A festőművész grafikái

„1942-ben születtem Budapesten, középosztálybeli polgári családban. Az értékek, amiket megtartani fontosnak vallok: a mások iránti tapintat, a jólneveltség, az Istenhit és a természet, a teremtett világ szépsége iránti tisztelet. Soha nem voltam ún. avantgárd művész, idegen volt tőlem a gátlástalan rombolás. Mestereimtől azt tanultam, a kultúra szervesen következik az elődök munkálkodásából, a szépség pedig funkcionális feltétel a művészetben” – így mutatja be önmagát egy írásában Kecskeméti Kálmán festőművész, akinek fotóiból és grafikáiból október 27-ig látható kiállítás a Galéria 12 Kávézó és Borbárban.
Kovács Lajos alpolgármester megnyitószavai után egy Bach-hegedűmű következett dr. Ungár Anna előadásában, majd dr. Nagy Zoltán, a Semmelweis Egyetem Országos Klinikai Idegtudományi Intézetének emeritus professzora köszöntötte az alkotót: „Hetven év barátsága köt a művészhez, tehát elfogult vagyok. Kecskeméti Kálmánt nem ragadták el a divatok, a mindenkori hivatalos értékrend nehezen tudott vele mit kezdeni. Sokoldalú, fotóiban, grafikáiban, festői nyelvezetében érett, letisztult képzőművész, művei szépek és szerethetők.”A kiállításon ajándékba adott albumában (Fotók innen-onnan) Kecskeméti Kálmán művészportréi a legértékesebb szellemi hagyományokhoz való kapcsolódásának dokumentumai. Mint dokumentumfilmes megszólaltatta azokat az alkotókat, akik az ’56-os forradalom után elmenekülni kényszerültek az országból, és máshol bizonyították művészi értéküket, emberi nagyságukat.
Kecskeméti Kálmán kérdésemre válaszolva elmondta: „Első tanárom, Magyarász Imre nagyszerű festőművész volt, Vaszary-tanítvány, akinek az életművét újra napvilágra kell segíteni. Jelenleg egy raktárban van az egész hagyaték… Úgy látom, mostanában a magyar képzőművészeti életben is mostohagyerek a grafika, a gyűjtők sem nagyon keresik, talán a papírt esendőbb hordozóanyagnak tekintik, mint a vásznat, vagy a falemezt. Pedig a festészet alapját, a vázlatot, a struktúrát, a kép erejét a grafika adja. Szeretném visszaadni a grafikának az őt megillető helyét.”

(Balajthy)