A játszótér is megújult a Csörsz parkban
Korszerű és biztonságos, műfű és gumiburkolatú játszótér épült a gesztenyefák árnyékában, a Csörsz park fejlesztésének most záruló második ütemeként. A napokban megkezdődött a zajvédő zöldfal kialakítása a Hegyalja út mentén.
„A Testnevelési Egyetem beruházása volt az apropója annak, hogy az önkormányzat meghirdette a Csörsz park megújításának programját” – mondta el Pokorni Zoltán polgármester a most elkészült fejlesztési munkák átadásakor a helyszínen. Felidézte, hogy az egyetem, a sporttelepe első átépítési tervei alapján, egy sportpálya miatt belekanyarított volna a parkba, ám az intézményt végül sikerült „visszatessékelni” a kerítésén belülre, a Hegyvidéki Önkormányzat pedig teljesítette a terület rendezésével kapcsolatos vállalását.
A környéken élők bevonásával, hosszabb egyeztetési folyamat után született döntés a megvalósítandó fejlesztés elemeiről – folytatta a polgármester. Több szavazás is volt: először kész koncepciókra lehetett voksolni, azt követően pedig, a környéken élők kérésére, a különböző fejlesztési célokat kellett rangsorolni.
„A Normafa rehabilitációja után az idén ez a második legnagyobb munkája az önkormányzatnak” – érzékeltette a beruházás mértékét Váczi János alpolgármester. A parkfejlesztés három ütemben valósul meg. Az első, 50 millió forint költségű rész a múlt év végén lezajlott, ekkor épült ki új nyomvonalon a kiszélesített fősétány, a kivitelezők rendezték a hamarosan a helyére kerülő Piłsudski-szobor környezetét, fákat ültettek, öntözőrendszert alakítottak ki, valamint új padokat telepítettek.
A most záruló, 100 millió forint költségvetésű második fejlesztési ütem részeként az eddig poros, gyöngykaviccsal borított játszóteret áthelyezték az árnyékot adó gesztenyefák alá. Műfű és gumiburkolatot kapott az elkerített játszótér, az elhasználódott vagy a szabványoknak nem megfelelő játékokat kicserélték, a megmaradt játszóeszközöket pedig felújították. Mivel a MOM Kulturális Központ nemrégiben átépített játszóterén nagy népszerűségnek örvend a trambulin, ezért immár a Csörsz parkban is hasonló játék várja a gyerekeket.
Újabb fákat ültettek, valamint víz és csatorna közműveket építettek, hogy a későbbiekben már csak a jól bevált, faborítású konténerillemhelyet kelljen lerakni. A játszótér mellé pingpong- és sakkasztalokat állítottak fel, minisztériumi pályázaton elnyert támogatásból pedig rövidesen egy sportpark is épül, a felnőttek által használható kültéri fitneszgépekkel.
„A legkisebbektől az időskorúakig mindenki kellemesen el tudja tölteni az idejét a parkban. A gyerekek hintázhatnak, csúszdázhatnak, ugrálhatnak, homokozhatnak, a fiatalok és a felnőttek pingpongozhatnak, vagy a hamarosan kialakításra kerülő fitneszparkban sportolhatnak, az idősek pedig az árnyas fák alatt elhelyezett padokon pihenhetnek” – foglalta össze az eddigi fejlesztéseket Fonti Krisztina alpolgármester, a szomszédos választókörzet képviselője. Mint megemlítette, számára kedves ez a környék, hiszen itt nőtt fel, és szép emlékei vannak a parkról, még ha az korábban nem is nézett ki olyan jól, mint most.
A Csörsz utcát is érintő körzet képviselőjeként Kovács Lajos alpolgármester arról beszélt, hogy sokan használják a parkot, amelyre már ráfért a felújítás. Hozzátette, hogy a terület komplex megújításának harmadik ütemeként a napokban megkezdődött a Hegyalja út melletti zajvédő zöldfal építése. Ennek módjáról szintén a környéken élők megkérdezésével döntött az önkormányzat: a lakók javaslatára faaprítékot tartalmazó betonelemekből épül fel a fal, amit borostyánnal futtatnak be.
sz.