A hegyvidéki jövevények védelmében

Kis képzavarral élve mondhatnánk, hogy a február uborkaszezon a kertészek számára. Bár uborka épp csak az üvegben van, de ez nem is baj. A kerti munkások is megérdemlik a pihenést, hiszen amikor mindenki másnak valódi uborkaszezon van, akkor nekik bőven akad feladat.
Ilyentájt azonban legfeljebb a Hegyvidék intézményeinek tetején ülő napelemek hasznosítanak egy kicsit a bágyadt napsütésből, a növények még téli nyugalmi időszakukat töltik. Tettvágytól hajtva hajlamosak vagyunk nagy terveket kovácsolni, gondolatban átalakítani a kertet, metszeni és ültetni. A tervezés során azonban érdemes az esztétikán és a praktikumon túl is figyelembe venni néhány szempontot.
A Hegyvidéken olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy kertjeinkben jövevényként gyakran megjelennek a környező erdőkben honos növények. Persze, nem mindig örülünk nekik, mert – valljuk be – nem ott vernek gyökeret, ahol mi, gondos és tudatos kertészként, azt jónak gondoljuk. Sőt van, hogy egyáltalán nem vágyunk újabb fás- vagy lágyszárú vendégekre.
Mielőtt azonban kapát, metszőollót vagy láncfűrészt ragadnánk, gondoljuk végig, milyen értéket jelentenek a spontán megjelenő növények! A magról kelő ifjonc ugyanis élete első pillanatától természetes környezetében és háborítatlanul fejlődik. Dacára a kertben a rétinél és erdeinél sokkal jobban tömörödött talajnak, gyökerei a fajra jellemző módon és ütemben nőnek. Az ismerős talajban megtalálja azokat a társnövényeket és gombákat is, amelyekkel együttműködve zökkenőmentesen gyarapodhat.
Ugyanez a kertészetben, faiskolában ápolt növényekről nem mondható el. Ott eleve úgy nevelik őket, hogy a későbbi átültetést elviseljék, azaz gyökereiket megkurtítják, vagy egy korlátos méretű konténerbe szorítják. Bár megszabadulnak a földlabda kínosan szorító korlátaitól, a kiültetés után sem tudják gyökérzetüket a természetes fajtársakéhoz hasonlóra nevelni.
Ráadásul az új talajban szinte újra kell kezdeni mindent, és ez a láthatatlan különbség aztán megmutatkozik a föld felett is. Bár látszólag egészséges a növény, és megtalálja helyét a kertben, de a gyökérzete sekély marad. Amíg kicsi, és rendszeresen öntözzük, addig ez is elég, de ha egy forró nyári napon kiszárad a talaj felső rétege, akkor nem tudja pótolni a verőfényes napsütésben a levelekből elpárolgó nedvességet.
Ugyanez a kerítés mellett megtűrt távoli rokonnal nem történik meg. Neki évezredes stratégiája van arra, hogyan lehet túlélni a mi domboldalainkon előforduló környezeti határhelyzeteket. S bár meglehet, hogy nem olyan különleges megjelenésű, mint a faiskolai katalógus fényképe alapján kiválasztott egyed, mindez elveszíti a jelentőségét egy kiszáradt növénnyel történő összehasonlításban.
A következő szempont a metszés. A kertben, parkban és az utcákon mi vagyunk az urak; fontos, hogy legyenek növények, de csak akkor, ha azok pontosan olyanok, amilyeneknek szeretnénk. Egy útsorfa például – amellett, hogy tetszetős, igénytelen és gyorsan növő – legyen egyenes törzsű, és a koronája (a járdán sétáló gyalogosok kedvéért) csak két méter magasan kezdődjön, viszont ne érje el a póznákon futó vezetékeket!
Ilyen speciális élőlényt nem találunk vadon, magunknak kell létrehozni. Mit csinálunk tehát? Megfelelő formára metsszük a fákat. A siker látszólag teljes, de az útjainkat szegélyező, vagy kertjeinkben álló fákon éktelenkedő hatalmas metszlapok gyakran végzetesek, csak mi ezt nem vesszük észre. Egy karvastagságú ág levágása után maradó sebet a fa évtizedek alatt sem tud kéreggel befedni.A nyílt seb tökéletes bejáratot képez a gombáknak, amik egyre beljebb haladva lassan elkorhasztják a fatest teljes belső szövetét. Ilyenkor a csőszerű törzs már feltűnést okoz a kertészeknek is, akik – hogy megvédjék a növényt a kivágástól, de csökkentsék a kidőlés kockázatát – betonnal töltik ki az üreget. Ez a megoldás újabb évekre elodázza a problémát, és talán valóban megelőzi a kidőlést, de a fa már a lassú pusztulás útján marad.
A helyzet nem más a kerítés belső oldalán sem, csak itt vékonyabb ágakat vágunk le a fákról, cserjékről és bokrokról. Az utóbbi kutatások szerint az sem segít, ha a sebet viaszréteggel zárjuk le, mert ezzel csak meggátoljuk a seb beszáradását, és stabilizáljuk a gombák számára eszményi táptalajt. Bár a vékonyabb ágak metszése után nem alakulnak ki olyan látványos károk, mint egy fánál, ne feledjük, hogy így is pontosan ugyanannyit ártottunk. Megfontolandó, hogy inkább néha mi (is) alkalmazkodjunk a növényeinkhez, mint hogy mindig őket alakítsuk kedvünkre, és ezzel biztosítsuk, hogy kertünk csupa kínlódó példány otthona legyen.
Érdemes tehát az esztétikai szempontok mellett figyelembe venni a növények igényeit is. Így kertünk valószínűleg vadregényesebb lesz, de ők vígan fejlődhetnek, és örömet okozhatnak még unokáinknak is.

(Barta)