Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Jeromo_es_a_kis_zsiraf_kalandjai

Jeromó és a kis zsiráf kalandjai

Mesehallgatás közben olyan világba érkezünk, ahol nem létezik lehetetlen, minden akadály legyőzhető. A mesehősökkel azonosulva új problémamegoldási módokat, másféle viselkedésmintát sajátíthatunk el. Gyereknek, felnőttnek egyaránt szüksége van a mesékre.
A magyar népmese napja szeptember 30-a, Benedek Elek születésnapja. Erre emlékezve a Jókai Klub Hegyvidéki mesék címmel az idén már ötödször írt ki meseíró pályázatot az általános iskolák alsó és felső tagozatos tanulóinak. Molnár Krisztina Rita író, költő Hol a legjobb élni című mesekezdésének folytatása volt a feladat. A történet szerint a kis zsiráf a patakban talált egy üvegpalackot, amiben üzenet volt. Elvitte Jeromónak, az emberbarátjának, aki borjúkorában megmentette őt az orvvadászok csapdájából, amikor a lábát törte.
„Nagyon sok izgalmas, fantáziadús mesét kaptunk. Köszönet érte a pályázóknak, a szülőknek és a felkészítő pedagógusoknak!” – mondta Sándor Csilla, a Csodaceruza magazin szerkesztője, a zsűri tagja.
Molnár Krisztina Rita, a zsűri elnöke is értékelte a beérkező munkákat: „A mesélők fantáziája New Yorktól Király Rétig különböző helyszínekre repítette az olvasót, de majd’ minden történet közös eleme volt a megmentés. Gyakori volt a Noé bárkája motívumhoz hasonló fordulat, de előfordult, hogy a szereplőt betegségből kellett meggyógyítani. A mesélők szerint általában ott jó élni, ahol nincsenek szélsőségek, időjárási katasztrófák. Barátok között jó otthon lenni.”
A pályázók emléklapot és ajándékot vehettek át. Két kategóriában értékelték az alsó és felső tagozatosokat, a különdíjban részesülők könyvcsomagokat kaptak, a helyezettek ajándéka könyvutalvány volt.
Az alsó tagozatosok között első helyezést ért el Pimm Olívia, második lett Andó Artúr (mindketten: Testnevelési Egyetem Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium). A harmadik helyen Bowing Benjámin (Virányos Általános Iskola) végzett.
A felső tagozatosoknál Bounoua Dániel (5. osztályos) lett az első, Horváth Petra (6. osztályos) a második. Ők a Testnevelési Egyetem gyakorlóiskolájának tanulói, a felkészítő tanáruk Tóth Noémi. A harmadik helyezett Bori Liza a Virányos Általános Iskolába jár, felkészítő tanára Móring Endréné.
Bounoua Dániel díjnyertes meséjében a palackposta üzenete szerint az óceán egy rejtett szigetén rekedt állatok kérnek segítséget társaiktól, akik tutajt ácsolva vízen és levegőben indulnak a keresésükre, hogy végül sikeresen megmentsék őket.
A díjazott pályaművek a Jókai Klub honlapján olvashatók.

B. A.