Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ajándékgyűjtés gyerekeknek

Tavaly nagy sikert aratott a hagyományteremtő szándékkal szervezett karácsonyi élelmiszergyűjtés a Gennaro Verolino Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon javára. Az idén harmincéves, a többi között hegyvidéki CBA Mcsemege Príma boltokat is működtető Budaconsum Kft. nemrégiben újra meghirdette az akciót.
Mint a céget képviselő Gyelán Emese elmondta, egy évvel ezelőtt az iskola kereste meg őket azzal, hogy segítsenek alapanyagokat gyűjteni a karácsonyi programhoz, amire a diákok maguk készítik el a finomságokat. A sajátos nevelési igényű gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozó intézményben ugyanis saját tankonyha működik. Ez része az értelmileg akadályozott tanulók felnőttéletre való felkészítésének, hiszen a gyakorlati évfolyamon elérhető szakmai modulok között a konyhai kisegítő és a háztartástan is megtalálható.
Ebben a konyhában készültek tehát azok az ételek, amikhez az alapanyagot a segíteni akaró hegyvidéki polgárok, valamint az akcióban részt vevő üzletek biztosították. Az ajándékokat kis ünnepség keretében Pokorni Zoltán polgármesterrel közösen adták át. Ebben az évben sincsenek nagy változások, annyi azonban mégis, hogy valamivel korábban kezdődött a gyűjtés, ami december 15-ig tart.Ajandekgyujtes_gyerekeknekGyelán Emese ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy egy esztendővel ezelőtt alig több mint egy hetük volt, de még úgy is rengeteg felajánlás érkezett. Most még többre számítanak: arra kérik az adományozókat, hogy belátásuk szerint valamilyen édességet, például csokoládét, szaloncukrot, nápolyit, puszedlit, gumicukrot, kekszet vagy olyan tartós élelmiszereket tegyenek a kirakott kosárba, amikből desszertet, süteményt lehet készíteni. Jó választás a lekvár, a pudingpor, a kakaópor, a mogyorókrém, a tejszínhab, a kompót és persze a liszt, cukor, olaj, valamint más alapanyagok. A Budaconsum Kft. pedig minden adományt megkettőz, azaz egy ugyanolyan terméket rak mellé.
Az akcióban a XII. kerületben a Királyhágó Csemege (Királyhágó tér 1.), a Márvány Csemege (Márvány utca 33.) és a Szarvas Csemege ( Szarvas Gábor út 8.), ezenkívül Budán a Budenz utca 26., a Pusztaszeri út 57., a Csatárka út 58., a Törökvészi út 1/b, a Batthyány utca 28–30., a Budaörsi út 115., a Naphegy tér 3. és a Sasadi út 83. alatti bolt vesz részt.

M.

További információk: www.facebook.com/mcsemege