Ünnepel a Solti György Zeneiskola
Fennállása ötvenedik évfordulóját jubileumi gálakoncerttel ünnepelte a Solti György Zeneiskola a MOM Kulturális Központ zsúfolásig megtelt színháztermében. A közönség nemcsak színvonalas produkciókat hallhatott, de a patinás hegyvidéki oktatási intézmény múltját is megismerhette.
A XII. kerületi Tanács 1968-ban zeneiskolát alapított. Az első tanév 168 diákkal indult – a fiatalok zongorát, fuvolát, klarinétot, hegedűt és csellót tanulhattak, majd nem sokkal később, 1972-től már gitárt és furulyát is.
Ahogy teltek az esztendők, növendékek sora vált nemcsak idehaza, de nemzetközi szinten is elismert művésszé. Az iskola – amit korábban egyszerűen XII. kerületi Zeneiskolának hívtak – 1998-ban felvette Solti György, a világhírű karmester nevét. Napjainkban mintegy ezer diákkal és tizennyolcféle zenei képzéssel büszkélkedhet a neves intézmény.Az ötvenéves évforduló tiszteletére jubileumi hangversenyt rendeztek a MOM Kulturális Központban, a rendezvény fővédnöke Pokorni Zoltán polgármester volt. A tanárok, az egykori és jelenlegi tanulók hetekig készültek, mindenki a legjobb formáját akarta nyújtani a jeles esemény alkalmából.
Nem is lehetett hiányérzete a színháztermet megtöltő hallgatóknak: éppúgy elvarázsolták őket a Tücsök zenekar által előadott középkori trubadúrdallamok, mint Paul Desmond híres dzsesszslágere, a Take Five, amit a volt és mostani növendékekből verbuválódó klarinét–szaxofon-együttes adott elő. A zenei repertoár igen széles volt, mások mellett Mozart, Bernstein, Haydn, Bartók, Csajkovszkij művei is felcsendültek, miközben a fellépők háta mögötti vásznon az iskoláról készült múltidéző fotók váltották egymást.„Mindig szerettem tanulni, sok szép emlék köt a Solti György Zeneiskolához, ahol – ahogy látom – most is ugyanolyan jó a hangulat, mint egykoron. Örömmel tölt el, ha visszagondolok az ottani tanulmányaimra. Eszembe jutnak a közös játékok, az izgalmas zeneórák és a dicséretek, melyek sokat segítettek abban, hogy jó irányba menjek tovább. Volt egy rövid időszak az életemben, amikor abbahagytam a zenélést, de hamar rájöttem: fuvola nélkül nem tudok élni” – idézte fel legkedvesebb élményeit Balogh Vera. A fuvolaművész később büszkén mesélte lapunknak, hogy ezen az estén két olyan tanítványával is játszhatott, aki ma már a Solti György Zeneiskola tanára.„Fontos, hogy a növendékeknek átadjuk múltunk értékeit – tudniuk kell, hogy okkal lehetnek büszkék az iskolájukra” – mondta Dióssy Krisztina, a Solti György Zeneiskola Bárczy István-, Németh László- és Pro Urbe Budapest díjas igazgatója. Arról is beszélt nekünk, hogy milyen szellemiségben irányítja szeretett intézményét: „Nem uralni, szolgálni akarom az iskolát. Kollégáimmal együtt igazi csapatmunkát végzünk, a mai gálakoncertre is nagyon intenzíven készültünk. Különleges tanév az idei, az ünneplés pedig még nem ért véget…”
BM.