Junior tájfutó-világbajnok a Hegyvidékről

Hogyan került kapcsolatba a sportággal?

– Tulajdonképpen az egész családom fut, még a nagypapám is, úgyhogy természetes volt, hogy már egészen kis koromban vittek versenyekre, persze, eleinte csak nézőnek. Aztán én is beálltam, először a kiszalagozott gyerekpályákon indultam, de idővel „belenőttem” a tájfutásba.

Hogyan zajlik egy tájfutóverseny?

– A versenyzőket egyesével indítják, a rajtnál mindenki kap egy térképet, amin szerepelnek az ellenőrzőpontok, valamint a rajt és a cél helye. Ezeket kell a megadott sorrendben megtalálni. Aki a leggyorsabban végez, az nyer. A pontok lehetnek bárhol, akár az erdő mélyén, távol az utaktól is. Semmi sem korlátozza, hogy milyen útvonalon menjünk a következő pontra, a versenyzők szabadon választják ki a legjobbnak tűnő opciót. Sok múlik ezen, hiszen lehet valaki bármilyen gyors, ha nem jó utat választ. Éppen ezért fontos, hogy tudjuk követni a térképen, merre járunk, különben elveszítjük a fonalat.

Hogyan került a Hegyvidék SE MOM-ba, és milyen kerületi kötődései vannak?

– Szüleim egyesületében nem volt utánpótlás-nevelés, ezért másikat kellett keresni. Mivel a kerületben lakunk, és a Városmajori Gimnáziumba járok, ezért a MOM-ra esett a választás.

Mikor döntötte el, hogy komolyabban foglalkozik a sportággal?

– Ez nem egy komoly döntés volt. Már egészen kicsiként világbajnok akartam lenni, csak akkor még nem tudtam, hogy ez nem olyan egyszerű… Aztán, legalábbis a korosztályomban, mégis megvalósult az álmom.

Vannak példaképei?

– A szó hagyományos értelmében nincs, de a környezetemben van néhány élversenyző, aki profi szinten fut, a kitartásukkal, elszántságukkal engem is motiválnak. Megmutatják, hogy lehet még fejlődni. Többek közt ilyen az edzéstársam, Sárközy Zsófi is.

Ha jól tudom, a Hegyvidéken is tartanak edzéseket. Mekkora előny, hogy itt szinte minden a rendelkezésére áll a tájfutóknak?

– Sokat futunk a Normafán, a hegyek között, ami nagy segítség ahhoz, hogy a szintemelkedésre készüljünk. Szerencsére a térképes edzésekhez is akad terep, úgyhogy változatosak az edzések.

Tavaly szinte berobbant a sportág élvonalába, Besztercebányán kétszeres Európa-bajnok lett. Az idén Észak-Bulgária festői Carevec erődjének falai között a sprintszámban ismét a kontinens legjobbjának bizonyult.

– Ez volt az első Eb-futásom a tizennyolc évesek között, nem tudtam, milyen a mezőny. A terep is sokkal speciálisabb volt, mint bármikor eddig: az erődben sok kőfal között kellett eligazodni. Meglepett, hogy nyerni tudtam, főleg hogy több mint fél perccel.

Alig tíz nappal az Eb után következett a kecskeméti junior-világbajnokság. Milyen célokkal indult, volt bármilyen elvárás?

– Nem volt rajtam teher, vagy legalábbis nem érzékeltem. Kezdetben úgy álltam hozzá, hogy egy top húszas helyezésnek már nagyon örülnék. A hosszú távval kezdődött a verseny, kilencedik lettem. Itt Zsófi volt nagyon ügyes, ő második lett. Aztán rögtön másnap jött a sprint, amiben bronzérmet szereztem. Egy pihenőnap után következett a középtáv-selejtező, -döntő, végül a váltó. A váltóban, sajnos, az első futónk rossz pontot fogott, és ezért nem lett értékelhető az eredményünk. Viszont második futóként sikerült jót futnom, még ha ez már nem is számított.

Mikor tudatosult önben először, hogy világbajnok lehet?

– Verseny közben egyáltalán nem. Már a pálya elején láttam a két perccel utánam induló Simona Aebersoldot, úgyhogy tudtam, valamit nagyon nem jól csináltam, és hogy muszáj belehúzni. Aztán hibázhatott, mert egy idő után eltűnt. Így utólag már tudom, hogy rögtön az első pontra rossz útvonalat választottam, ahol vesztettem nagyjából másfél percet, de akkor ötletem sem volt, hogy miért ért utol. Nagyon büszke vagyok a győzelemre, hiszen ebben a korosztályban én vagyok az első magyar világbajnok. Mindehhez rengeteg segítséget kaptam a szüleimtől, az edzőmtől, a csapattársaimtól és az Icebug terepfutócipő-cégtől, személy szerint Pataki Gábortól.

Hamarosan a felnőttek között indul a világversenyeken, így minden esélye megvan arra, hogy Monspart Sarolta és Oláh Katalin nyomdokaiba lépjen. Mit vár magától, mivel lenne elégedett a következő években?

– Az azért egy jóval keményebb világ! Majd meglátjuk, hogyan sikerül érvényesülni. A következő években azonban még az ifjúsági és a junior-világversenyeken szeretnék további érmeket szerezni.

-os