Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Duplajara_bovul_a_Zugligeti_Iskola

Duplájára bővül a zugligeti iskola

A folyamatosan növekvő gyermeklétszám miatt a Zugligeti Általános Iskola „kinőtte” régi épületét, ezért a Hegyvidéki Önkormányzat úgy döntött: a szomszédban, a hajdani Fácán vendéglő épületének felújításával, valamint ahhoz kapcsolódóan egy új szárny kialakításával bővíti az intézményt. A nagyszabású fejlesztés részleteiről a tanévnyitón beszélt Pokorni Zoltán polgármester és Bernyák Adrienn, a Zugligeti Általános Iskola igazgatója.

„Évekkel ezelőtt új lendületet kapott a zugligeti iskola, ahol már jó ideje nemcsak egy, hanem két első osztály indul” – mondta Pokorni Zoltán polgármester arról, miért is „nőtte ki” a patinás intézmény a jelenlegi épületét. Ma már „szinte minden zugban gyerekek ülnek”, így elengedhetetlenné vált a bővítés – tette hozzá.
A polgármester arról az örömteli fejleményről is szólt, hogy a régi iskolaépülettel szemközt, a Fácán területén már javában zajlik az egykori vendéglő épületének átalakítása, valamint mellette egy új szárny építése. A felső tagozatosok számára összesen nyolc osztálytermet, két kisebb csoporttermet és két előadót alakítanak ki. Lesz továbbá egy 15x30 méteres tornaterem, ami a méretei alapján nem fért volna el a hajdani vendéglő falai között – ezért is hozzák létre az új épületszárnyat.
Pokorni Zoltán megjegyezte, hogy a tervek készítésekor felvetődött egy újabb álom: az, hogy a régi és az új részeket a későbbiekben össze lehetne kapcsolni. Ezért az új szárnyat úgy alakítják ki, hogy a legfelső szintről kiindulva egyszer majd egy híd épülhessen a régi épület felé. A környezet rendezése viszont már a mostani fázisban megtörténik, aminek részeként biztonságos átkelőhely épül az intézmény jelenlegi és leendő egységei között.
A parkolási gondokat a Fácán területén létesítendő parkolóhelyekkel kívánják megoldani, ahol a szülők rövid időre – amíg gyermeküket bekísérik az iskolába – lerakhatják járműveiket. A buszközlekedés a 155-ös járat végállomásának átépítésével válhat gördülékenyebbé. Az átalakításokkal a közlekedési csomópontból valódi tér lesz, amelynek az elnevezéséről szeptember második felében szavazást hirdetnek.Duplajara_bovul_a_Zugligeti_Iskola2„Az önkormányzat a Normafa-program keretében az államtól kapta meg a Fácán területének vagyonkezelését, és a mostani fejlesztés is állami finanszírozással valósul meg. A program fontos eleme, hogy a környék lerobbant állapotú, ám értékes épületeit új funkcióval megtöltve állítsuk helyre” – mondta a polgármester. Példaként hozta fel az évtizedeken át pusztuló egykori lóvasút-végállomás gyönyörűen rendbe tett, tavaly ősszel átadott épületét, amiben a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény talált új otthonra.
„Nyugodt, barátságos, kiegyensúlyozott légkörben, összetartó közösségben zajlik a magas színvonalú oktató-, nevelőmunka” – Bernyák Adrienn igazgató szerint ennek köszönhető a Zugligeti Általános Iskola növekvő népszerűsége. Kitért rá, hogy 2011-ben, amikor átvette az intézmény vezetését, kevesebb, mint 150 gyermek járt ide, most pedig 350-en kezdték meg a tanévet, köztük 52 kisdiák. 2014 óta indul párhuzamosan két első osztály, emiatt a jelenlegi épület már zsúfolásig megtelt. Helyhiány miatt kellett megszüntetni és tanteremmé alakítani a tetőtéri könyvtárat, míg az ebédeltetés levezényelése komoly logisztikai feladatot jelent a kisméretű menzán.
„A százhuszonhét éves iskolánk történetében soha nem látott mértékű fejlesztés valósul meg most” – fogalmazott az igazgató, aki arról is beszélt, hogy az új helyen a mai igényeknek megfelelő, korszerű körülmények között tanulhatnak majd a felsősök. Külön kiemelte a kísérletezésekre kiválóan alkalmas természettudományos előadót, a modern informatikatermet, valamint azt a két alkotóműhelyt, ahol a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem munkatársaival közösen a tárgyalkotás segítésével teszik kézzelfoghatóvá, könnyen érthetővé a reál és természettudományi tantárgyakhoz kapcsolódó elméleti ismereteket. Az egyetemmel együttműködve eddig az 5–6. osztályosok körében alkalmazták az úgynevezett STEAM-módszert, de a bővülést követően a 7–8. osztályosokat is bevonnák a különleges programba.

z.