Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Veget_ert_az_utfelujitas_az_Irhas_arokban

Véget ért az útfelújítás az Irhás árokban

Korábban a nagyobb esőzések idején gondot okozott a csapadék elvezetése a XII. és XI. kerületet elválasztó Irhás árok középső szakaszán, ezért a Hegyvidéki Önkormányzat úgy döntött, elvégezteti a szükséges átalakításokat és felújítást. Az Adorján úttól a Törökbálinti út irányában mintegy 135 méter hosszan a kivitelezők szélesítették és újraaszfaltozták az útpályát.
Mindkét oldalra kiemelt szegély került, ezeket úgy helyezték el, hogy a parkolás továbbra is zavartalan legyen, a parkolóhelyek száma nem változott. A kialakításnak köszönhetően a csapadékvíz a szintén most létrehozott három rácsos víznyelőbe jut, így megszűnnek az átfolyások az úttesten, és a víz a környező telkekbe sem jut be.
Elkészült a Diós árok közepén található, húsz férőhelyes parkoló újramurvázása is. Ezzel egy időben a korábbi kimosódásokat is kijavították, valamint ezek megelőzése érdekében a parkoló előtti 200 méteres szakaszon és a parkoló területén új szegélyköveket raktak le a szakemberek. A szegélybe épített surrantók a parkoló helyett a zöld területre vezetik a lefolyó csapadékvizet.
A közlekedés biztonságát szem előtt tartva átalakították a fogaskerekűt pótló busz fordulóját a Hegyhát út és a Golfpálya út találkozásánál. A könnyebb manőverezés érdekében a meglévő szigetet részlegesen visszabontották, az ívet kiemelt szegéllyel rakták ki, a felbontott részt erős szerkezetű aszfalttal burkolták.
A Pagony utcában befejeződött a három fekvőrendőr elkorrodálódott, süllyesztett szegélyeinek javítása, míg a Zsibói lépcső sárosodását megelőzendő a lépcső melletti rézsű alá kiemelt kerti szegély került. Lezajlott a Zalai lépcső és az Alkony lépcső rekonstrukciója: az előbbinek az alsó szakasza, az utóbbinak a Béla király út és a Bükkös utca közötti része közel 100 méteren újult meg.
Még az idén várható az erdő felőli oldal karbantartása az Arató utca alsó szakaszán. Nyolcvan méter hosszan murvával szórják fel a három méter széles utat, ezzel biztosítva lesz az akadálymentes közlekedés a gépjárművek számára.
A meglévő középsziget felhasználásával hamarosan gyalogátkelőhely létesül a Németvölgyi út és a Bürök utca sarkán. Első lépésben szélesítették a zebra helyét, majd taktilis kövekkel jelölik ki az átkelő két végét. Ezt követi a felfestés, ami a tervek szerint még ebben az évben megtörténik.
Gyeprácsos, térköves burkolatot, valamint kiemelt szegélyt és az út irányába K-szegélyt kap a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem épülete elé tervezett 33 férőhelyes parkoló a Zugligeti úton. A parkoló nyilvános lesz, tehát bárki használhatja. A két ütemben zajló munkálatok várhatóan december közepén fejeződnek be.
Szintén még az idén megoldódik a csapadékvíz elvezetése a Pinty utca felső részén, ami 160 méter hosszan a jobb oldalon, egymás mellett két sorban, süllyesztett K-szegélyt kap. Az így kialakított vápa megakadályozza a nagy esőzések következtében az utóbbi időben gyakorivá váló murvakimosást az út szélén. A vápa mellett a kivitelezők újraaszfaltozzák az útpályát.

mm.