Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szazlabu_gyerekek1

„Százlábú” gyerekek és elénekelt sítábor a Zugligeti Esten

Ez az az nap, amikor nem csak udvariasságból van sikere minden gyereknek. Még egymás között is, hiszen a kicsik megtapsolják a nagyokat, a nagyok gratulálnak a kicsiknek. A Zugligeti Általános Iskola Zugligeti Estjére a szülők sem pusztán kötelezettségérzetből jönnek el, hogy megtekintsék csemetéiket, hanem mert a változatos és színvonalas műsor mellett igazi közösségi élményben lehet részük.

„A napokban ismét megkeresett egy szülő, és azt kérdezte tőlem, mi szükség van a Zugligeti Estre. A gyerekek fáradtak, túlterheltek, és még erre a rendezvényre is készülni kell. Talán jobb lenne, ha nem tartanánk meg. Hogy miért nem fogadtam meg a tanácsot? Egyrészt azért, mert a Zugligeti Est már hagyomány, amit meg kell őrizni, mert ez kimondottan csak a mi ünnepünk. Mi ilyenek vagyunk. Másrészt azt láttam az elmúlt napokban, hetekben, hogy az osztályok örömmel készültek a mai fellépésre. Nem pluszfeladatként, teherként élték meg, hanem izgalmas kihívásként. És ami még az előzőeknél is fontosabb: a mai est oktatási elképzelésünk, koncepciónk fontos eleme. Akár több is lehetne az ilyen, vagy ehhez hasonló rendezvényből.”
Dr. Bernyák Adrienn, a Zugligeti Általános Iskola igazgatója köszöntötte e szavakkal a diákokat és hozzátartozóikat az immár huszonnyolcadik alkalommal megrendezett Zugligeti Esten a MOM Kulturális Központ zsúfolásig megtelt színháztermében. Arról is beszélt, hogy tudományosan bizonyított tény: az emberek kreativitását nagymértékben meghatározzák a művészetek. Nemcsak aktív művelésük, hanem passzív befogadásuk is. A gyerekek fejlődését a művészeti készségtárgyak gyakorlása is befolyásolja: az ének, a zene, a tánc, az előadó- és képzőművészet. Ez az este pedig éppen ezekről szól.
Az egymást követő előadásokat megtekintve mindenki konstatálhatta: az idei est műsora még a tavalyiénál is jobb volt. Nemcsak a gyerekek léptek fel, hanem a tanárok is készültek. A Szóljon hangosan az ének dallamára a szülők együtt énekelték el csemetéikkel a sítáborban szerzett élményeiket, az elmúlt harminc évből közel száz család mókásan megfogalmazott emlékeit. Felléptek százlábút játszó alsósok, pantomimesek, országos versenyen győztes rockizó kisebbek és nagyobbak, népdalt éneklők és arra táncolók. Számos ötletesnél ötletesebb, színvonalas produkció kapott jogos elismerést.Szazlabu_gyerekek2Olyat is ritkán látni, hogy a gyerekek kíváncsiak egymás előadásaira, és ugyanolyan lelkesen tapsolják meg társaikat, mint a felnőttek. Tán azért is, mert ha valakik, ők jól tudják, mennyi munkával jártak a megelőző egy hónap próbái, amikor szinte egymás kezébe adták a próbateremként szolgáló tornaterem kilincsét.
Az, hogy a szülők jócskán kiveszik részüket a Zugligeti életéből és támogatásából, Budavári Ákos, az iskolai alapítvány elnökének szavaiból is kiderült. Szólt arról is, hogy a kirándulások, a színházlátogatások vagy a sportnapok támogatása mellett megkezdődött az iskolaudvar rendbetétele is, és az alapítvány nagy álma, hogy jövőre nagyságrendekkel nagyobb összeget teremtsen elő ennek befejezésére, valamint további oktatási eszközök beszerzésére.
A jó hangulatú est végén lassan kiürült a MOM Kulturális Központ. A diákok és a szülők azonban nem hazafelé siettek, hanem egymással beszélgető csoportok verbuválódtak össze – ahogyan az természetes is egy igazán jó közösségben, amilyen a Zugligeti Általános Iskoláé.

V. K.