Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Bovult_a_Tamasi_iskola_foepulete

Bővült a Tamási iskola főépülete

Új emelettel bővült a Tamási Áron iskola „A” épülete. A közel félmilliárd forintos beruházást a Hegyvidéki Önkormányzat finanszírozta, hogy végleges megoldással segítse az évek óta férőhelyproblémákkal küszködő intézményt.

„A Tamási a legnépszerűbb hegyvidéki iskola, a jelentős mértékben megnövekedett tanulólétszám az állami fenntartóra és az önkormányzatra egyaránt feladatot és felelősséget ró. Mi igyekeztünk megfelelni a felelősségünknek” – fogalmazott Pokorni Zoltán polgármester a főépület új szintjének hivatalos átadása alkalmából.
A polgármester emlékeztetett rá, hogy az iskola fejlesztését nem most kezdte el a Hegyvidéki Önkormányzat. Évekkel ezelőtt elkészült az ebédlőt is magában foglaló, öt tantermes épület, majd a tornacsarnok és ahhoz kapcsolódva három további tanterem, orvosi szoba, valamint az új könyvtár. Ideiglenes megoldásként a Dobsinai utcában és konténerépületekben biztosítottak helyet az oktatáshoz, a férőhelyproblémák végleges rendezése érdekében pedig megtervezték az új „E” épületet, valamint az „A” épület bővítését.
Az új épület kialakítását – annak ellenére, hogy 2017 elején az iskolák irányítása mellett a működtetés is állami hatáskörbe került – korábbi ígéretéhez híven az önkormányzat vállalta, míg az emeletráépítés feladata a Klebelsberg Központé lett. A hat tantermes „E” épület tavaly elkészült az önkormányzat fejlesztésében, a tankerület viszont nem tudta elindítani a beruházását. A Tamásiba járó hegyvidéki gyerekek elhelyezésének megoldatlansága miatt döntött úgy a helyi képviselő-testület, hogy az „A” épület bővítésének feladatát is magára vállalja.
„A két beruházásra együtt több mint egymilliárd forintot költöttünk. Ez a tizenhat-tizenhét milliárd forint éves költségvetésből gazdálkodó önkormányzat számára igen jelentős összeg, ám a bővítést el kellett végeznünk annak érdekében, hogy a hegyvidéki polgárok gyermekei megfelelő körülmények között tanulhassanak” – hangsúlyozta Pokorni Zoltán.
„Az önkormányzat segítségével egy újabb álom vált valóra” – mondta Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, a Tamási Áron iskola korábbi igazgatója az „A” épület régóta tervezett bővítése kapcsán. Hozzátette, hogy az állami intézményfenntartó intézte a három új terem berendezését, ahol immár adottak a korszerű feltételek az oktatáshoz.
Az elnök arról is szólt, hogy külsőleg hamarosan teljesen megújulhat az intézmény: az „A” épület homlokzatának eddig érintetlenül hagyott részeit energiahatékonysági pályázat keretében tennék rendbe. A tervek szerint jövő nyáron végeznék el a szükséges homlokzati hőszigetelést és nyílászárócseréket.

„A minőségi oktatás méltó teret kapott” – foglalta össze benyomásait Fonti Krisztina alpolgármester. Megjegyezte, hogy az iskola egykori diákja, Békés Ádám építész tervei alapján az új szinten szép, tágas, modern termeket és közösségi tereket kaptak a gimnazisták, akik ötleteikkel, javaslataikkal maguk is hozzájárultak ahhoz, hogy komfortossá tegyék környezetüket.
Hutter Róbert, a Tamási diákönkormányzatának elnöke, a tankerületi diáktanács vezetője úgy gondolja, jobban magukénak érzik a diákok az intézményüket, és szívesebben is tanulnak, ha közreműködhetnek az iskola otthonosabbá tételében. Nagy megtiszteltetésnek tartják, hogy kikérték a véleményüket a közösségi terek berendezésével kapcsolatban. Komolyan vették a felkérést, és a legjobb ötletek felhasználásával háromdimenziós terveket készítettek. Az általuk javasolt bútorokkal, kiegészítőkkel – amiket az iskola alapítványa vásárol meg – várhatóan még az idén berendezhetik a zsibongót.
„Most már mindenki egy helyen van, ugyanakkor a különböző korosztályok elkülönítetten tanulhatnak” – emelte ki az ideiglenes oktatási helyszínek megszüntetésének és a bővítések előnyeit Karacs Zsuzsanna igazgató. Kitért rá, hogy az új osztálytermeket a kor követelményeinek megfelelően „okos táblákkal” szerelték fel. Légkondicionáló berendezések is kerültek a termekbe, az ablakok pedig elektronikusan vezérelhető alumíniumárnyékolókat kaptak, hogy a kora őszi és késő tavaszi, napsütéses időben se legyen bent elviselhetetlen meleg.
Az emeletráépítéssel együtt liftet is kialakítottak az „A” épületben. Az igazgató elmondta, több mozgássérült tanulójuk is van, bizonyos órákra pedig a Pető Intézetből érkeznek hozzájuk fiatalok, ezért különösen fontos, hogy az iskolában mindenki akadálymentesen tudjon közlekedni.

z.