Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Színes, ízletes fogásokat a hétköznapokra is!

Túl az ünnepi súlyos étkeken, itt az ideje, hogy kissé fellélegezzünk! Könnyű, ám ízletes ételekkel készülünk a januárra. Vöröslencseleves, juhtúrós csirke, mandarinos tarte, lila burgonyás zsömle szerepel a menüben, és szokás szerint praktikus, ősi fortélyokat is előástunk a múltból.

Lila burgonyás fonat

A napokban nem tudtam ellenállni, és beruháztam egy nagyobb adag lila burgonyára. Olyan gyönyörű volt a színe, hogy azt gondoltam, valami szépséget biztos lehet varázsolni belőle. És lőn!

 

Hozzávalók

33 dkg lila édesburgonya

10 g száraz élesztő

1,2 dl szobahőmérsékletű tej

1 tk cukor

25 dkg liszt

2 tk sütőpor

csipetnyi tengeri só

2 ek chiamag

2 evőkanál növényi olaj

 

Hámozzuk meg a burgonyát, és jól öblítsük le. Kockázzuk fel, majd tegyük forrásban lévő víz fölé a gőzölőre. Tizenöt perc alatt pároljuk puhára. Azért fontos a kíméletes hőkezelés, hogy a krumpli ne veszítsen túl sokat élénk színéből. Ha puha, csepegtessük le, és törjük össze.
Az élesztőt keverjük el a langyos tejjel és a cukorral, majd hagyjuk buborékosodni jó tíz percig. Egy nagy tálban keverjük össze a lisztet, a sütőport és a sót. Öntsük az élesztőkeveréket a lisztkeverékhez, adjuk hozzá a burgonyát és a chiamagot is, és gyúrjunk belőle ruganyos tésztát. Akkor jó, ha nem ragad többé a kezünkhöz.
Helyezzük a tésztát kelesztőtálba, és fedjük le tiszta konyharuhával, majd egy-másfél órán át hagyjuk kelni. Osszuk tizenöt egyforma darabra, formáljunk belőlük golyókat, és konyharuhával lefedve hagyjuk fél óráig kelni. Végül egyenként nyújtsuk őket ovális lapokra, kenjük meg olajjal, majd vagdossuk csíkosra hosszanti irányban, és tekerjük fel.
Formázzunk belőlük finoman csomókat, a füleket tüntessük el a tészta alatt, majd helyezzük a csomókat tizenöt sütőpapírnégyzetre, amit előzőleg kivágtunk. Ismét egy óra kelesztés következik.
Végül, fedő nélkül, tíz percig rácson pároljuk a zsömléket. Rácson hűtsük ki teljesen, mielőtt elfogyasztjuk. Mutatós kínálnivaló különféle kencékhez, pástétomokhoz!Szines_izletes_fogasokat_a_hetkoznapokra_is2

 

Vöröslencseleves sütőtökkel

Ez a forró leves, amellett, hogy fehérjékben, vasban és foszforban gazdag, színt csempész a szürke téli napokba. A vöröslencsét azért szeretem, mert hirtelen felindulásból is el lehet készíteni, mivel más rokonaival ellentétben nem igényel különösebb előkészítést.

 

Hozzávalók

1 kg sütőtök

1 hagyma

75 ml víz

15 dkg vöröslencse

3 ek olívaolaj

1 csipet szerecsendió

petrezselyem

só, bors

 

Vágjuk ki a sütőtök belsejét, és szeljük nagy darabokra. Kockázzuk fel a hagymát, tegyünk mindent egy lábosba, és a vízzel, egy kis sóval együtt forraljuk fel. Adjuk hozzá a vöröslencsét is, és bugyogtassuk húsz percen át. Végül botmixerrel pürésítsük, és tetszés szerint hígítsuk egy kevés vízzel. Keverjük bele az olívaolajat és a borsot a szerecsendióval együtt. Tálalás előtt hintsük meg finomra metélt petrezselyemlevéllel.Szines_izletes_fogasokat_a_hetkoznapokra_is4

 

Juhtúrós csirkemell

A csirkemellből készült ételek nagy előnye, hogy gyorsan készülnek, de veszélyük, hogy szárazak, rágósak lesznek. Ez a recept kiküszöböli a fenti hátrányt, mivel itt bő, juhtúrós szószban úszkálva sül a mell. Az idén felülkerekedett az újévi malacsülten is!

 

Hozzávalók

80 dkg vékonyra szelt csirkemell

20 dkg füstölt mangalicasonka

20 dkg juhtúró

tejföl

snidling

parmezán sajt

 

Hozzávalók a fűszervajhoz

10 dkg vaj

20 ml tejszín

1 nagy gerezd fokhagyma

petrezselyem

snidling

só, bors

 

A szép, vékonyra metszett csirkemellszeleteket kicsit kiklopfoljuk, majd egy éjszakára fokhagymás, enyhén sós tejbe áztatjuk. Másnap puha vajból elkészítjük a fűszervajat. Ehhez áttörjük a fokhagymát, nagyon finomra metéljük a petrezselymet és a snidlinget, s minden hozzávalót alaposan kikeverünk.
Leszárítjuk a szeleteket, megsózzuk, megborsozzuk, és megkenjük a belső oldalát a fűszeres vajkrémmel. Rátesszük a sonkaszeletet, és összetekerjük. A kizsírozott tepsiben egymás mellé helyezzük a göngyölegeket, és leöntjük a juhtúrós szósszal. (A juhtúrót felhígítjuk a tejföllel, belekeverjük a snidlinget és a parmezánt.)
Sztaniollal letakarva sütjük nagyjából egy óra hosszat 200 fokos sütőben, majd a sztaniolt levéve róla a tetejét is lepirítjuk.Szines_izletes_fogasokat_a_hetkoznapokra_is1

 

Mandarin tarte

Illatos, könnyű, édes, mégis kissé fanyar, és csodaszép színe van – a mandarin minden gyerek álma, nem csoda, ha ez a torta is pillanatok alatt eltűnik az asztalról egy jó vasárnapi ebéd után. Narancslikőrrel, vagy nélküle, üdítő desszert!

 

Hozzávalók a tésztához

12,5 dkg vaj

25 dkg liszt

½ kk só

1 ek cukor

3-4 ek hideg víz

 

Hozzávalók a krémhez

6 tojás sárgája

1,75 dl friss mandarinlé

19 dkg cukor

6 dkg vaj

3 mandarin héja lereszelve

1 ek narancslikőr

 

Először a tésztát készítjük el. Ehhez minden hozzávalót összegyúrunk. Hideg vajjal, gyors mozdulatokkal dolgozzunk, és ha elkészültünk, légmentesen elzárt edényben tegyük hűtőbe a tésztát egy órára.
Nyújtsuk ki, majd béleljünk ki vele egy tortaformát, és így is tegyük vissza fél órára a hűtőbe. Ezalatt melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Borítsuk be a tésztát alufóliával, és helyezzünk rá szárazbabot, hogy ne púposodjon fel sütés közben. Az első tíz perc után lecsavarhatjuk a hőfokot 180 fokra. Így süssük tovább még 15-20 percen keresztül, amíg szép aranybarna lesz.
A töltelékhez keverjük össze egy lábosban a tojások sárgáját a gyümölcsök levével és a cukorral, majd gőz fölött, állandó kevergetés mellett, főzzük sűrűre. Emeljük le a gőzről, és keverjük bele a mandarinok héját, a vajat és a likőrt. Öntsük a kihűlt tésztára, amiről eltávolítottuk az alufóliát és a babokat. A tortát legalább 3 órán át hűtsük tálalás előtt!Szines_izletes_fogasokat_a_hetkoznapokra_is3

 

Citromos mandulaszelet

Szaftos, savanykás desszertet készítettünk, ami sokáig eláll. A citromos szeleteknek, mint minden mandulával készült piskótának, kifejezetten jót tesz, ha néhány napig pihen, mielőtt az asztal díszévé válik.

 

Hozzávalók

20 dkg puha vaj

20 dkg cukor

30 dkg liszt

10 dkg mandula

6 tojás

2 teáskanál citromhéj

4 meyer citrom

1 tasak sütőpor

 

Melegítsük elő a sütőt 160 fokra! A puha vajat keverjük ki a porcukorral és a citromhéjjal. Egyenként adjuk hozzá a tojásokat, majd a porrá őrölt, hámozott mandulát, amit előzőleg elkevertünk a liszttel és a sütőporral. Végül finoman keverjük bele a citromlevet is.
Vajazzunk, lisztezzünk ki egy sütőformát, és öntsük bele a masszát, majd hintsünk rá szeletelt mandulát. Süssük 40 percig 160 fokon.Szines_izletes_fogasokat_a_hetkoznapokra_is5

(Kövesdy)