Újabb világsztár a MOMkult-ban

A Get Closer koncertiroda már évek óta a kortárs amerikai és európai jazz legnagyobb zenészeit és énekeseit hozza el a Hegyvidékre, gondoljunk csak Pat Methenyre, Chick Coreára, Dave Hollandre vagy Patricia Barberre! Áprilisban ismét háromnapos jazzfesztivál, míg az év többi részében számos kiemelkedőnek ígérkező koncert várja a zenekedvelőket. A sort egy igazán érdekes felállás nyitotta meg: egy kitűnő luxemburgi zongoratrió lépett fel a MOM Kulturális Központban, vendégük pedig a világhírű amerikai tenorszaxofonos, Joshua Redman volt.
Michel Reis zongorista, Marc Demuth bőgős és Paul Wiltgen dobos már húsz évvel ezelőtt, középiskolásként is együtt játszottak, majd pár éven át a Benelux-államokban és Franciaországban turnéztak. Aztán egy évtizednyi szünet következett, majd 2011-ben ismét összejöttek, két évvel később jelent meg az első lemezük. Az album olyan jó fogadtatásra talált mind a közönség, mind a kritikusok részéről, hogy a zenészek nemzetközi koncertkörutakra, fesztiválokra kaptak meghívást. Így találkoztak Joshua Redmannel.
A „legdzsesszesebb” hangszernek, a tenorszaxofonnak olyan legendás figurái voltak és vannak a műfaj évszázados történetében, mint John Coltrane, Sonny Rollins, Chris Potter, vagy Európában Jan Garbarek és Tony Lakatos. A középgeneráció egyik legkiemelkedőbb képviselője már vagy két évtizede Joshua Redman. Nem esett messze az alma a fájától, mert apja, Dewey Redman is a legjobb tenorosok közé tartozott.
Érdekes, hogy Joshua eleinte nem akart zenész lenni – summa cum laude végzett a Harvard orvosi karán, majd a Yale-en tanult jogot. Végül mégsem a talárt választotta, hanem szinte berobbant a jazz világába, amikor megnyerte a rangos Thelonious Monk Intézet jazzszaxofonos versenyét. Az ötvenedik életévét taposó muzsikus többször járt már nálunk különböző formációkkal: 2007-ben a Millenárison, 2010-ben duóban a Müpában, majd 2012-ben ismét a triójával a Budapest Jazz Clubban.
A MOMkult-ban, jóllehet, főszerep jutott az amerikai vendégművésznek, nagyon is európai jazz szólt, s mindjárt hozzá kell tenni: kiváló! Egyszerű, olykor lendületes, máskor játékos, lírai és érzelmes témákat bontottak ki a trió tagjai. Olyan mesteri szerzeményeik hangoztak el, mint a The Story of You and Me, a Two Thousand Fifteen, a Where the Heart Beats vagy a ráadásban a Wishing Well. Egyedi volt, hogy nem az egyes hangszerek szólóira épült a zenefolyam, hanem az összjáték dominált, alig volt a megszokott értelemben vett szóló.
Redman remekül alkalmazkodott a trió játékához: lazán, könnyedén játszott a tenorszaxofonon. Szinte állandóan szólt mind a négy hangszer, és mesterien tudták fokozni a feszültséget egészen az eksztatikus szintig mind a kifejezetten gyors, mind a középtempójú számokban. Természetesen felcsendült néhány meseszép ballada, és a szűnni nem akaró vastaps két ráadást is eredményezett. Annyi CD fogyott, hogy a művészek alig győzték dedikálni azokat.
Könnyen emészthető, színvonalas mainstream jazzkoncert élményével távoztunk a MOMkult-ból.

M. A.