Megemlékezés az elmondhatatlanról

„Mellézuhantam, átfordult a teste,/s feszes volt már, mint húr, ha pattan./Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -/súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan./Halált virágzik most a türelem. -/Der springt noch auf, - hangzott fölöttem./Sárral kevert vér száradt fülemen” – írta Radnóti Miklós a Razglednicák (szerbül: képeslapok) negyedik, utolsó strófájában 1944. október 31-én. Kilenc nappal azelőtt, hogy egy SS-tiszt Abdánál agyonlőtte a menetszázadban közel két hónapja gyalogoló, az erejével elkészült költőt.
Rá és az európai történelem legnagyobb népirtásának valamennyi magyar áldozatára emlékezünk a kormány kezdeményezésére 2001 óta a magyar holokauszt emléknapján, április 16-án. 1944-ben ezen a napon kezdődött meg az első gettók és gyűjtőtáborok kialakítása az akkori Magyarország kárpátaljai területén.
A hegyvidéki iskolák tanórai keretek közt és projektnapokon elevenítették fel az eseményeket, megmutatva azok emberi oldalát. Az emléknap hetében a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban az osztályfőnöki órákon a gimnáziumi osztályok megnézték a Sorstalanság és a Saul fia című filmeket, valamint ellátogattak a Holokauszt Emlékközpontba és a Terror Háza Múzeumba.
Az iskola otthont adott a Zachor Alapítvány vándorkiállításának, amely a civil szervezet által kiírt országos képzőművészeti pályázatra beérkező alkotásokból válogat. „A művészet az elmondhatatlan tolmácsa” című tárlaton a holokauszt-túlélőkkel és szemtanúkkal felvett interjúk alapján készült rajzok, montázsok, festmények láthatók. Ezek különlegessége, hogy a filmekben szereplők életrajzi adatait és fényképét is tartalmazó tizenöt molinón elhelyezett QR-kód segítségével a videobeszélgetések okostelefonnal vagy tablettel azonnal megtekinthetők.
Az iskolai programok ezzel nem értek véget, április 16-án emlékfal készült, amelyen a holokausztban érintett írók, költők, politikusok, többek között Slachta Margit, Szerb Antal életrajzai és gondolatai olvashatók. Az emléknapon a felső tagozatos osztályok filmvetítésen vettek részt az Arany-teremben. Az egyik felvételen Erdélyi Lajos auschwitzi túlélő elmondta, hogy gyerekként a családjával együtt, kirabolva és megalázva, a marosvásárhelyi gettóból vitték Auschwitzba. Egy vagonban 70-80 ember zsúfolódott össze, három szerelvényen több mint 6000 ember utazott az ismeretlenbe. A megérkezés után nem emlékszik, hogyan szakították el később meggyilkolt húgától és az édesanyjától – csak az csengett a fülében, hogy los, los! Nem volt megállás.
Gyermekbarakkba került, onnan sokakat a gázkamrákba vittek, ő viszont egyszerűen kiugrott az ablakon, és átszökött az apjához. Így élte túl a hónapokig tartó borzalmakat.
Voltak emberséges munkavezetők is, akik ugyan betartatták a szabályokat, de azért segítettek nekik, adtak az ételükből, vittek egy szelet kenyeret, esőben menedéket nyújtottak. Ám sokkal több volt a kegyetlenkedés, az értelmetlen halál. Az egyik katona az átrakodó pályaudvaron megtette, hogy átdobta a sapkáját az egyébként alacsony kerítésen, majd szólt egy rabnak, hogy hozza vissza. Amikor a férfi átlépett a kerítésen, azonnal lelőtte őt.
Erdélyi Lajos végezetül arról beszélt, hogy véleménye szerint mindenki, aki akkor hazatért a táborból, közvetve ezt csak valaki más élete árán tehette meg. Mert a nácik mindent annak rendeltek alá, hogy ez ne következzen be. Elvileg nem lehetett volna egyetlen túlélő sem.
Nemcsak az Aranyban tartottak megemlékezéseket, hanem a többi hegyvidéki iskolában is. A Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskolában, a Sulimozi szervezésében, a Schindler listája című filmet nézték meg a gyerekek. A Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium érzékenyítő programot és drámafoglalkozást szervezett, a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola diákjai történelemórák keretében vetítéseken, előadásokon vettek részt, míg a Zugligeti Általános Iskolában a felső tagozatosok a holokausztról beszélgettek.

M.