„Kevés időt fordítanak a szájápolásra”

– A tapasztalatok szerint az egészségügyben dolgozók már egészen fiatalon eldöntik, hogy ezt a hivatást választják. Ön is így tett?

– Én sem vagyok kivétel! Iskoláskoromban rendszeresen vittek fogászatra, úgy emlékszem, nálam minden alkalommal szükség volt valamilyen kezelésre. Talán akkor határoztam el, hogy fogorvos leszek. Az egyetemi felvételim viszont nem sikerült, ezért tizennyolc évesen úgy döntöttem, megpróbálkozom az asszisztensi munkával. Ezt a döntést a mai napig nem bántam meg.

– Negyvennégy éve dolgozik a fogászati ellátás területén, mindvégig a Hegyvidéken. Hogyan került ide?

– Miután nem jutottam be az egyetemre, bekopogtam a János kórház munkaügyi osztályára. Szerencsémre épp megüresedett egy állás a Joliot Curie (ma: Királyhágó) téren lévő gyermekfogászaton. Dr. Morvay Éva fogorvos mellett kezdhettem el a pályafutásomat mint fogorvosi asszisztens.

– Mi változott a fogorvosi szakmában az elmúlt több mint négy évtizedben?

– Nagyon sokat változott az ellátás. Korábban kétféle tömőanyagot használtunk, az amalgámot a rágófogakba, a frontfogakhoz pedig egyféle fehér anyagot. Ma már a tömőanyagok széles arzenáljából válogathatunk. Könnyebbség, hogy a legtöbb fényre köt, a beteg a beavatkozást követően már ehet és rághat is. Elterjedtek a higiénikus, egyszer használatos eszközök, míg az új fúrógépek sokkal magasabb fordulatszámon dolgoznak, ami minimálisra csökkenti a fájdalmat. Napjainkban egyre többen tartanak igényt fogszabályozásra. A prevenció része a barázdazárás is, amely régebben nem volt ismert. A fogkő-eltávolítás a hetvenes években manuálisan történt, ma az ultrahangos depurátor segítségével gyorsabban és alaposabban elvégezhető a beavatkozás.

– És a gyerekek? Milyen pozitív megerősítéseket kapott tőlük?

– Bánni kell tudni velük, hogy elnyerjük a bizalmukat! Ez sokszor nem egyszerű, azonban a hálájuk, a mosolyuk és ragaszkodásuk kárpótol minket a fárasztó munkáért. Volt olyan kis páciensünk, aki hatszor jött el az anyukájával, és annyira félt a műszerektől, hogy még a száját sem nyitotta ki. A hetedik alkalommal tört meg a jég. Ma már ő a „mosolygós” beteg, egyedül keresi fel a rendelőnket. Sok gyerektől kapunk köszönetképpen rajzokat, saját készítésű, apró ajándékokat.

– Milyen végzettségeket szerzett, és hogyan tudja hasznosítani ezeket?

– Ötévenként továbbképzésen vettem részt, szerettem mindig jól informált lenni, nem akartam lemaradni semmiről. Dentálhigiénikus tanfolyamot végeztem 2005-ben, mert úgy éreztem, erre van a legnagyobb igény. A dentálhigiénikus legfőbb feladata a prevenció. Különálló szakma, a fogorvos felügyelete mellett lehet gyakorolni. Lehetővé teszi számomra, hogy bizonyos beavatkozásokat – fogkő-eltávolítás, barázdazárás, helyes fogmosás bemutatása, felvilágosítás – egyedül végezhessek. Igyekszem időt szakítani arra is, hogy megtanítsam a kis betegeinket a helyes fogmosás technikájára. Ennek elsajátítása a prevenció legfontosabb eleme.

– Milyen most a hegyvidéki gyerekek, fiatalok dentálhigiénikus állapota, és milyen volt korábban?

– Egyrészt sokkal jobb, másrészt viszont rosszabb. Számos szájápolási eszköz áll a fiatalok rendelkezésére, de nem elég ezeket megvenni, a használatukról sem szabad elfeledkezni. Sokan jönnek el a rendelésre, és állítják, hogy fogat mostak, de bizony a lepedéket nem sikerült maradéktalanul eltávolítaniuk a fogaikról. Kevés időt fordítanak a szájápolásra. Nem tudják, hogy a gyümölcsök, cukros üdítők, egyáltalán az üdítők fogyasztása után is fogat kell mosni! A mai fiatalokban megvan az igény, hogy esztétikus kinézetük legyen. A fogszabályzó szinte divat lett.

– Két fogorvos mellett dolgozott. Hogyan tudtak, tudnak együttműködni?

– Szerencsésnek mondhatom magam, sokat köszönhetek nekik. Morvay doktornő segített a pályakezdésnél, Tábori doktornő mellett szakmailag kiteljesedhettem, megismertem a munkafolyamatokat, így szinte szavak nélkül is megértjük egymást. Soha nem éreztem magam beosztottnak, egyenrangú félnek számítottam. Ha valaki nem érzi jól magát a munkahelyén, jobb, ha azonnal továbbáll. Én már negyvennégy éve itt vagyok, ez önmagáért beszél.

– Nyugdíjasként sem mondott búcsút a hivatásának. Mi tartotta a rendelőben?

– Ötvenkilenc évesen úgy gondoltam, még folytatni tudom a munkát, van elég energiám és kedvem. A rendelő családias légköre, a kollégák is megtartó erőnek bizonyultak. Mostanra viszont elfáradtam kicsit. Eljött az a pillanat, amikor átadom a helyem a fiataloknak. A másik érvem, hogy van egy hosszú bakancslistám, amit még teljesíteni szeretnék.

sm.