„A hazáért 1914–1918” 3. Emlékmű a Városmajorban

A Hegyvidék harmadik első világháborús emlékműve a városmajori parkban áll. A Kisfaludi Strobl Zsigmond által tervezett alkotás a magyar tábori vadászok előtt tiszteleg.
A szoborról és történetéről sokat tudunk, ám 2017-ben a Hadtörténeti Közleményekben megjelent Prohászka László remek, A Magyar tábori vadászzászlóaljak első világháborús hősi emlékjelei című tanulmánya, ami számos új érdekességet és információt tartalmaz. Az alábbiakban a saját kutatásaimat és Prohászka Lászlóét felhasználva igyekszem a lehető legteljesebb képet adni a Tábori vadászok emlékművéről.Budapest első világháborúra emlékező, nagy köztéri szobrai „az egész ország emlékművei" voltak, a rendszerezett nemzeti emlékezet kellékei, a politika sugallta hőskultusz hírnökei. Azonban túl is léptek ezen, és közvetlen célként a revíziós állameszme terjesztését szolgálták. Valamennyi része a centralizált emlékezetnek.
A városmajori szoborcsoport egy monarchiabeli és egy Horthy-korabeli tábori vadászt ábrázol korhű egyenruhában. Kezet fognak, miközben a jobb oldali, idősebb alak, egy első világháborús veterán lelép a talapzatról, hogy átengedje helyét fiatalabb, második világháborús társának, aki tisztelettel tekint fel rá.
Az emlékművet 1941. május 11-én állították fel, ünnepélyes keretek között. A szobor már 1940-ben kész volt, amiről a Pesti Hírlap 1940. július 16-i száma hírt is adott, sőt a leleplezéséről is írt. Az ünnepség lebonyolítására szeptember egyik vasárnapját látta esélyesnek, azonban közbejött a második Bécsi döntés, ami miatt Horthy Miklós kormányzó távol volt Magyarországtól, s nem tudta volna felavatni az alkotást. Mivel a protokoll megkívánta, hogy egy csapatnemet szimbolizáló, igen fontos emlékművet a mindenkori országvezető leplezzen le, várni kellett – a ceremóniára végül csak egy év múlva kerülhetett sor, 1941. május 11-én, vasárnap délelőtt.Némely lap, így a Pesti Hírlap és a Tolnai Világlap is a 11-es császári és királyi tábori vadászzászlóalj emlékművéről írt, azonban a Tolnai Világlap egy számmal később így korrigált: „A tábori vadászok hősi emlékművének leleplezéséről legutóbbi számunkban megjelent fényképfelvétellel kapcsolatban a félreértések elkerülése végett közöljük, hogy nem a 11-es, hanem tizenegy magyar vadászzászlóalj és kerékpáros zászlóalj hősi halottainak emlékét örökíti meg az emlékmű.” (1941. június 4.) Tehát az összes magyar zászlóalj közös emlékművéről van szó – mégis mind a mai napig sok szakirodalom tévesen említi.
A mészkőből faragott talapzaton az 1914-es és 1918-as évszám között vadászkürt látható. Alatta a következő felirat olvasható: „A magyar tábori vadászzászlóaljak hőseinek emlékezetére”. Korabeli fényképeken feltűnik, hogy a posztamens előlapján, jobb oldalon szerepelt még „A múlt ád erőt a jövőnek” szöveg is.A hátoldalon tizenkét kürt van, amit a kutatók sokáig nem tudtak beazonosítani, de egy archív képnek köszönhetően kiderült, hogy ott is volt szöveg, középen és a kürtökön is. Középen, fent a következő: „A régi kürtben álmodik a lélek és győzelem lesz hogyha újra éled!” A kürtök pedig a már említett 11 vadászzászlóaljat és a biciklis vadászzászlóaljat szimbolizálták. Közepükön az alakulat száma, alattuk a zászlóalj hadkiegészítési központjának városneve volt olvasható. Bal oldalon a 3. (Temesvár), 11. (Győr), 15. (Kassa), 19. (Komárom), 23. (Marosvásárhely), 24. (Budapest), míg a jobb oldalon a 26. (Nagytétény), 28. (Eperjes), 29. (Losonc), 31. (Zágráb), 32. (Eperjes), továbbá a kerékpáros zászlóalj kürtje alatt a „KP. SZD.” rövidítés szerepelt. A kerékpáros zászlóalj kürtjének közepében a 11., 24. és 29. – a kerékpáros magyar vadászszázadokat adó – zászlóaljak hadrendi száma állt.
Az ünnepségen megjelentek vitéz nagybányai Horthy Miklós, továbbá József, József Ferenc és Albrecht királyi hercegek, vitéz Bartha Károly táborszernagy, honvédelmi miniszter, Hász István tábori püspök, Karafiáth Jenő főpolgármester, valamint számos katonai és polgári előkelőség. Vitéz Bádoky-Soós Károly ny. honvédelmi miniszter mint az emlékműbizottság elnöke tartotta az avatóbeszédet. „Amidőn kegyeletes szeretettel örök oltárt emeltünk legjobbjainknak – mondotta – nem a gyász, a bánat és az elmúlás gondolata lebegett szemünk előtt. Az volt az óhajunk, hogy az emlékmű köve és érce beszédesen szolgálja minden időre a hősi vadászeszmét, amelyben hőseink becsülettel küzdöttek, és ha kellett, örömest áldozták életüket.” (Pécsi Napló, 1941. május 13.)
Ezután a kormányzó megadta az engedélyt a szobor leleplezésére. A műalkotást Szendy Károly polgármester vette át a székesfőváros nevében. A koszorúzás után a honvédség ott lévő alakulatai, a régi határvadászok és a frontharcosok díszmenetben vonultak el a kormányzó előtt.A következő három évben sorra tartották a megemlékezéseket, majd a szobor története 1945-től meglehetősen kalandossá vált. A háború után szinte minden olyan szobrot igyekeztek megsemmisíteni, ami a Horthy-korszakra utalt – különösen igaz volt ez a csendőrökkel kapcsolatosakra. A Monarchia idején a tábori vadászoknak csendőrkalapra emlékeztető, tollas fejfedőjük volt, ami félreértésekre adott okot. Az, hogy a majori emlékmű elkerülte a pusztulást, csak Goda Gábornak, Budapest kulturális ügyeiért felelős biztosának és Kisfaludi Strobl Zsigmondnak volt köszönhető.
Az ügy egy újságcikk miatt robbant ki. Polgár Dénes újságíró a Világosság 1949. február 5-i számában megjelenő, „Miért áll még a tábori csendőr a Városmajorban?” című írásában ez olvasható: „…áll még a Városmajorban a tábori csendőrök emlékműve, holott világos, hogy a magyar népi demokrácia fővárosában csendőrszobornak nem lehet helye”.
A XI. ügyosztály három nap múlva értesítette a Gazdasági Főtanács kulturális ügyosztályát, hogy „a Városmajorban elhelyezett emlékmű lebontása a közeljövőben megtörténik”. A szobrot már 1947-ben a hamarosan eltávolítandók között emlegették, egy sorban a Nagyatádi Szabó István-, Rákosi Jenő- és Horthy István-emléktáblákkal, de akkor valahogy megúszta.
A mű, ugyebár, nem csendőröket ábrázol, mégis érdekes, hogyan maradhatott meg, miután sok másik igen hamar eltűnt. Több tényező játszhatott szerepet ebben. Az egyik Kisfaludi Strobl Zsigmond személye, akinek – annak ellenére, hogy több 1945-ös szobrát (Darányi Ignác, Rákosi Jenő) elbontották – az 1947-ben felavatott Gellért-hegyi szovjet emlékmű megszilárdította a helyzetét, és 1949 elején már Sztálin 70. születésnapjára készítette az év végén ajándékba küldendő alkotást.A másik fontos tényező bizonyára az volt, hogy rágalmazói tévedésből akarták leromboltatni a csendőrszobornak vélt művet. Goda Gábor így emlékezett vissza. „A levelezése az ügyosztálynak nagyon nagy volt a közönséggel. Folyton kaptuk a leveleket. Például egy huszárnak olyan sapkája volt, ami emlékeztetett a Horthy-katonasapkára. És természetesen rajta volt a kokárda, meg micsoda. Ez egy honvédszobra volt Kisfaludi Strobl Zsigmondnak. Hát kérem, naponta legalább 80-100 levelet kaptam, hogy miért nem vitetem el, miért pártfogolom. És aztán én beszéltem Kisfaludi Strobllal, hogy csináljon valamit azzal a sapkával, mert megőrülök ettől. Hát hogy aztán csinált e valamint vagy nem, azt nem tudom.”
Mivel magát a kalapot nyilván nem lehetett „leoperálni”, és hogy a későbbiekben ne okozzon több félreértést, Kisfaludi egyszerűen lecserélte az öreg tábori vadász fejét. Így lett a tollas kalapból egyszerű katonasapka. Ekkor vésték le „A múlt ád erőt a jövőnek” és „A régi kürtben álmodik a lélek és győzelem lesz hogyha újra éled!” feliratokat, a tizenkét vadászkürt alól a – jelentős részben trianoni határon kívüli – helyőrségneveket, sőt még a zászlóaljszámozást is. A sapkacsere mellett ez lehetett az ára az emlékmű megmaradásának.
A mai napig vita tárgya, kit is mintázott meg Kisfaludi Strobl az idős tábori vadász alakjában. Prohászka László szerint Prónay Pál az egyike lett volna az utolsóknak, több dolog miatt is. Egyértelmű bizonyítékként vehetjük Kiss Sándor mondatát az Emlékeim Kiss János altábornagyról című könyvében, miszerint: az „emlékművet Kisfaludi Strobl Zsigmond, kiváló Európa hírű szobrász készítette, az alapot pedig Jánosról mintázta”. Ezek szerint az idősebb katona a szobor felállítását kezdeményező – négy évvel később, 1944. december 8-án mártírhalált halt – vitéz Kiss János altábornagy alakja.
Kiss János a „Nagy háborúban” a császári és királyi 11. tábori vadászzászlóaljnál szolgált főhadnagyként, majd 1916. január 1-jétől századosként. 1916 végétől a kerékpáros zászlóalj parancsnokhelyettese, majd 1917. decembertől a parancsnoka volt.
Elképzelhető, hogy Kiss – aki a szoborbizottság tagja volt – modellt állt a szoborhoz, s feltételezhető, hogy rendelkezett egykori egyenruhája ikonikus darabjával, a tollal díszített vadászkalappal. Az alak arcvonásai azonban nem emlékeztetnek az altábornagyéra, sem az eredeti, sem a jelenlegi – újramintázott – fejen. Bizonyára ő maga kérte, hogy véletlenül se legyen felismerhető, így maradhatott titokban a kiléte.
Ha a Városmajorban járunk, és a szoborra tekintünk, emlékezzünk büszkén a napjainkra szinte feledésbe merülő egykori csapatnemre és a több mint harmincezer hősi halált halt magyar tábori vadászra! (Vége)

Földváry Gergely