Időseknek adtak műsort a virányosi diákok
Az év végi ünnepek előtt ismét műsort adtak a Virányos Általános Iskola tanulói a Zugligeti úti idősek otthonában. Az elsősöktől a nyolcadikosokig több osztályból verbuválódó, ötvenfős, lelkes csapat pásztorjátékkal szórakoztatta az otthon lakóit.
A látványos, jelmezes előadást betanító Tóth Emese elmondta, hogy a két intézmény közötti jó kapcsolat ápolása hagyománnyá vált, a közös ünnepléssel két korban távoli generáció találkozása valósulhat meg évről évre. Méghozzá nemcsak karácsony idején, hiszen az iskolások más alkalmakkor, például farsangkor is ellátogatnak az otthonba. A pedagógus szerint fontos hozadéka ezeknek a programoknak, hogy a diákokban felerősítik az idősek iránti tisztelet érzését, a törődésre való igényt. Az általános iskolás kor ebből a szempontból az egyik legfogékonyabb időszak.
A betlehemes játékot a gyerekek az iskolájukban nagyobb létszámban is előadták, műsorukat fuvolajáték, táncok, versek és „angyali mécseses” bevonuló színesítették.
M.