Gyilkosság a szanatóriumban
A zugligeti Révész szanatórium a húszas évek közepén már olyan jó hírnek örvendett, hogy télen sem zárt be, és a gyógykezelés mellett, az évszaknak megfelelően, homokfürdő, uszoda vagy jégpálya fogadta a vérszegény, rosszul evő, gyengén fejlett gyerekeket. A Színházi Élet is bemutatta az „ország egyik legkedvesebb intézetét”, a mindig szép és kellemes parkot, ami a legjobb üdülési és sportolási lehetőséget nyújtja a kicsiknek: „Az intézet felszerelése a legmodernebb és a legtökéletesebb. A gyermekek naponta ötször, illetve hízókúráknál hétszer kapnak bőséges étkezést, amelynek kiválóságát az intézet saját kertgazdasága és tehenészete is biztosítja.”
Az alkalmazottak helyzete viszont korántsem volt ilyen paradicsomi. A tejhatalmú házvezetőnő (felügyelőnő) szinte uralkodott a kéttucatnyi személyzet fölött. Hrabovszkyné dr. Révész Margit szerint Bálint Lajosné Vér Matild „mint egy őrmester, úgy kezelte a konyhaleányokat és szolgákat”, ettől függetlenül respektálták és szerették őt.
Az asszony korábban papírkereskedésből élt Esztergomban, de az első világháborút követő kedvezőtlen gazdasági viszonyok tönkretették az üzletét, és Budapestre költözött. 1924-ben kapott állást a gyermekszanatóriumban, ahol szigorúságával, tekintélyt parancsoló termetével és néha egy-egy pofonnal tartott rendet.
A gyengeelméjű háziszolga, a 26 éves Farkas Gyula 1930. április 24-én késő este, amikor a házvezetőnő épp visszaérkezett kimenőjéről, elkeseredésében szörnyű cselekedetre szánta el magát. Az Est így tudósított a bűntényről: „A kert egyik lejtős lankáján drappruhába öltözve találták meg Bálint Lajosné holttestét. Az asszony 120 kilós volt, a nagysúlyú testet a rendőrorvos alig tudta megmozdítani, amikor a hullaszemlét kellett megtartani. A holttest mellett véres balta feküdt, ezzel végzett a gyilkos áldozatával. […] A rendőrség megállapítása szerint a gyilkosságot nem a lejtőn követte el a tettes, hanem fent a kertben és a hatalmas súlyú holttest a kertből a lejtőn lecsúszott.
Fent a kertben a tett színhelyén nagyobb vértócsa volt. Egy csomagot is találtak, amelyben Bálint Lajosné holmijai voltak, ott volt retikülje és kalapja, amelyet a baltacsapás kettéhasított. Megállapították, hogy a tettes hátulról, orvul támadt az asszonyra.”
Farkas Gyulát másnap reggel hét órakor fogta el Kürti Gábor rendőr a szanatórium közelében. „A fiatalember azonnal beismerte, hogy ő ölte meg Bálint Lajosnét. A főkapitányságon azt hangoztatta, hogy a házvezetőnő mindig üldözte, folyton szidta, már nem bírta tovább szekatúráit, ezért határozta el, hogy a hangos természetű és ok nélkül folyton veszekedő nőt meggyilkolja. Farkas különben szorgalmasan, rendesen dolgozott és csaknem egész keresetét haza szokta küldeni Pátyon lakó egyszerű földműves szüleinek” – írta a Népszava.
Farkas, aki öt baltacsapást mért a 49 éves asszony fejére, a szeptemberi tárgyaláson szándékos emberölés miatt hatévi fegyházbüntetést kapott, figyelembe véve degeneráltságát. Másodfokon azonban a királyi ítélőtábla 1930. december 24-én előre megfontolt gyilkosságnak minősítette tettét, és ezért életfogytiglani fegyházra ítélte.
A két alkalmazott tragédiába torkolló viszálya nem befolyásolta a zugligeti gyermekszanatórium működését. Dr. Révész Margit addig folytatta a nehéz sorsú gyerekek és „erkölcsi fogyatékos” fiatalok gyógyító nevelését, amíg az állam be nem kebelezte intézetét. A néhány év múlva szükséglakásokká alakított épületegyüttes fokozatosan pusztult, megóvására az Ingatlan Kezelő Vállalat egy forintot sem költött.
A XII. kerületi Tanács 1989-ben ingyen átengedte az ingatlant egy banknak azzal a kikötéssel, hogy állítsa helyre a városképileg védett egykori Fuchs-nyaralót. Mivel a tulajdonjog bejegyzéséig a pénzintézet csődbe ment, magánvállalkozó „örököse” vehette birtokba a területet.
A több mint százéves villát 1994-ben engedély nélkül lebontották, ezért az önkormányzat előírta az eredeti állapot visszaállítását. A Pál Zsolt építész tervei alapján méreteiben azonos, de zárt alsó tornáccal és lakásfunkciójú padlástérrel újjáépített ház 2013-ban készült el, homlokzatán megőrizve a 19. századi öntöttvas oszlopokat és a faornamentikát.
V. G.