Kutyákra is veszélyes a kullancs!
A kullancsok nemcsak az emberre, hanem a kutyákra is komoly veszélyt jelentenek. Dr. Juhász Péter önkormányzati állatorvos a fertőzött szúnyogok és a nyári kánikula kockázatairól is beszélt lapunknak.
A tapasztalatok szerint évről évre több kullancs fordul elő környezetünkben, és az állattartók a kutyáikat is egyre inkább félthetik az élősködők által terjesztett fertőzésektől. Dr. Juhász Péter önkormányzati állatorvos elmondta, hogy a vérszívók – amelyek kora tavasztól késő őszig lepik el a zöld területeket – két betegségtípust terjesztenek az ebek körében.
A Lyme-kór gyakori tünete a magas láz, a nehéz mozgás, az elesettség és az étvágytalanság. E jelek alapján a gazdák nem feltétlenül szoktak az említett betegségre gondolni, azonban gyanúra adhat okot, ha nem sokkal korábban kullancsot szedtek ki kedvencükből. Az állatorvosok vérvizsgálattal könnyen diagnosztizálni tudják a Lyme-kórt, amit hosszas antibiotikum-kúrával lehet kezelni.
A kullancs által terjesztett veszélyesebb betegség a babesiosis, amely nemcsak magas lázzal, elesettséggel, étvágytalansággal – ritkábban hányással, hasmenéssel, sárgasággal – jár, hanem véres vagy igen sötét vizeletet is előidéz. Ez utóbbi jellegzetes tünet, érdemes azonnal állatorvoshoz fordulni vele. Az időben felismert babesiosisra beadott szérum gyorsan kifejti hatását, a panaszok akár egy nap alatt is megszűnhetnek, ám ha a kutya három-öt napon belül nem kapja meg a vakcinát, a maradandó elváltozások miatt menthetetlenné válik, és egy-két nap alatt elpusztul.
„Ne bagatellizáljuk el az enyhébb tüneteket sem! Intő jel lehet, ha a kutyus nem szívesen indul el sétálni, vagy a legfinomabb falatokat sem kéri” – figyelmeztetett az állatorvos. Azt javasolta a gazdáknak, hogy adassák be kedvenceiknek a Lyme-kór ellen egy évre védettséget adó vakcinát, és használjanak speciális nyakörvet, cseppentőt vagy tablettát, ami távol tartja a kullancsok jelentős részét. Mivel ezek az eszközök sem jelentenek 100%-os védelmet, a legjobb, ha minden séta után átvizsgálják a kutyát, ha pedig kullancsot fedeznek fel, akkor azt a lehető leghamarabb kiveszik. A kullancs helyét érdemes Betadine-nal vagy alkohollal fertőtleníteni.
Dr. Juhász Péter a szúnyogcsípések veszélyeire is kitért, ezek ugyanis szívférgességet okozhatnak. A csípés során féreglárvák kerülhetnek a véráramba, amik több hónap alatt akár 10-20 centiméter hosszúra nőhetnek, és nagy valószínűséggel megtelepednek az állat szívében. Nehezen kezelhető, kockázatos betegségről van szó, ezért a megelőzés a legjobb megoldás: az orvos szerint a leghatékonyabb védelmet a tablettás készítmények nyújtják.
A szakember a nyári kánikula kapcsán arról beszélt, hogy a nagy meleg az állatok szervezetét is megterheli. A rekkenő hőségben – különösen déltájban – kerülni kell a hosszú futtatásokat. Egy kutya is el tud ájulni a meleg miatt, erre utalhat, ha elfekszik, és felforrósodik a teste. Ilyenkor bevizezett ronggyal kell áttörölni őt, valamint hűvös, árnyékos helyre vinni.
d.