Újabb utak újulnak meg
Jelentős út- és járdaépítések kezdődnek a XII. kerület több pontján júniusban. Az Ada utca alsó szakaszát mintegy 140 méter hosszan az alapokig visszabontják a kivitelezők, majd a meglévő szegélyek részbeni felhasználásával és új, süllyesztett szegélyekkel teljesen újjáépítik. A munkálatok során, a lefolyó vizek összegyűjtése érdekében, a csatornarendszerre kötött hat darab víznyelőt is kialakítanak, az útfelületet szegélytől szegélyig újraaszfaltozzák.
A szegélyek átépítésével és pótlásával, a meglévő aszfaltburkolat és az alépítmény teljes cseréjével megújul a Nárcisz utcai járda a Tamási Áron utca és a Mártonhegyi út közötti 144 méter hosszú szakaszon. Szintén járdarekonstrukció zajlik az Ormódi utcában, a Kempelen Farkas utca és a Mártonhegyi út között, a bal oldalon. Elbontják a meglévő aszfaltburkolatot, a régi szegélyt új, előregyártott betonelemekre cserélik. A gépkocsibejárók, parkolók előtt a szintkülönbséget kifejezetten erre a célra szolgáló beton szegélyelemekkel hidalják át.
Június elején kezdődik a Pethényi út felső végét a Sárospatak utcával összekötő lépcsős járdaszakasz felújítása, valamint a vízelvezetés és az ott lévő zöld terület rekonstrukciója. Megújul a korlát is. A lépcsős járda lépcsőinek kiosztása nem változik, a belépők aszfaltborítást kapnak. Folytatódnak a Törpe utcai Hegyvidéki Kulturális Szalon épületének térrendezési munkálatai, ezúttal a kapcsolódó közműbekötésekkel, kertészeti munkákkal, tereplépcső és térkövezett járdák kialakításával, a tervezett utcabútorok elhelyezésével.
Rendkívül népszerű a városmajori parkban és a Normafán kialakított futókör – ezek mintájára hamarosan a Gesztenyés kertben is hasonló pálya várja majd a mozogni vágyókat. A nyomvonal a jelenlegi sétány belső szegélye melletti kitaposott zöld felületet követi. Az öntött gumiburkolatú futókör 400 méter hosszú és 1,5 méter széles lesz. A tervezés során kiemelt figyelmet fordítottak a meglévő növényzet védelmére, ennek eredménye a több beiktatott ív, ami azonban nem befolyásolja a kényelmes használatot. A gépkocsiforgalommal érintett szakaszok gumitégla betétekkel készülnek, a kivitelezés során egyetlen fát sem vágnak ki.
Arról, hogy milyen színű legyen az öntött burkolat, a Gesztenyés kertbe járók dönthetnek. Mindennap délután négy és hat óra között az önkormányzat hoszteszénél lehet szavazni a piros, kék és a Normafán nagy sikert arató természetes kevert árnyalatra.
Dolgoznak a közművállalatok kivitelezői is. A Vilma úton, a Mátyás király út és a Normafa út közötti szakaszon, valamint a Normafa úton, a Vilma út és a Normafa út 25. között elektromoskábel-javítást végez az Észak-Budai Zrt. Vízvezetéket cserélnek a Csatorna-Víz Szerviz Kft. szakemberei a Moha köz felső részénél, míg az Észak-Budai Zrt. megkezdte az ELMŰ szabadvezeték-rekonstrukcióját a Csipke úton, a Cinege út és a Városkúti út között, a Galgóczy utca 51. és 59. között, a Kikelet utca 24. és a Galgóczy utca között, valamint a György Aladár utca 34. és a Csipke út között.
Tart a távközlési hálózat fejlesztése is. A következő időszakban a Hajnóczy József, Csaba, Maros, Szamos, Városmajor, Gyógyfű, Bíró, Ráth György, Goldmark Károly, Schwartzer Ferenc, Greguss, Nagyenyed, Roskovics, Csemegi, Karap, Székács, Tóth Lőrinc, Kék Golyó, Vas Gereben, Vércse, Fürj, Veréb, Gébics, Sirály, Korompai és Szánkó utcában, továbbá a Jagelló, Lejtő, Határőr és Sashegyi úton várható burkolatbontás a járdákon. A kivitelezést a Fibermaster Kft., a Hál-Ép Kft. és a Mátra-Phone Kft. bonyolítja. A munkálatokkal érintett útszakaszokon ideiglenes forgalmi változásokra, a parkolási lehetőségek és a gyalogosforgalom korlátozására kell számítani.
M.