Neumann László 100 éves
Szűknek cseppet sem mondható családi körben ünnepelték a Hegyvidéken élő Neumann Lászlót a századik születésnapján három fia, tizenegy unokája, három dédunokája, valamint közeli barátai. A több mint negyvenfős társaság a nagy létszámra való tekintettel egy éttermet választott összejövetele helyszínéül.
A családtagok, barátok mellett a Hegyvidéki Önkormányzat nevében Bernyák Adrienn képviselő, míg a Honvédelmi Minisztérium képviseletében – az ünnepelt második világháborús helytállása elismeréseként – Holló József nyugállományú altábornagy, valamint az őt kísérő hagyományőrző katonák kis csapata köszöntötte Laci bácsit. Az idős úr ezen a napon vehette át a Műegyetem által kibocsátott aranydiplomát évtizedeken át folytatott értékes mérnöki tevékenységéért, valamint az MTK-tól is kapott egy oklevelet és néhány futballszurkolói relikviát az 1924 óta tartó töretlen klubhűségéért.
„Hosszú életének titka a nyugalma, a sorsszerű események, nehézségek elfogadása és a gondviselésbe vetett bizalma” – beszélt édesapjáról a legidősebb fiú, László. Felelevenítette Laci bácsi életének legfontosabb állomásait, köztük kassai születését, Újpesten töltött gyerekkorát, katonai szolgálatát és hároméves grúziai hadifogságát, a gépészmérnökként végzett sokrétű munkáját, valamint azt, hogyan keresi nyugdíjasként ma is a szellemi kalandokat, kihívásokat.
„Meglepődtem, hogy ennyien eljöttek, nem számítottam ekkora ünnepségre” – mondta jókedvűen Laci bácsi, aki nagyon szereti a környéket, ahol közel ötven éve él. Első hegyvidéki otthona a Városmajor utcában volt, ahonnan bő két évtized után költözött el, de nem túl messzire, csak a szomszédos Maros utcába, ahol már huszonhét éve lakik.
d.