Polgármesteri oklevél az Ultrabalatont teljesítő futóknak
Márciustól ősz végéig minden héten két edzést tart a hegyvidéki futóklub. Keddenként a Városmajorban, a néhány éve átadott futókörnél, csütörtökönként a Normafa-parkolónál gyűlnek össze a sportolni vágyók, mindkét napon este fél hétkor.
A XII. kerületi lakók számára ingyenes programon nagyszerű közösség kovácsolódott össze, ez is kellett ahhoz, hogy immár második alkalommal induljanak el Magyarország egyik legnagyobb és leglátványosabb, csapatban is teljesíthető futóversenyén, az Ultrabalatonon. Méghozzá egyre jobb eredményeket elérve, hiszen az idén a céges kategóriában rajthoz álló Hegyvidéki Aljas Nyolcas az előkelő hetedik helyet szerezte meg, és a Városmajori Piszkos Tizenkettő is az elmúlt évinél lényegesen jobban szerepelt. Mindnyájuknak járt a polgármesteri oklevél, aminek az átadásán Pokorni Zoltán azt emelte ki, hogy az elismerés egyszerre szól a sportteljesítményről és a közösség megerősítéséről.
„Fontosak az ilyen alkalmak, gesztusok, hiszen évekkel később szívesen emlékszünk vissza ezekre” – mondta a polgármester. Hozzátette, az önkormányzat nem rekordokban gondolkodik, hanem abban, hogy jó helyeken, jó időben, jó közösségekben együtt sportoljanak, mozogjanak az emberek. Erre szolgál a városmajori parkban és a Normafán a minden igényt kielégítő futókör, valamint a most készülő harmadik futópálya a Gesztenyés kertben. A hit, a gyerekek szeretete, a kultúra, az oktatás mellett a sport is összehozza a közösséget. Ezért támogatja a kerület a sportcélú kezdeményezéseket, mert mozogni is együtt lehet a legjobban – fogalmazott Pokorni Zoltán.
A Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft.-t vezető Móczán Mónika, aki maga is részt vett az Ultrabalatonon, arra beszélt, hogy már tavaly sem lehetett panasz a csapatokra, ezúttal pedig valóban nagy lépést tettek előre. Kevesebb mint 21 óra volt az ideje a Városmajori Piszkos Tizenkettőnek, míg a Hegyvidéki Aljas Nyolcas 19 óra alatt ért célba a 221 kilométeres versenyen. „Mindkettő megsüvegelendő eredmény, különösen azért, mert a csapatok valamennyi tagja amatőr” – mondta Móczán Mónika, aki szintén megemlítette, hogy a futóklub a közösségépítést is szolgálja, és az együtt elvégzett egész éves munka visszaigazolása a megtisztelő polgármesteri elismerés.
Az összetartozás fontosságát hangsúlyozta Bédy Krisztina, a futóklub tagja, aki úgy véli, mindenkinek helye van a csapatban: annak is, aki eleinte csak pár kört tud lefutni, valamint annak is, aki a több tíz kilométeres távoktól sem riad vissza.
Markocsán Sándor, a futóklub edzője szerint is óriási szerepe van a jó társaságnak: „Kialakult egy erős mag, ők a téli szünet alatt sem álltak le az edzésekkel, így márciusban jó formában kezdték meg a felkészülést. A többiekre is büszke vagyok, mindenki folyamatosan fejlődik. A tavalyihoz képest intenzívebbek a foglalkozások, nagyobb terhelést kapnak a futók, ami meg is látszik az egyéni eredményeken. Többen a nulláról indulva eljutottak a félmaratonig, jövőre pedig a maratoni távon is kipróbálják magukat.” Mindez pedig az edző véleménye szerint azt bizonyítja, hogy a sikerhez nem kell más, mint megfelelő szakmai háttér, elhatározás és egy olyan társaság, amilyen a Városmajorban és a Normafán heti rendszerességgel találkozik.
MM.
A futóedzésekről a https://hu-hu.facebook.com/varosmajorifutoklub internetes oldalon olvasható bővebb információ.