Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nemzetiségi közmeghallgatások (2.)

Fontos részei a Hegyvidék köz- és kulturális életének a XII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok által szervezett programok. A 2018-as eseményekről és a 2019-re szóló tervekről a szokásoknak megfelelően év végi közmeghallgatásokon számoltak be a képviselők.

Görög közmeghallgatás

Tankönyv készül

„A saját programok szervezésére összpontosítottunk 2018-ban. Úgy érzem, jó munkát végeztünk, amit szerettünk volna, kivétel nélkül sikerült is megvalósítani” – kezdte bevezetőjét Kökény Konstantin a közmeghallgatáson. A Budapest XII. kerületi Görög Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, hogy a képviselők vízkeresztkor részt vettek a hagyományos Duna-szentelésen, amely ősi keresztény szokás. Ennek részeként az ünneplők koszorút dobtak a folyóba.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján rendezett megemlékezésen Kökény Konstantin és Papageorgiu Szteliosz elnökhelyettes koszorúzott a Gesztenyés kerti emlékműnél. Tíz nappal később, március 25-én a görög nemzeti ünnep alkalmából megtartott ünnepségen is képviselték a hegyvidéki görögséget. Az önkormányzat támogatásával március 27-én Papageorgiu Andrea festőművész mutatkozott be a Hegyvidék Galériában. A Virágzástól virágzásig című kiállítás megnyitóján fellépett Magyarország legjobb buzukiművésze, Sarantis Mantzourakis.Nemzetisegi_kozmeghallgatasokMájusban ellátogattak Beloiannisz faluba, ahol részt vettek Szent Heléna és Szent Konstantin ünnepén. Az önkormányzat képviselői is megjelentek Sarantis Mantzourakis tavaszi koncertjén, valamint támogatták az előadás anyagából készülő lemez borítójának elkészítését. Több művészeti tábort szerveztek, a május 29. és június 10. között Sarantis Mantzourakissal közösen a Görögség Házában megtartott kurzuson a görög zenét és hangszereket népszerűsítették.
Szintén nagy sikert aratott a Belgrád rakparti Dionysos Tavernában meghirdetett főzőtanfolyam, amit szeretnének minden évben megrendezni, hiszen – ahogyan Kökény Konstantin fogalmazott – a gasztronómia fontos része a görög kultúrának. Épp úgy, ahogy a tánc, amit tavaly táncházban tanulhattak az érdeklődők. A július 14-i nagyszabású programon az egyik legjobb hazai görög együttes és Sarantis Mantzourakis szolgáltatta a talpalávalót. A július 20–22. közötti háromnapos rajztáborban a görög művészettörténet is szóba került, míg augusztusban egyhetes kézi szőttes- és fazekastáborokat szerveztek.
Természetesen a görögök is elhelyezték koszorúikat a Hegyvidéki Önkormányzat október 23-i megemlékezésekor, míg az év legnagyobb támogatási programját Beloiannisz falu iskolájával valósították meg. Ennek lényege, hogy a hegyvidéki görög önkormányzat segítséget nyújt egy munkafüzet és egy oktató mesekönyv elkészítésében.

 

Horvát közmeghallgatás

A hagyományok ápolása

A hagyományos év végi Horvát Esttel kötötte össze közmeghallgatását a Budapest XII. kerületi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat. Szabó Jenőné elnökhelyettes elmondta, hogy 2018 a Fővárosi Horvát Önkormányzattal karöltve megrendezett Horvát Bállal kezdődött. Ezen fellépett az Ercsi Kulturális Egyesület, a Horvát Hagyományőrző Egyesület, valamint a Džentlmeni együttes. A telt házas program résztvevői köszöntötték a Horvát Köztársaság új nagykövetét, Mladen Andrlićot.
A horvát képviselők jelen voltak a Hegyvidéki Önkormányzat rendezvényein, így a díszpolgáravatón, a március 15-i és az október 23-i ünnepségeken. Mint mindig, segítették a magyarországi horvátság oktatási központjának, egyben kulturális bázisának alappillérét, a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumot.
Március 20–26. között zajlott a JelenLét Fesztivál, a magyarországi nemzetiségi színjátszás seregszemléje, amelybe szervezőként a hegyvidéki horvátok is bekapcsolódtak. Április 10-én a Fővárosi és az Újbudai Horvát Önkormányzattal közösen tető alá hozták Sokcsevits Dénes Horvátország a 7. századtól napjainkig című, ezúttal horvátul kiadott könyvének bemutatóját.Nemzetisegi_kozmeghallgatasok2Az eddiginél is szélesebb összefogással valósult meg az In memoriam Stipan Pančić labdarúgótorna, amelyen külföldi csapatok is indultak. Ehhez kapcsolódva augusztusban a horvátok részt vettek a Pjesmarica fest In memoriam Stipan Pancic emlékkoncerten Hercegszántón.
Szeptemberben a XII. Országos Horvát Nemzetiségi Zarándoklaton jártak a képviselő-testület tagjai. Novemberben a Grand Radovin hangulatos üzletében zajlott a Márton-napi legenda című rendezvény, amin Márai Sándor és Hamvas Béla idézetei hangoztak el horvát zenei aláfestéssel. Néhány nappal később Pécsen tartotta meg a Horvát Napot az Országos Horvát Önkormányzat, az eseményen a hegyvidéki horvátok is megjelentek.
Végezetül Szabó Jenőné kiemelte: a múlt év programjai is azt mutatják, hogy a XII. kerületi horvát önkormányzat jó úton jár. „Nagyszerű érzés a közösen megálmodott rendezvényeket lebonyolítani – mondta az elnökhelyettes. – Fényes bizonyítéka ennek a mai program, amelyen a horvátok találkoznak, beszélgetnek, esetleg énekelnek, táncolnak, de mindenképpen ápolják a hagyományainkat, úgy, ahogy azt régen is tették. Tudván, hogy ez a jövőnk megalapozása.”

 

Örmény közmeghallgatás

Tabló híres örményekről

Rendkívül gazdag év áll az önkormányzat mögött, szinte minden hónapban sikerült saját programot szervezni – mondta a Budapest XII. kerületi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat karácsonyi műsorral egybekötött közmeghallgatásán Hegedüs Annamária Borbála elnök.
Januárban Seremetyeff-Papp János tartott előadást a Mária-tisztelet kialakulásáról és örmény vonatkozásairól az Orlay utcai Örmény Katolikus Lelkészségen. Még ugyanabban a hónapban betlehemnézőben jártak az örmény képviselők Vörsön, Zalaváron és Zalakaroson (az első két településen láthatók az ország legnagyobb betlehemei).
Várady Mária színművésznő közreműködésével Hollósy Simon festőművészről hangzott el előadás február 17-én a Budatétényi Polgári Körben. Március 28-án megtekintették a Málenkij Robot kiállítást, amelyen örmény gyökerűek kutatására is lehetőség nyílt. Május 9-én az örmények nyomába eredtek, elmentek Örményesre, Örménykútra, Kenderesre és Mezőtúrra.
Május végén ünnepélyes keretek közt átadták a híres örmény gyökerűekről Pál János kerületi festőművész segítségével készített, 52 nevet tartalmazó tablót az Orlay utcai Örmény Katolikus Lelkészségnek. Az alkotás a templomrészen látható.
A hegyvidéki főzőversenyen június 10-én az 5. helyet szerezte meg az örmény önkormányzat csapata, amely ezúttal Keszy-Harmath Enikővel egészült ki. Június 15–18-án, Világosító Szent Gergely-ünnepén részt vettek a szamosújvári búcsún. Röviddel ezután, a Magyar Emlékek a Világban Egyesület felkérésére, előadást is tartottak Szamosújvárról.Nemzetisegi_kozmeghallgatasok3Június 28-án nyári sétára indultak a hegyvidéki örmények, hogy Horváth Zoltán vezetésével megismerkedjenek Pesterzsébet nevezetességeivel. Az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület klubjában Tompó László beszélt Ady Endre istenes költészetéről, az eseményt a XII. kerületi örmény önkormányzat szervezte. Július végén újabb nyári séta következett, ezúttal a nemzetiségekről szóló Kik vagyunk? kiállítást nézték meg az Országos Levéltárban.
Augusztus végén elmentek Szikszóra, Edelénybe, Boldvába, Szirmabesenyőre és Sajószentpéterre. Szeptember elején a szentföldi zarándoklaton az örmény pátriárka fogadta a hegyvidéki örmény önkormányzat tagjait, a hónap záróprogramján pedig dr. Issekutz Sarolta tartott előadást a délvidéki örményekről. Az október 31-én a MOM Kulturális Központban rendezett örmény gálaműsorban fellépett Szalóczy Pál és a Group Duduk együttes, emellett Borosnyay Klára és Pál János festőművészek munkáit is megcsodálhatták az érdeklődők.
Ami 2019 elejét illeti: januárban Heim Pál tart előadást az örmény liturgiáról, februárban a képviselők beszámolnak a szentföldi útról, márciusban pedig vonattal kirándulnak Győrbe, ahol megtekintik az ottani örmény önkormányzat állandó kiállításait.

MM.