Karácsonyi szokások a horvátországi magyarok körében

Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó szokások nélkül. A legtöbből mára hagyományőrző szándékkal felelevenített kedves emlék maradt. A karácsony azonban sokaknak ma is a legmeghittebb, legszentebb ünnep.
A karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos szokásokat illetően a horvátországi magyarok körében falvanként és családonként csak apró különbségek voltak és vannak. Az utóbbi harminc-negyven év során azonban a korábbi hagyományok megkoptak, az ünnepi szokások jelentős mértékben átalakultak. Ma a bőség jellemzi a karácsonyt, ami egyaránt igaz a díszítésre, az ételekre, az ajándékokra. Régen egyáltalán nem így volt. A régi karácsonyokon és az azt megelőző négy adventi hétben nem a díszek, a csillogás, hanem az egymás iránti szeretet, a kölcsönös tisztelet és a valódi hagyományok ápolása miatt érdemelte ki az év legszebb ünnepe címet.
A piros köpenyes, nagy szakállú, jóságos Mikulás több évtizede ajándékozza és kéri számon a gyerekeket a Drávaszögben is. Míg dédnagyanyáink, nagyanyáink idejében dió, mogyoró, cukorka került a gyerekek – sokaknak egyetlen – csillogóra tisztított cipőjébe, addig ma már édességgel és játékokkal is megpakolják a szülők a csizmákat, általában december 5-én este, amikor a gyerekek alszanak. Nagy az öröm reggel.
Szent Miklós ünnepe mellett Luca napjához régen nagyon sok hiedelem és szokás kapcsolódott nálunk is. Például a fiúk lucáztak ilyenkor, a háziak ennek örültek, mert a hiedelem szerint ha fiúgyermek érkezett elsőnek a házhoz, szerencse lett a tyúkok körül. Várdarócon a gyerekek kotyoltak is, vagyis ülve mondókát mondtak. Köszöntőjükért tojást kaptak ajándékba.
Jósló, varázsló eljárások is voltak Luca-napkor. Nagyanyám buzdítására gyerekként még én is kipróbáltam a gombócfőzős jóslást. A gombócokba cédulára írt fiúneveket írtunk, és amelyik a leghamarabb feljött, úgy hittük, hogy abban a gombócban rejtőzik a jövendőbelink neve. Persze, arra már nem emlékszem, hogy melyik nevet is rejtette a gombóc. A Luca-napi búzavetés talán az egyetlen olyan dolog, ami a sok szokásból ma is megmaradt, igaz, mára annyit változott, hogy nem mindenki maga veti, sokan készen vásárolják meg.
Egyes falvakban a betlehemezés, míg másutt a kántálás volt szokás. A Hegyháton (Dályhegy, Almáshegy) ősi szokás a betlehemjárás. Öt gyerek viszi a kis kápolnát, közülük ketten angyalokat személyesítenek meg és énekelnek, a többiek verset mondanak. Ezt a szokást már az adventi időszakban elkezdik, házról házra járnak, és karácsonyt köszöntenek. Az emberek nagyon szeretik ezt a hagyományt, örömmel veszik, amikor a gyerekek betérnek hozzájuk. A kis kápolnában ott van a kis Jézus, Szűz Mária és Szent József.
A kántálást Kopácson karácsonyi szerenádnak is nevezik, mert a kántálók általában bőved este olyan házakat keresnek fel, ahol egyedül lévő idős emberek élnek. Ha azok beengedik őket, karácsonyi énekeket adnak elő. A betlehemezők és a kántálók valamilyen ajándékot kapnak ezután, amelyet megköszönve mennek tovább.
A karácsonyfa ebben a formájában újabb keletű szokás nálunk is, mint általában a magyar nyelvterületeken. Általában december 24-én este vagy éjjel díszítik. Ott, ahol kisebb gyerekek vannak, titokban csinálják, és azt mondják, hogy a Jézuska hozza a fát. Régen dió, alma került rá, alá pedig a Luca napján vetett búza és a gyerekeknek szánt ajándék: ruha, cipő. Megboldogult nagyapám mesélte, hogy az első cipőjét karácsonyra kapta.
A karácsonyi asztalnak fontos szerepe volt vidékünkön. Mind az asztal díszítésének, mind az étkezésnek szigorú rendje volt. A karácsonyi abroszt az év során vetőabrosznak használták (ebből vetették az első gabonamagokat, hogy bő termés legyen). Az asztalra gabonamagokat helyeztek, ebből adtak a baromfiknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészséges legyen.
Ahogy ma is, régen is bőved este, december 24-én gyűlt össze a család az asztal körül. Erre a napra böjtöt hirdetett az egyház, amit a katolikusok és a reformátusok is tartottak. Az ételek közül előnyben részesítették azokat, amik bőséget, jó termést ígértek a háziaknak. Innen a bab, borsó, lencse, mák, dió, hal megjelenése a karácsonyi asztalon.
Sok családnál ma is a hal és a mákos tészta a bőved esti menü. Egy-egy helyen még azt a szokást is megtartották, hogy egy almát annyi darabra osztanak, ahányan az asztal körül vannak, ezzel azt szimbolizálva, hogy egy családhoz tartoznak, és hogy mindig hazataláljanak, bárhová is jutnak később.
A halpaprikás nemcsak szenteste, hanem egész évben közkedvelt étele a baranyai magyarságnak. Több kitűnő halfőző mester is található ezen a tájon, akik sok alkalommal bizonyították hozzáértésüket a különböző versenyeken is. Egyikük, aki hivatásos szakácsként minden csínját-bínját ismeri az igazán finom halpaprikás elkészítésének a receptjét is elárulta:
– A hal megvásárlásánál ügyeljünk arra, hogy friss legyen. Ezt a hal szilványának pirosságából látjuk, ugyanis minél pirosabb, annál frissebb. Nem szabad túl zsírosnak lennie. Ma már ugyan meg lehet venni a halat előre megtisztított és feldarabolt állapotban is, de ennek mégsem lesz olyan az íze, mint annak, amit mi választunk ki. A következő lépésként a hagymát – egy közepes fejet számolunk egy kiló halra – vágjuk apró kockára, de ne daráljuk, mert úgy nem fog érvényesülni annyira az íze. A bográcsba tegyük bele a hagymát és a halat. Egy kiló halhoz 1,3 liter vizet öntsünk. Ezután jöhet bele kevés sűrített paradicsom, a só, forrás után a paprika – 1,5 evőkanál egy kiló halra. A paprika minőségére szintén ügyeljünk, hiszen ez határozza meg döntően a főztünk ízét. Vannak, akik csak pontyból készítik, de nyugodtan keverhetjük másfajta folyami halakkal, mint például csukával, harcsával, így más lesz az ízhatás. Az étel főzési ideje forrástól számítva 40-45 perc, ennél rövidebb idő alatt nem lehet jól elkészíteni. Tálalni természetesen házi tésztával a legajánlatosabb.

Micheli Tünde