A Szent János Kórház is centrumkórház lesz
Az eddigi három centrumkórház mellett a Szent János Kórház is súlyponti szerepet kap, a tervezésre félmilliárd forintot biztosít a kormány. A jelentős döntésről közös sajtótájékoztatón beszélt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője, Varga Mihály pénzügyminiszter, valamint Láng Zsolt II. kerületi és Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester.
„A budapesti betegellátás egyik súlypontja a Szent János Kórházban lesz” – jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a Hegyvidéki Kulturális Szalonban tartott sajtótájékoztatón. A XII. kerület országgyűlési képviselője szerint földrajzi elhelyezkedése miatt is maximálisan indokolt volt, hogy az eddigi három centrumkórház mellett a Szent Jánost mint Közép- és Észak-Buda kórházát is beemeljék a súlyponti intézmények közé.
Gulyás Gergely elmondta, hogy a János kórházat teljesen megújítják, és a fejlesztésbe a Kútvölgyi Klinikai Tömböt is bevonják. A sürgősségi ellátás továbbra is biztosított lesz, és a rehabilitációs részleg is megmarad a több mint ötszáz aktív ágyas intézményben, amelynek átalakítása az ambiciózus célkitűzés szerint még ebben a kormányzati ciklusban megvalósulna. A tervezéssel összefüggő munkálatok azonnal megkezdődhetnek, erre 495 millió forintot biztosít a kormány.
„Az elmúlt években a gazdaság teljesítménye lehetővé tette, hogy jelentős értékű egészségügyi fejlesztések induljanak el” – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, a II. és III. kerület parlamenti képviselője. Kitért rá, hogy 650 milliárd forinttal költenek többet egészségügyi kiadásokra, mint az utolsó szocialista kormány időszakában. A Szent János Kórház fejlesztéseit is támogatják: tavasszal adták át a felújított nővérszállót, másfél milliárd forintos orvostechnológiai fejlesztés valósult meg, uniós forrásból jelentős mértékű energetikai és informatikai beruházások történtek, továbbá 450 millió forintból, kormányzati támogatásként, rövidesen kórházi ágycserékre kerül sor.Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szent János Kórház nemcsak Észak- és Közép-Buda, hanem 126 agglomerációs település ellátásáért felel, ahol évente 40 ezer fekvőbeteg és több mint 400 ezer járóbeteg fordul meg, az orvos-beteg találkozások száma 950 ezerre tehető. Ha ehhez hozzáadjuk a szomszédos Kútvölgyi kórház forgalmát, a két intézményben az orvos-beteg találkozások száma eléri az 1,1 milliót.
„Az idelátogatók egy részét magához húzza majd a tervezés alatt álló dél-budai centrum, de a kormány mostani döntése az, hogy hasonló súllyal egy észak- és közép-budai centrum is jöjjön létre a Szent János és a Kútvölgyi kórház együttesében” – mondta a polgármester. Kiemelte, hogy a kormány nem felújítást, hanem egy gyökeresen új kórház kialakítását tervezi, a Semmelweis Egyetemnek pedig el kell hagynia a Kútvölgyi Klinikai Tömböt.
Pokorni Zoltán arról is beszélt, hogy az elképzelések szerint a kórház középső szintjén egy új, modern tömb jönne létre, amelyet összekapcsolnának a Kútvölgyivel. A Kútvölgyi régi kórházi egységébe kerülne a sebészet és a sürgősségi ellátás, a most is szakrendelőként működő részbe költöznének a járóbeteg-rendelések, a kettőt pedig összekötné egy épület, amely a közös diagnosztikai hátterét nyújtaná a fekvő- és járóbeteg-ellátásoknak.
„Ha valahol van értelme a közös állami fenntartásnak, akkor az ez a terület” – fogalmazott a polgármester. Ezzel arra utalt, hogy a „két jobb sorsra érdemes kórház” bevonásával valódi centrum jöhet létre, ami a gyermekgyógyászattól a szülészeten át a sürgősségi ellátásig a teljes orvosi spektrumot lefedi, minden felmerülő egészségi problémára választ tud adni.
Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere arra emlékeztetett, hogy épp 120 éve nyílt meg az „új” Szent János Kórház, ahol betegként, látogatóként sokszor úgy érezhetjük, nem sok minden változott az 1898-as nyitás óta. A változás érdekében néhány évvel ezelőtt egy civil kezdeményezés indult a kórház rendbetételéért, 2015-ben 13 ezer aláírás gyűlt össze.
z.