Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nyaron_sem_all_le_az_elet_a_MOM_Sportban

Nyáron sem áll le az élet a MOM Sportban

„Sokat voltunk a vízben, tetszettek a sportprogramok, a bábszínház és a rengeteg játék. Építettünk egy hétméteres tornyot építőkockákból, annál nincs is magasabb!” – mesélt a MOM Sport napközis úszótáborában eltöltött hetéről a kilencéves Csinszka, aki büszkén kijelentette, hogy az intenzív edzéseknek köszönhetően még pillangózni is megtanult.
Johannának mostanáig nem nagyon ment az úszás, de a táborban rengeteget fejlődött. „A gyorsom még egy kicsit lassú, úgyhogy megkértem a szüleimet, hogy jöhessek plusz egy hetet gyakorolni” – mondta a Jókai iskola negyedikese, hogy aztán széles mosollyal bevallja: azért a medencés kukaclovaglást sem hagyja majd ki.
Dávid és Luna ugyan kimaradt az óriástorony-építésből, helyette viszont kastélyokat, városokat raktak össze. Nekik is a medencés foglalkozás volt a kedvencük, Dávid mellúszásban jeleskedett, Luna külön megemlítette a vízi játékokat. Úgy érezte magát, mint egy tengerparti strandon – állította.
Nem véletlen a gyerekek egyöntetű lelkesedése, a MOM Sport által szervezett napközis táborok résztvevői ugyanis naponta legalább másfél órát a vízben vannak, az úszótáborban ráadásul ez az idő közel dupla annyi – akad ennél jobb elfoglaltság a nyári hőségben? Mint a szakmai hátteret biztosító Buborék Úszóiskolát vezető Merkely István elmondta, a vakáció további részére, júliusra és augusztusra egyebek mellett úszó-, úszó–vízilabda-, úszó–foci- és úszó–legó-táborokat hirdettek meg. A gyerekekkel szakedzők és testnevelő pedagógusok foglalkoznak.
A sportközpont első osztályú adottságai, a műfüves pálya, a külső és belső medencék, a csarnok segítik a teljes kikapcsolódást. Mindenki használhatja az ugrálóvárat, megnézheti Csere Bálint bábszínházát, és végighallgathatja a MOM Sport által szervezett, korosztályoknak megfelelő, az egészséges életmódról szóló előadásokat. Augusztusban a MOM Sport programjai mellett kalandtábor is várja a gyerekeket Tinnyén.

M.

 

További információk: www.momsport.hu/uszoda/nyari-tabor