Nyárköszöntő Hegyvidéki Napok, esővel és zenével kísérve

Megrendezni sem lehetett volna szellemesebben látványosra Palya Bea koncertjét a Hegyvidéki Napokon. A gyerekeket cseppet sem zavarta az eső, nem tágítottak a nézőtérről, ezért az őket kísérő vagy tartó szülők, nagyszülők esernyői néha látványos táncra perdültek egy-egy dal ritmusára.
„Tudjátok, én voltam az a terhes gádzsó, aki középen szereti a mikrofonokat, szimmetrikusan – emlékezett vissza nevetve Palya Bea arra a koncertre, amelyiken bemutatták a most is nagy ovációval fogadott számot, amely arról mesél, amikor a kanál hozzáütődik a tányér aljához. – A dal hangulatában a cigányoknál hangszerként is használt kanál kocogását idézi. Nem is tudom, végül Kanalas vagy Húsleves a címe, de mindegy is, a kanál a lényeg.”Valóban mindegy volt: Palya Bea sokféle stílust elegyítő zenei világa dalcímektől függetlenül lenyűgözött gyereket, felnőttet egyaránt.
Mire véget ért a szombati nyitókoncert, a felkészültebbek lábán megjelentek a gumicsizmák, amik később igencsak hasznosnak bizonyultak, mert az időjárás többször próbára tette a szervezők, a közönség és a fellépők türelmét. A hirtelen lecsapó záporok miatt gyakran állt le egy-egy rövidebb időszakra a jól szervezett műsor, de mind a meghívott vendégek, mind a nézők rendületlenül kitartottak.
A XII. kerületi rendőrkapitányság ebben az évben is meghirdette a gyerekek körében népszerű rajzversenyt, korosztályi csoportonként más-más témában. A legkisebbek, azaz a 3–6 évesek munkái a „Rendőrök segítenek” címet kapták. A sok-sok nevező közül a Süni Óvodákba járó Szatmári Majáé lett az első hely, a hatéves Szigeti-Böröcz Blanka (Mackós) második, a négyéves Orbán Erzsébet (Hegyvidéki Mesevár) harmadik lett.A 7–10 évesek „A hős rendőr” témában alkottak. Náluk Monostori Márk győzött, a második helyet Feith Benedek, a harmadikat Portörő Flóra Veronika szerezte meg, mindhárman a Kós Károly iskolába járnak. A 11–14 évesek korcsoportjában az internet veszélyeiről rajzoltak a gyerekek. Antall Borbála Cecília (Kós Károly iskola) nyert, a második helyezett Rixer Enikő (Sashegyi Arany János iskola), a harmadik helyezett Szántó Eszter (Kós) lett. Különdíjasai is voltak a versenynek: a Zugliget Óvodába járó Kis Kolos Mór, Nyíry Zoárd, Simó Tünde és Sinkó Dániel közös rajzával érdemelte ki a zsűri elismerését, míg a „Ki a mester két keréken?” kategóriában a németvölgyis Kovács Alexandra részesült jutalomban.
„Nagyon sokan nagyon sokat dolgoztak azért, hogy jól sikerüljön ez a rendezvény, és a hegyvidékiek jól érezzék magukat – mondta köszöntőjében Fonti Krisztina alpolgármester. – A MOM Kulturális Központ, a Jókai Klub és az önkormányzat munkatársait sok köszönet illeti fáradhatatlan és lelkes munkájukért. Fontosnak tartottuk, hogy a jól bevált és közkedvelt programok mellett olyan újdonságokat is elhozzunk, amik számíthatnak a közönség jó fogadtatására. Az idén is törekedtünk a családias jelleg megőrzésére, hogy a gyerekektől a nagyszülőkig mindenki találhasson kedvének és ízlésének megfelelő programot. Nagyon örülünk annak is, hogy egyre népszerűbbek az egészségnapjaink. Évente kétszer, a Hegyvidéki Napokon és az őszi gesztenyeünnephez kapcsolódóan rendezzük meg ezt a teljes állapotfelmérésre is alkalmas szűrővizsgálati napot. Mi is azt valljuk, hogy addig előzzük meg a betegségeket, amíg lehet, hiszen a prevenció csak odafigyelést igényel. Ha már gyógyítani kell, az sokkal kellemetlenebb… Ezért évről évre bővül a vizsgálatok köre, most például a nyaki ultrahang a nagy újdonság. Mindnyájan tudjuk magunkról is, hogy idő hiányában gyakran csak akkor megyünk el orvoshoz, ha már érezzük, hogy baj van. Itt azonban ez nem is orvosi vizsgálatnak tűnik, inkább csak egy programnak. Úgy érzékeljük, hogy a hegyvidékiek szeretik ezt a lehetőséget. Előzetes bejelentkezés nélkül szinte minden vizsgálatra mód van, ráadásul az eredményeket is azonnal megkapjuk.” Az alpolgármester hozzátette, reméli, hogy aki nem vett részt a mostani szűréseken, ősszel talán időt szán rá.A Hegyvidéki Egészség Központ vezetője, Dezső Tünde örömmel újságolta, hogy még a fele sem telt el az immár tizenötödik alkalommal megtartott egészségnapnak, máris annyian érkeztek, mint korábban egész idő alatt.

– Mindig azt hiszem, hogy az előzőt nem lehet felülmúlni, aztán mégis. Egy-egy asztalnál hetven-nyolcvan beteg jelentkezett eddig, és nemcsak a legnépszerűbb vizsgálatokra, mint például a vércukor- és koleszterinszint-mérés, hanem szinte mindenre. A kardiológiai szaktanácsadáson, például, egyszerre két EKG-s nővér is a doktor úr keze alá dolgozik, hogy minél többen sorra kerülhessenek.

– Megenged egy személyes értékelést? Mi a véleménye az eredményeimről?

– Lássuk csak, 4,8 a cukor, 5,6 a koleszterin… Ez jó! Ám nem szabad megfeledkezni arról, hogy mi itt csak tájékoztató adatokat tudunk adni. Ezekkel az eredményekkel most nincs további teendő, de akiknek határértéken felüli számok jöttek ki, tanácsos, ha felkeresik a háziorvosukat. Éppen ez a célja ezeknek a rendezvényeknek: hogy megelőzzék a bajt, és felhívják a figyelmet, ha esetleg valami betegség kezdene kialakulni.A Hegyvidéki Napokra a város más részeiről is szívesen átrándulnak az emberek, mert mint mondják, ízléses és garantáltan színvonalas műsort láthatnak.

– Ó, magácskával már korábban is találkoztunk! – üdvözölt egy jól szabott, világos nyári öltönyt viselő úr. – Egyszer már beszélgettünk is egy jót, akkor még szegény feleségemmel jöttünk. Mióta ő már nincs velem, beköltöztem egy nyugdíjasotthonba, most az ott lakó új barátaimmal jöttünk át Budára. Nahát, tényleg nagyon örülök, hogy még régi ismerőst is találok, nemcsak a jól megszokott, nívós programokat! A barátaimmal ma itt ebédelünk, már kinéztük, hogy amott, hátul milyen jóképű kolbászok sülnek! – kacsintott huncutul, és nagyot húzott az étvágyhozó pálinkájából.
A közrendvédelmi programok egy részét elmosta az eső, ám a gyerekek nem maradtak rendőrkutyák, lovak, tűzoltóautó és különféle bemutatók nélkül. A kitelepített játékok is népszerűek voltak, így amikor az időjárás igazán jóra fordult, volt, ahol még sorba is kellett állni, hogy egy-egy eszközhöz mindenki hozzáférjen. Mint mindig, az ugrálóvárak állandóan tele voltak, de a mászóhegy és az óriástrambulin, azaz az eurobungee, a Fabatka Porta természetes játékai is vonzották a kicsiket – és nem csak őket.

A mesesátor előtt folyamatos volt a nyüzsgés. A lelkes nagymamák egymásnak adták a helyet, hogy a többi gyereknek is felolvashassák unokájuk kedvenc meséit.

– Kicsim, csak óvatosan, az nem játék! – intette aggódó nagymamája virgonc unokáját, aki épp Szmrecsányi Boldizsár „Boldi” márványgalambjára mászott fel. – Ez nem csúszda, hanem szobor – próbálta még egyszer jobb belátásra bírni őt, hasztalan.

– Miért jó erre felmászni? – kérdeztük az épp szerencsésen földet érő fiút.

– Azért – szólt a kérdéstől kissé megszeppent, egy perce még nagyon vagány öccse helyett a bátyja –, mert ez egy komoly szobor, amire mindenhol tilos felmászni, itt meg senki nem szól érte. És ami tilos, az mindig finom is!

– De nem csak ezért! – bátorodott fel a kistesó. – Nagyon jó a lejtése, és jól is csúszik. Ügyes munka. Meg innen a színpad is látszik…

Ahol közben tovább folyt a műsor. Bemutatkozott a Készenléti Rendőrség Zenekara, majd a Fekete István iskola együttese bűvölte el koncertjével a közönséget.

– Számomra ők a rendezvény igazi sztárjai – mondta a nézőtéren lelkesen tapsoló Klára. – A mi családunkban is van sérült gyerek, a húgom kislánya autista. Tudom, mennyire komoly felelősség és feladat a velük való törődés. Aki egészséges gyereket nevel, nem is sejti, milyen súlya van minden szónak és mozdulatnak, s hogy mennyi türelem és szeretet kell mindehhez. Nagyon csodálom ezeket a felnőtteket, akik kiállnak a színpadra, és együtt muzsikálnak a sérült gyerekekkel, azt üzenve ezzel a világnak, hogy egyenértékűek, egyenrangúak. Jó látni, hogy ezt a munkát így is lehet végezni… Nem! Többet mondok, ezt a munkát csak így lehet végezni! Büszke lehet a kerület arra, hogy ezek a gyerekek itt tanulnak, és büszkék lehetnek a kerület vezetői és lakói, hogy ilyen lelkes pedagógusaik vannak.

Lapunkban már írtunk arról, milyen odaadással foglalkozik a zenei tehetséget mutató fiatalokkal Majláth György pedagógiai asszisztens a Fekete István iskolában.

– Jól emlékszem az interjúra! Azóta sem akartam tanári státuszba kerülni, mert nagy szükségét érzem annak, hogy szabad légkörben, nem tanórai keretek között tudjak foglalkozni a gyerekekkel. Olyanokkal dolgozom, akiken elsőre nem látni, hogy sérültek. Tőlük a társadalom azt várja, hogy úgy teljesítsenek, mint az egészségesek. Ehhez azonban az kell, hogy olyan feladatot kapjanak, aminek látják az értelmét, mert azért tudnak küzdeni, és akkor lesz sikerélményük, ami újabb cél felé lendíti őket. Most például azzal a dallal, amit nyolc hónapig gyakoroltunk, számukra idegen emberek elismerését tudták kivívni. Aki az imént megtapsolta őket, nem is tudja, milyen sokat adott a tetszésnyilvánítással.

– Saláta Tamás is a Feketében végzett, most a koncert sztárja volt, nem véletlenül: hátborzongatóan csodálatosan énekelte az Ismerős Arcok dalát.

– Biztosan mondhatom, hogy Tomi az elmúlt tizenkét év zeneileg legtehetségesebb diákja volt az iskolában. Mára úgy megtanult gitározni és énekelni, hogy amikor a színpadon van, senki meg nem mondaná róla, hogy autista – zárta beszélgetésünket a büszke pedagógus.
Délután a M. É. Z. ír és skót népzenei alapokra épülő muzsikáját élvezhettük, majd a Kodachrome duó Simon és Garfunkel-dalokkal andalította el a hallgatóságot. A Carbonfools azonban újra a húrok közé csapott, és sikeresen megalapozta azt a hamisítatlan rockkoncerthangulatot, amit Péterfy Boriék teljesítettek ki a Gesztenyés kertben. Addigra olyan tömeg gyűlt össze a színpad előtt, hogy bizony voltak, akiket a biztonságiaknak kellett kikísérniük annak érdekében, nehogy rosszul fejeződjön be a családi hétvége.Vasárnap mindenki azt gondolta, végleg jóra fordult az idő, és egy darabig így is volt. A Kolompos együttest valószínűleg a szombati egészségnapon írták fel receptre, rosszkedv ellen. Mert aki kora reggel netán kissé morcosan érkezett a Gesztenyésbe, hamarosan azon kapta magát, hogy önfeledten mosolyogva hallgatja a szellemes zenészeket – és nem csupán hallgatja, hanem táncol, hajlong, énekel közben. Kicsik és nagyok együtt. A Hull a szilva a fáról… kezdetű dal ütemét már mindenki a lábával verte, aztán a végén felcsendülő, néhol kaján kacajból az is kiderült, hogy azt a bizonyos „egy boszorkát” valóban mindenki ismeri…Ezúttal nem a csillagok, hanem a felhők szerencsés együttállásának köszönhetően a főzőverseny ragyogó napsütésben zajlott. A nevezőknek lecsót kellett főzniük, némi csavarral. Ezt meg is oldották a csapatok, igaz, volt, aki megtréfálta a bírálókat, és igazi csavarral tálalta a főztjét…
A saját receptjét valamennyi versenyző féltett titokként őrizte, így a kíváncsiskodók csak annyit láthattak, hogy a hagyományos összetevők – hagyma, paprika és paradicsom – mellett mindenki „megbolondítja” valamivel az étkét. Akadt, aki karfiollal, vagy padlizsánnal, vargányával, más hagyományos cigánylecsót készített csirkével, megint más a lecsós szeletet komponálta újra. A füsttel keveredő lecsóillat mindenesetre csábítóan ínycsiklandóan szálldogállt.A zsűri egyöntetű véleménye szerint minden csapat győzött, ám mivel verseny volt, eredményt azért csak kellett hirdetni. Az első helyen a Titkos Összetevők csoport végzett, tagjai a Balogi Hús ajándékcsomagját kapták. Második lett a Sportközpont, amely MOMkult-os belépőjegyeket nyert az idei rendezvényekre, míg a harmadik helyezett Fáber és a Többiek jutalma a CBA ajándékcsomagja volt. Ha lapunk is adhatott volna különdíjat, talán a „bronzérmes” kapja, mégpedig azért, mert ez a csapat olyan hatalmas adagot főzött, hogy abból sokan jóllakhattak.

A főzőversenyen induló csapatok:

Hegyvidéki Duna House

Lecsó Akrobaták

Csiszolatlan Tárkonyok

Pik-Pak Gólya

MOM Rádió Klub

Erdei Orkok

Schola Cantorum Budapestiensis

Örmény bogrács

Három Muskétás (egyszemélyesre „magányosodva”)

Fáber és a Többiek

Sportközpont

Titkos Összetevők

 

Míg a bográcsokban rotyogott a lecsó, a színpadon a Hegyvidéki Kulturális Szalon törzsvendégei mutatták meg, milyen is az önfeledt szenior örömtánc. A szervezők szerint ez a mozgásfajta kíméletes az izmok, ízületek számára, és memóriagyakorlatként is kiváló. Sem előzetes tánctudásra, sem partnerre nincs szükség hozzá – persze, jó, ha van –, mégis, aki táncolja, boldogságot sugároz. A táncolás öröme kortalan, oldja a feszültséget, életenergiát ad, kiegyensúlyozottá tesz – hogy ez mennyire így van, bárki láthatta a táncosok arcán.
Más stílus, más korosztály váltotta a szeniorokat a színpadon, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium néptáncosai adtak jól begyakorolt, lendületes, szép műsort. Aki korábban már találkozott a testvérvárosból, Aradról érkező csoporttal, több fiatal táncost régi ismerősként üdvözölhetett a színpadon. Így volt ezzel a hatodikos Marci is: „Emlékszem tavalyról arra a nagyhajú fiúra. Azt gondoltam, aki így viseli a haját, az csak kemény rocker lehet. De aztán láttam, milyen jól táncol. És most, hogy megint itt van, lehet, hogy én is komolyabban veszem a néptáncot!”Nagy élet folyt tehát a színpadon, de nemcsak ott, hanem az egész Gesztenyés kertben is. Érdekes színfoltot jelentett a mongol sátor – a Magyarországon élő mongolok hozták el ide hazájuk kulturális kincseit. Láthattunk néhány gyönyörű szép szövésű női, férfi- és gyerekruhát, teveszőrből nemezelt papucsot, házicipőt, pompás kivitelezésű katalógusokat, képes kiadványokat, megkóstolhattunk több jellegzetes mongol tésztaételt, és megnézhettük, milyen festett birkacsontból készült játékkal ütötték, ütik el az időt a kicsik, de talán még a felnőttek is Mongóliában.Mindkét napon csábító illatok lengték be a MOMkult környékét, a pecsenyétől a sült kolbászon, káposztás, krumplis, pörköltes ételeken át a hagyományos székelyudvarhelyi kürtőskalácsig jobbnál jobb falatokat kínáltak az árusok. Ismét elhozták boraikat a kiváló hazai borászok, és a leghíresebb hazai pálinkák sem hiányozhattak.
A kézművesek utcájában ezúttal is voltak visszatérő termékek és újdonságok. A Hegyvidéki Napokon először láttunk az egyre népszerűbb és keresettebb chiliből készült ételkiegészítőket. A Szentlőrincről érkező Gergics Róbert büszkén mesélte:

– Aki eddig idejött hozzánk kóstolni, az vásárolt is! Túlzás nélkül mondhatom, hogy igazi divatja van napjainkban a chilinek, és ez nekünk jó, hiszen erre alapozzuk a vállalkozásunkat. Indiából és Dél-Amerikából hozatjuk minden évben a legjobb minőségű magokat a paprikákhoz.

– Az előző évit nem lehet eltenni? Nagyanyáink még így szokták.

– De, lehetne, csakhogy mi viszonylag kis területen termelünk, így a paprikáink átporozzák egymást, és egy idő után elveszítik tisztaságukat. Ezért kell mindig a tiszta mag.

– Némelyik magyar cseresznyepaprika is olyan erős, hogy szinte lehetetlen megenni. Ezek még azokon is túltesznek?

– Van egy nemzetközi skála, amivel a kapszaicint, a paprika erősségét mérik, ez a Scoville-egység. A magyar cseresznyepaprika tíz-tizenötezer egységet tud, mi három erősebbel dolgozunk. A latin-amerikai Habanero, a mexikóiak kedvence átlagosan háromszázötvenezer Scoville, az indiai Jolokia egymilliós, míg a világ jelenlegi legerősebb chilije a Carolina Reaper a maga kétmillió-százötvenezer Scoville-egységével. Úgy tudom, már folynak a kísérletek a hárommilliós előállítására…

– Mire a legbüszkébb?

– A Chilion szószunkra, ami tavaly világbajnokságot nyert! A Jolokia chilit hagyományos magyar kápiával házasítottuk ebben a mártásban, és a zsűrit lenyűgözte a nemes paprikaíz. Nem véletlenül, hiszen a magyar paprikának a világon nincs párja!
Beszélgetésünkre felfigyelt egy közelben nézelődő, szakállas úr, jött is kóstolni. Először a Habanerót – kissé piruló arccal ismerte el, hogy valóban jó csípős, „de a magyar cseresznyének nem ér a nyomába”. Ekkor kapott a kölesgolyón egy cseppnyit a világbajnok szószból. Köszönésnek is szánt intéséből értettük, iszik gyorsan valamit, hogy újból meg tudjon szólalni…Közben a színpadon Hangácsi Márton kellemes rétegzenéje törte meg a vasárnapi ebéd utáni csendet, őt a Jumping Matt and His Combo együttes váltotta. No, nekik aztán nem volt könnyű dolguk… Nemcsak a hirtelen lezúduló záporral, de még a mennydörgéssel is meg kellett küzdeniük, ám becsületükre legyen mondva, állták a sarat, és győztek! Két szó szerint viharos szám után elvonultak a fellegek, kisütött a nap, és a közönséggel együtt a fesztiválhangulat is visszatért.
A Góbé, majd a Budapest Bár koncertje, végül a kisszínpadon a Zrínyi Pop műsora méltó befejezése volt a kétnapos plusz egyestés (pénteken a legendás Pál Utcai Fiúk és a Heritage B indította a programsorozatot) Hegyvidéki Napoknak. Mire teljesen elvonultak a fellegek, ismét szépen megteltek a sörpadok, adomáztak, vicceket meséltek, nosztalgiáztak a családok, a baráti társaságok. A ragyogó napsütésben kialakult az a hamisítatlan hangulat, ami állandó jellemzője ennek a szabadtéri rendezvénynek.Mondhatnánk, minden rosszban van valami jó, így a gyakori esőzésben is volt: időről időre felfrissülhettünk kicsit, és ami még jobb, nem volt por, az eső utáni pocsolyák pedig hamar felszáradtak. Igaz, a le-lecsapó zuhé miatt ezúttal nem láttunk a fűben plédeken piknikező családokat, ám helyette valódi kis divatbemutatót szemlélhettünk helyesebbnél helyesebb esőköpenyekből, dzsekikből, esernyőkből és gumicsizmákból.Jókedvű nevetés és önfeledt gyerekzsivaj töltötte be a Gesztenyés kertet két napon át. Egyet nem hallottunk egyszer sem: szüleit kereső gyerekek kétségbeesett szavait. Ez minden bizonnyal az évekkel ezelőtt bevezetett karszalagrendszernek köszönhető – a szalagokat az információs pultnál igényelhették a szülők, így ha netán valaki elkeveredett a tömegben, a karján lévő telefonszámon azonnal értesíteni lehetett a hozzátartozóit.Igazi nyárköszöntő alkalom volt ez a hétvége a családok számára, hiszen végre együtt lehettek a tanítás befejezése után, még senki nem utazott el nyaralni, táborozni vagy vidékre a nagyszülőkhöz. Rokonokkal és barátokkal kikapcsolódva pedig tán még jobban is rá lehet hangolódni a közelgő vakációra.

Antal Ildikó