„Olyanok vagyunk, mint egy nagy család”
A természetet tisztelni, óvni kell. A félelmetesnek tűnő bogarakban is meg lehet látni a szépet. Az empátia pedig olyan érték, ami nélkül üres lenne az életünk – immáron negyvennégy éve erre neveli a gyerekeket Nagyvári Györgyné, a Zölderdő Óvoda vezetője, aki lelkiismeretes és kiemelkedő pedagógusi munkájáért Németh László-díjat kapott.
Aki járt már a Zölderdő Óvodában, tudja, hogy a míves fakerítés mögött mesebeli világ fogadja. A patinás, ódon villa, a zöldellő növények, a kőmedencében vidáman úszkáló teknősök és a mindig mosolygós gyerekek látványa jóleső érzéssel tölti el az ember szívét.
Lehet, hogy nem pont úgy festett a környezet, mint napjainkban, de az a különleges atmoszféra, ami ma is belengi a Zölderdő birodalmát, semmit nem változott – talán ez volt az, ami egykor Nagyvári Györgynét is megérintette. „1974. augusztus 12-én 11 órakor léptem be ide először. Ifjú titánként csordultig voltam ambícióval. Meg akartam váltani a világot. A kollégák szeretettel fogadtak, örültek a fiatal tanerőnek” – emlékezett vissza a Zölderdő Óvoda vezetője, aki negyvennégy év után is szenvedéllyel beszél az intézmény mindennapjairól.
– Generációk nőttek fel a Zölderdő Óvodában. Milyen érzés viszontlátni azokat a szülőket, akik egykor gyermekként totyogtak az udvaron?
– Bizony, több olyan óvodás is van, akinek az anyukája vagy az apukája is ide járt. Ők valahol az én gyermekeim is, az ő gyermekeik pedig az unokáim. Nagyszerű érzés tudni, hogy kellemes emlékek maradtak bennük az itt töltött évekről. Nem tudom pontosan megmondani, de a negyvennégy év alatt körülbelül ezer gyermeket neveltünk itt.
– Hogyan lehet ennyi gyereket jól nevelni?
– Sok mindent megtanul az ember elméletben, aztán még többet gyakorlatban. A szeretet, az odafigyelés és a tudatosság nagyon fontos. Szükség van a közös élményekre, arra, hogy a nevelő a gyerekekkel együtt csodálkozzon rá a virágokra, állatokra vagy éppen a természet elemeire. A környezeti nevelés a kezdetek óta meghatározó számomra, a természeten keresztül lehet igazán jól formálni a kicsiket. Ők még nyitottak a világra. Megtanítjuk nekik, hogy mindenben meglássák a szépet. Lehet, hogy vannak olyanok, akik a bogarakat nem kedvelik, de tudják, hogy nem kell megijedni tőlük. Tisztelnünk kell a természetet és annak minden szereplőjét. Ha sikerül megnyernünk a gyerekeket, akkor remélhetőleg ezeket az értékeket hazaviszik, és később, felnőttként is emlékeznek majd rájuk. A környezetvédelem régi szívügyünk, tagja vagyunk a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetségének, a KOKOSZ-nak, a kerületi óvodák közül elsőként kaptuk meg az „Örökös Zöld Óvoda” címet. A mi kezdeményezésünknek köszönhetően kezdődött el a Hegyvidéken az óvodás környezeti találkozó.
– A logopédiai nevelés is régi erőssége a Zölderdőnek.
– Huszonhat évvel ezelőtt indítottuk el – egyedülállóan – óvodai keretek között működő, intenzív fejlesztést nyújtó logopédiai csoportunkat. Tudatos, egész személyiségre kiterjedő nevelésünk, fejlesztésünk nyomán a nem beszélők, vagy csak „hottentotta” nyelven beszélők két-három év alatt megtanulják szépen kimondani a szavakat, a súlyos nyelvi zavarral küzdő gyerekek pedig terápiáink segítségével sikeresen kezdik el iskolai tanulmányaikat. Vegyes csoportjaink vannak; olyanok vagyunk, mint egy nagy család, ahol különböző korosztályú gyerekek élnek együtt.
– Azt szokták mondani, hogy a mester is tanul a tanítványától. Ön mit tanult a gyerekektől?
– Empátiát, figyelmességet, toleranciát, és még sorolhatnám azokat az értékeket, amiket nekik köszönhetek.
– Kiemelkedő pedagógiai munkáját nemrégiben Németh László-díjjal ismerték el.
– Hatalmas öröm ez számomra, főleg azért, mert a díjat egy alapítványi intézmény vezetőjeként kaphattam meg. Számomra az is megtisztelő, ahogy az egyik hétgyermekes édesanya, akinek mindegyik csemetéje ide járt, elismerően beszélt rólam, a munkámról. Meghatott a szeretete és a tisztelete.
– Az idén vonul nyugdíjba. Már sok száz gyereknek tette tele valódi értékekkel és felejthetetlen élményekkel a képzeletbeli tarisznyáját. Az önébe mi kerül?
– Nehéz lenne egyet kiemelni… Tizenöt évig jártunk vidéki cseretáborokba, sok tapasztalatot és élményt szereztünk. Mezítláb sétáltunk a tarlón, közben rácsodálkoztunk a világra. Gyönyörű pillanatok voltak; nehéz elengedni ezeket az éveket. Eddig a gyerekekkel kirándultam, most a férjemmel, barátaimmal fogok. Van egy kertem, ahol hamarosan több időt töltök. Szeretnék tovább dolgozni a KOKOSZ-ban is. Már nincsenek világmegváltó terveim, de semmitől nem zárkózom el. Meglátjuk, mit hoz az élet.
(bm)