseket váltottak ki a tervek a környéken élők közül többekből, ám a XII. kerület szívében olyan sportközpont jön létre, amelyet nemcsak az egyetemi hallgatók, hanem a hegyvidéki lakosok is igénybe vehetnek majd. Az építkezéssel és a későbbi használattal kapcsolatos lakossági aggályok miatt már képviselőjelöltségem időszakában felvettem a kapcsolatot az egyetem vezetésével és a felsőoktatást felügyelő kormányzati képviselőkkel. Az egyeztetések azzal az eredménnyel kecsegtetnek, hogy minimalizálni lehet a lakókat érintő kellemetlenségeket: az egyetem új létesítményeinek megközelíthetőségét úgy kell biztosítani, hogy az a lehető legkisebb mértékben terhelje a környezetet. Emellett lényegesen több fedett parkolóhelyet alakítanak ki, mint amennyi korábban rendelkezésre állt, a környéken élők pedig ezeket a parkolókat kedvezményesen vehetik majd igénybe. Az egyetemi beruházással párhuzamosan, az elképzelések szerint kormányzati támogatással és önkormányzati bonyolításban, a Budapest Kongresszusi Központ előtt, a Jagelló út mentén is épülhet egy mélygarázs, a mostani parkoló helyén pedig egy park jönne létre, a Gesztenyés kerthez kapcsolva. A szükséges kormánydöntést még meg kell hozni, de a tervezés, az engedélyezés és a kivitelezés két-három év alatt megvalósítható. Az új mélygarázs a környéken élők és a környező intézményekbe érkezők mindennapjait könnyítené meg jelentős mértékben.
– 2010-ben és 2014-ben a Fidesz listájáról került be a parlamentbe, míg most első alkalommal egyéni választókerületi képviselőként nyert mandátumot. Milyen személyes szálak kötik a hegyvidéki körzethez?
– Tizenhat éves korom óta Budán élek, ahol nagyon sok szép emléket idéző hely kedves számomra. Szabadidőm jelentős részét is Budán töltöm, általában itt is sportolok. Régebben fociztam, mostanában az időhiány miatt inkább futni szoktam – leggyakrabban nagyszüleim és egyik legjobb barátom örök nyughelyéhez közel, a Farkasréti temető környékén.
– Fiatalon, 28 évesen lett először országgyűlési képviselő. Erre a pályára készült?
– Nem készültem politikusnak. Jogász családból származom apai ágon, nagyapám ügyvédként tevékenykedett, édesapám ma is aktív ügyvéd, bátyám büntetőbíró. Dédnagyapám, nagybátyám révén református lelkészek is voltak a családban – én is református vagyok. Gyermekkorom óta ügyvéd akartam lenni, el is kezdtem a szakmát, azután az a szerencse vagy szerencsétlenség ért nyolc évvel ezelőtt, hogy átmenetileg vagy hosszabb távon politikai pályára kerültem.
– Tavaly szeptember óta a Fidesz frakcióvezetője. A most következő ciklusban is vállalja ezt a feladatot?
– A politikában sok minden változhat, de a következő négy évben a biztos pontot számomra a választókerületem jelenti.
z.